"A hálaérzés, ami bennem van, az kiirthatatlan belőlem"

A Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtárba a Veres 1 Színház Tóték című darabjával érkezett Balázs Andrea. A népszerű színésznőt több mint két évtizede láthatjuk színpadon, előadói munkái kiemelkedőek, az országos ismertséget mégis egy reklám hozta el számára, amelyben az ország úgy ismerte meg, hogy Kasszás Erzsi.  Az interjún egy csupa szív emberrel találkoztam, íme a beszélgetésünk. 

– Március 10-én volt a bemutatója Karinthy A bűvös szék című darabjának, most a Tótékkal érkezett Dunaföldvárra, s akár említhetném, hogy a Drága örökösökben is játszik. Hogyan osztja be az idejét, milyen egy átlagos napja?

– Beleszoktam ebbe az elmúlt huszonegy évben, alapvetően mindig mindent előre megtervezek. Ilyenkor jól jön a perfekcionizmusom, szeretem a dolgokat a helyükön tudni, mikor, hova kell menni. Mivel ez nagy öröm számomra, nem okoz problémákat, inkább azt mondom, hogy elfáradok, de ez is jóleső fáradtság. A mai napon például már forgattam Drága örökösöket, bementem a Karinthy Színházba és most itt vagyok Dunaföldváron. Vannak olyan napjaim, amik nagyon húzósak, volt olyan, amikor a Bűvös széket próbáltuk, hajnalban forgattam, majd próbáltam, megint forgattam és este játszottam. Az egész logisztika kérdése. 

– Ebből következik a kérdés, hogy mit csinál, amikor éppen nem forgatáson vagy próbán van? Hogyan tud feltöltődni?

– Hála Istennek van egy csodálatos párom, aki huszonegy éve biztosítja a hátteret számomra ezekben a nehéz helyzetekben, amikor lehetséges, biztos, hogy valamennyi időt együtt töltünk. Négy kutyusunk van, egy háztartást is vezetek, kertes házban élünk, tehát mindig van mit tenni. Nagy szerencsém van, mert a családom és a barátaim töltenek engem folyamatosan, van, amikor csak a tesómat felhívom, elmondom, hogy szeretem, erre ő is elmondja, hogy szeret és máris jobb a napom. Imádok otthon pizsamában bolyongani a házban, egész nap pizsiben lenni, és azt tenni, amit én akarok, az ágyban reggelizni, mesét nézni, olvasni és utána elaludni délután. Én valahogy így töltöm vissza azt az energiát, amit elveszítek. 

– Most éppen a legújabb darab, amiben játszik, az a Bűvös szék. Mi fogta meg a szövegkönyvben, milyen feladatai voltak a karakterrel?

– Eleve nagy öröm a Karinthy Színházban Karinthy Frigyes darabjában játszani. Pontosan tíz éve Karinthy Ferenc darabját mutattuk be a Karinthy Színházban Karinthy Márton rendezésében, ez volt még a mostanihoz hasonló nagy találkozás, azt hiszem, kimerítettük a Karinthyk fogalmát. Karinthyt mondani nagyon jó érzés, frappáns, a humoráról nem is beszélve, de azért az az igazi Karinthyság benne van. A Bűvös székben az államtitkár feleségét, Bertát alakítom, akit elhanyagol a férje, inkább a titkárnőjével hetyeg, viszont pénzes nő, ezért minden szabadidejét arra fordítja, hogy külsőségekre építve, bevásároljon magának. Bundákat, ékszereket vesz csak úgy, el is mondja egy ponton, így kompenzálja, hogy nagyon magányos. Szeretem szétszedni a szerepeimet apró darabokra, és újra összerakni a próbafolyamatok alatt, Bertával is pontosan ezt csináltam. Végiggondoltam először csak lecsupaszítva a nőt, aztán pedig azt, hogy milyen kapcsolatai vannak. Neki is van szeretője, de azt nem is élvezi annyira, csak sikkből tartja, mert egy gazdag nőnek legyen már szeretője, és nem azért, mert az örömet okoz. Érdekes volt szétszedni és nagy öröm volt úgy összerakni a karaktert, hogy a közönség a végén a visszajelzések alapján érzi, mit szeretnék ezzel eljátszani. Jók a visszajelzések, a Karinthy-darabok nagyon jók, és ráadásul olyan jó gárdát sikerült összeraknia Olt Tamás rendezőnek, hogy tényleg szeretet és örömjáték az egész. 

– Egy ország ismerte meg a nevét a Kasszás Erzsi-reklámok által. Mennyire volt tudatos döntés, hogy elvállalja azt a szerepet?

– Az volt tudatos döntés, hogy elvállalok egy reklámot. Előtte is hívtak reklámba, de nem mentem egyikbe se, itt meghívtak a castingra, ahol engem választottak ki, és döntenem kellett, hogy vállalom-e. Körülbelül ötven jelentkező volt a válogatón, az utolsó napra osztottak be, és úgy indultam neki, hogy elmegyek, de majd meglátjuk, mi lesz belőle. 

– Minden másban is ilyen tudatos? 

– Azért nem egészen, azt szoktam mondani, hogy megvan a magamhoz való eszem, és azt hiszem, elég jól használom. Amikor volt ez a reklám, kérdezték az emberek, hogy megéri-e ez nekem – és igen, megérte, ha csak arra gondolunk, hogy így az országban többen megismertek, már érdemes volt elvállalnom.  

– A közösségi médiában is aktívan jelen van, fontosak a visszajelzések? 

– Minden egyes közösségi médiás megjelenésemnek nem a magamutogatás a célja. Mivel sokat foglalkozom gyerekekkel, ezért fontosnak tartottam, hogy azokon a felületeken jelen legyek, ahol ők ott vannak. Az Instagram jelenlétet elkezdtem egye jobban élvezni, kialakítottam több szálat. Most, hogy eljöttem Dunaföldvárra, öten rám írtak, hogy „Képzeld Andi vettünk jegyet és utána találkozhatunk-e?” Ennek nagyon örülök! Azért fontos, mert én magam is ilyen vagyok, ha érzem, hogy valakivel lehet kommunikálni, szívesen leülök vele beszélgetni. Olyan jó, hogy azt az egyet biztos látják rajtam, hogy nekem lehet írni, beszélgetek, válaszolok, ha tudok, segítek. Ilyen vagyok és ebben nincs semmi erőlködés. Nekem ezek a közösségi felületek amellett, hogy rendkívül szórakoztatóak, rengeteg információt is tartalmaznak. Amikor az emberek a TikTokkal jönnek, hogy miért vagyok jelen ezen a felületen, azt tudni kell, hogy itt is éppen annyi hasznos és haszontalan tartalom van, mint Facebookon, vagy Instagramon. Az embernek intelligensen ki kell választania, hogy melyik az a rész, amit követ, ha valami nem tetszik, tovább görgetek. Sokszor mondják, hogy káros a kiskorúakra – hát elég nagy baj, ha a gyerek mellett nem ül egy szülő ilyenkor. Ez szülői felelősség, nem pedig a tartalomgyártó felelőssége. Azért szeretem ezeket a felületeket, mert közelebb kerülök a fiatalokhoz, akiknek tudok a kérdéseire válaszolni. És például nem tudnám, ki az a Harry Styles, ha nincs a TikTok, tehát sok dolgot tanulok én is. 

– Említette, hogy gyerekekkel foglalkozik, többször nyilatkozta, hogy önismereti órákat tart nekik. Mit szeretne átadni nekik? 

– Hetedik éve tanítok a Talent Stúdióban, ahol szinkronszínész-utóképzéssel foglalkoznak, ez az alapképzésük, ezen belül vannak óráik, és az egyik ilyen velem történik. Három órát töltenek velem a gyerekek és önbizalom-fejlesztést, önismereti órákat tartok nekik, ami azt jelenti, hogy a saját tapasztalatomnak és egy bizonyos drámapedagógiai módszernek az ötvözete adja az óráim lényegét. Azt szeretném elérni, hogy a gyerekek merjenek egymással beszélgetni. Nem volt még olyan órám az elmúlt hét évben, hogy ne lett volna olyan mondat, hogy „ezt még sehol nem mondtam el, de most el szeretném”. Előfordul, amikor egész nap sírok utána, és a segítséget próbálom összeszedni, hogyan oldjam meg, illetve van, amikor csak megmosolyogtat a dolog. Volt olyan, hogy az én órámon vallotta be valaki a másságát a többieknek, vagy éppen egy társának vallott szerelmet, olyan is előfordul, hogy a nyolcévesek olyat kérdeznek, hogy hátraesek a székkel. A lényeg, hogy nagyon erősen azon dolgozok, hogy egymástól merjenek segítséget kérni, kommunikálni. A bullyingról nagyon sokat beszélgetünk, az iskolai bántalmazásról, azon belül pedig a cyberbullyingról, ami az internetes zaklatást jelenti. Sok esetben nem is velük történnek ezek az esetek, hanem a környezetükben. A szülő normális esetben megkérdezi a gyerektől, hogy mi volt a suliban, tudok-e valamiben segíteni, de a gyerek nem mondja el, hiába szuper anyukáról vagy apukáról van szó. Nekem el fogja mondani, lehet azért, mert a gyerekeknek van egy fura képük rólam: hogy se felnőtt, se gyerek, se tinédzser nem vagyok, ezért mernek velem kommunikálni. Számomra az ő problémáik a világ legnagyobb gondjai, ha csak annyi, hogy tegnap egyest kapott valaki földrajzból, az számomra a hatalmas tragédia. Megkérdezem egyből, hogy mit érez ezzel kapcsolatban, mert ez a fontos, hogy például fél-e ezért hazamenni, ha a válasza nem, akkor egyszerű a dolog, ki kell a jegyet javítani, aztán megkönnyebbülnek, hogy elmondhatták. Én arra próbálom felkészíteni őket, hogy mi van akkor, ha valami majd nem sikerül, mi van akkor, ha elmennek a válogatásra mondjuk egy színházba, ahol gyerekszereplőket keresnek, és nem ők kellenek. Megpróbálom nekik elmondani, hogy az nem változtat rajtuk semmit, hogy valahova nem kellenek. A nagyobb tanítványaim, akik 21 évesek, nekik igazi felnőttproblémáik vannak, nagy szerelmek, szakítások, elköltözések, családi konfliktus, de ugyanolyan fontos a nyolcéves is, akinek az a legnagyobb gondja, hogy tetszik-e a szomszéd fiúnak, vagy nem. A legfontosabb a kommunikáció, hogy merjék elmondani a gondjaikat.  

Amikor a felnőtt azt mondja, hogy neki sok a dolga, nagyon fáradt, akkor a gyerek úgy dekódolja azt, hogy akkor inkább nem mond el semmit, pedig a szülő várja, hogy meséljen, beszéljen. Azonkívül, hogy kommunikálni tanítom őket, azzal is foglalkozunk, hogy szeressék magukat annyira, hogy elfogadják, ha valami nem úgy van, mint ahogy azt kitalálták. 

– Nagy követőbázissal rendelkezik, így óhatatlanul is összeakadhat az ember kötekedő, nem éppen jóindulatú kommentelőkkel. Hogyan kezeli őket?

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy az én oldalamról az elmúlt fél évben csak egy személyt kellett letiltanom, és nem azért, mert engem bántott, hanem egyik követőmet az egyik posztom alatt, de én ezt se tűröm. Valószínűleg érzik, hogy rajtam nincs fogás, ha mégis belekötne valamibe, olyan szépen elbeszélgetek vele, hogy a végén bocsánatot kér. Számtalanszor előfordult, hogy írt valaki valami nagyon gonoszat, kedvesen válaszoltam neki, és megkérdeztem, tudok-e valamiben segíteni neki, mi a problémája. Volt olyan is, hogy inkább elvicceltem, utána nem tudott vele mit kezdeni, és elmondta, rossz napja van és bocsánatot kért. 

– Amióta itt beszélgetünk, én magam is alátámaszthatom, hogy csak úgy árad önből a pozitív energia, egyszerűen jó érzés itt ülni, látszik, hogy jóban van önmagával. Ezt hogyan őrzi meg a mindennapokban? 

– Alapvetően ilyen a természetem, nagyon jót örököltem a családomtól, illetve a hálaérzés, ami bennem van, az kiirthatatlan belőlem. Ma nagyon fáradt voltam, elindultuk ide Dunaföldvárra, ránéztem Gáborra, és elmondtam neki, hogy olyan jót ebédeltem, egy levest ettem, egy forró másodikat, tele van a pocakom, elindulok játszani egy számomra fontos és kedves darabot, a Tótékat, találkozok olyan emberekkel, akik kedvelnek engem, tehát mi a bajom? Hálás vagyok, színész vagyok, forgattam, játszok, itt ül a párom mellettem. Tegnap például nem volt jó napom, hosszú forgatás, nyűgös voltam, minden bajom volt. Hazaértem, és az első pillanatban egy kis sírás jött rám, aztán azt mondtam, hogy nem ér annyit az egész, ott vannak a kutyáim, annyira aranyosak, tehát ki tudom húzni magam a saját hajamnál fogva a legmélyebb gödörből is. De ha nem megy, akkor szólok valakinek, hogy segítsen.