Erdei kalandok, szépségek, életképek fotóba fagyasztva

Kezdjük egy asszociációs játékkal! Felsorolok néhány címet a kiállításon látottakból, a feladvány pedig az, hogy meg kell tippelni látatlanban, vajon mit is ábrázolhatnak a két remek alkotó fotográfiái: „Zenés ébresztő, Rugóláb, Fogócska, Őszi csillagok, Diadalív, Csillagmoha, Terített asztal, Kötélhúzás, Csókarandi, Break tánc, Mellúszás, Éjjeli őrjárat, Tavaszköszöntő, Szemrehányás, Vízizene, Árnyjáték, Futó-homok, Őszi szünet, Derűre ború, Erdei óvoda, Csip-csip hattyú, Időutazás, Nyárbúcsúztató, Natúr azsúr, Vadásztársaság, Harmónia, Téli rege, Babaúsztatás, Szólótáncos, Báli ruha, Szépségkirálynő, Összeköttetés, Jazzbalett, Impresszió, Légtornász, Az óriások földjén, Térfigyelő, Ezt is megúsztuk, Érintés, Kíváncsiság, Jön a nyár, Szirén, Huncut Rudi, Ikrek, Szüretelők, Kis éji zene, Szerenád, Lám, a dám, Potyautasok, Gordiuszi csomó, Üldözéses verseny, Őszi keringő, Gemenci idill, Angyalszárnyak”.

Ha nem ismernénk már alaposan munkásságukat (és nem árulna el azonnal az írás vezető képe), bizony nem szerepelne az első három találatban, hogy természetfotósokról beszélünk. Pedig Fabó Ferenc hosszú évtizedekkel ezelőtt kezdte a lessátor-béli életet, a Mezőföld Természetfotó Egyesület alapítói között volt, és már a természet számtalan csodás pillanatát menekítette át az örökkévalóságba. Feleségével is a természet és a fotográfia iránt érzett szerelmük sodorta össze, hogy aztán kettőjük szerelme tegye elválaszthatatlanná őket. Ma már együtt járnak cserkelni a vadat, de nem puskával a kézben, hanem lehetőleg minél halkabb objektívvel és fényképezőgép-vázzal. Amit kitartó szemlélődésük során látnak, gyorsan bezárják a memóriakártyára, hogy aztán nekünk, panelszögletességhez szokott szemű városiaknak  megmutassák, milyen a hajnali, vagy épp a horizont mögé bucskázás előtt a fény a tiszta levegőjű természetben. Megmutatják, hogyan éli mindennapjait a fauna, amikor a legfőbb zavaró tényező, az ember távol marad.

A képekről jellemzően az idilli szépség sugárzik, többszörösen bizonyítva, hogy a természet a legnagyobb giccsfestő. De a Fabó házaspár nem erre az olcsó vonatra ül fel. Az ő természetképük kecses, bájos, harmonikus, mondhatnánk, hogy nagyon is emberi, de inkább jó értelemben vetten „állati”. Mit látunk az ő általuk nyitott kulcslyukon keresztül? Például azt, amikor őszi levelek tutajoznak a patak vizén, két fiatal hattyú az ellenfényben kecsesen absztrahált szívformában úszik egymás felé, a zsákmányszerzés közben bohókás mozdulatokkal operáló kiskócsagot, ahogy a küszvágó csérek üldözik zsákmányával a csőrében menekülő társukat, színpompás ruhájú őszi faleveleket, vízi rovarokra vadászó gulipánokat naplemente után, a hernyók által megrágott levél különleges mintázatát, ahogy a domináns gúnár a befagyott Balaton jegén teszi helyre erőszakosan a trónkövetelőt, a Duna vizén jégtáblák közt úszkáló vadkacsákat egymás hegyén-hátán, a vastag hótakaróval borított erdő ágai közt elővillanó aranyló napsugarakat, a területért küzdő, csodásan szép, de annál agresszívebb hattyúk egymásba fonódó harcát, ahogy a gemenci holtág partján dagonyázó vaddisznók menekülőre fogják, a látványos agancsát eleganciával viselő dámszarvast, a futóhomokon tengődő növény különleges árnyképét, a dombra felfutó nyúl nyomát, a nappalt dallal búcsúztató seregélyt a színesre festett éggel a háttérben, a szerelmét bőgve világgá kiáltó gímszarvasbikát, a parlagi sasok sajátos párbeszédét, a hóréteget áttörő hírnököt a tavasz üzenetével, a víz csobogását fényképbe fagyasztva, a szőlészetek rémét, a dézsmáló seregélycsapatot, a zúzmarás bundájú róka sunyi, gyanakvó tekintetét, a Földvári-sziget hóvirágmezőinek ékességét, a víz fölé leskelődve hajló öreg fűzfát, a pipacsokkal tarkított virágtengert a lucerna közt, a szikes rét felett szitáló vércse körvonalait, a holtágban úszó vaddisznót, a szárnyával vízfelszínt érintő repülő vadkacsát, ahogy a karcsú légi vadász szitakötő a faág végébe kapaszkodik, a hanyatt fekve hancúrozó szarvasbikát, a pihenés után nyújtózkodó kiskócsagot, az Óbányai-völgyben csobogó patak fényjátékát, a gátoldalon a növény szárán hosszú, vékony szálakon himbálózó rovarpetét, ahogy az énekes rigó gilisztát cibál ki a földből, a nyári rét sárga virágain táplálkozó zengőlegyet, a lila színben pompázó odvas keltikét, a varázslatos mintájú csillagmohát, a kikerics szépségét, a leeresztett halastavakon pihenő darvakat, ahogy a parlagi sas támad az őt ingerlő rókára.

Egy kirándulást mindenképpen megér az élmény Nagyvenyimre. A kiállítás június 9-ig látogatható, hétfőtől csütörtökig 13 és 18 óra, pénteken 9 és 17 óra között.

Ha igazak a hírek, ugyanez az anyag (amit Mórról költöztettek a művelődési házba) a közeli jövőben Dunaújvárosba is megérkezik.