Egy doboznyi pókbőrrel érkezett - galériával

 Egy ponton egészen biztosan ugyanaz várta a gyerekeket, ugyanis mindkét helyre magával vitt egy-egy kartondoboznyit a madárpók kutikulájából, vagyis kemény, kitinből álló rugalmatlan “bőréből” amely nem tud növekedni, illetve tágulni az állattal, de ugyanúgy néz ki, és ugyanolyan a fogása. Ezeket nem csak megtapogatni lehetett, hanem hazavinni is.
Nyilvánvalóan felmerül a kérdés mindenkiben, de honnan van egy gyermekirodalommal foglalkozó filigrán nőnek ilyen mennyiségű kutikulája. Nos, Vibók Ildi egy kicsit olyan, mint Gerald Durrell, az állatok megszállottja. Persze más is foglalkoztatja, de jelenleg Ausztriában él egy kis házikóban - ahogyan ő fogalmazott: egy istállóban -, Péterrel, a férjével, valamint két gyermekével, Sibivel és Baluval, no meg Panna kutyával, Zozó madárral, Jenga nyúllal, sok-sok kígyóval, békával, gekkóval és gyíkkal, természetesen Mojzes macsekkal, és akkor elérkeztünk az alapkérdéshez: több, mint 3000 madárpókkal, amik több, mint 80 fajhoz tartoznak, bár eredetileg pókfóbiás volt.

Természetesen az első dolog, amit kibeszéltek a gyerekekkel, az az volt, hogy kinek milyen állata van otthon, és csak az után kezdhette mesélni, hogy már gyermekkorában is biológusnak készült, és már gyerekkorában is rengeteg állata volt, mert a szülei megengedték, hogy hazavigyen állatokat. Nem csoda hát, hogy az ő gyerekei is vihetnek haza, de az volt a szabály, hogy minden állatot be lehetett vinni a házba, de fel kellett készülni abból, hogy mik az igényei, mit szeret legjobban enni, mekkora a helyigénye, egyedül szeret lakni, vagy többedmagával. No meg az is fontos kitétel volt, hogy az az állat ne legyen veszélyes rájuk, és a többi állatra, amik náluk laknak. Képeken meg is mutatta néhány állatukat, amiket két csoportba sorol, az egyik, amit mi választunk ki, a másik, amelyik minket választ. És persze elhangzott, hogy az állatainkért mindig felelősséggel tartozunk onnantól fogva, amíg csak élnek. De nem csak ezekre az állatokra kell vigyáznunk, hanem mindegyikre, de persze rájuk másként.

Ennél a résznél kanyarodtak rá a találkozó talán legfontosabb témájára a környezetvédelemre, és a veszélyeztetett állatokra. Kitárgyalták, hogy mitől válnak veszélyeztetetté, fontosak-e az állatkertek, mivel okozzuk a globális felmelegedést, a tehenek felelősek a metánkibocsájtás nagy részéért, és hogy mindenki annyi műanyagot visz be a szervezetébe, mintha hetente megenne egy plasztikkártyát, mi az az üvegházhatás, a karbonlábnyom, hogy mire használja a jegesmedve a jégtáblát, a fókáknak miért nem jó a felmelegedés, jobb, ha olyan ételt eszünk, ami a közelben terem, valahogy csökkenteni kellene a műanyagok használatát, miért nem lenne egyszerű átköltözni a Marsra, így okosabb, ha vigyázunk a földre és nem olyan jó dolog az, hogy mindent gyorsan akarunk csinálni és egyáltalán nem természetes, hogy akkora szemétszigetek vannak már, amik tizenhétszer nagyobbak, mint Magyarország.