Már a diplomatervezése „éles” volt, Csányi Vilmossal dolgozhat

– A művészeti ambíció már itt, a Rudas iskolában is megvolt bennem. Eleinte az ipari formatervezés érdekelt. Tetszett a belsőépítészet, a bútorok, az egész dizájnvilág, ez izgalmas volt. Aztán rájöttem útközben, hogy ez egy ilyen matekos, mérnökibb dolog, az pedig nem biztos, hogy annyira az én világom, úgyhogy ez annyiban maradt, és utána jött, hogy akkor a képzőművészet lesz az én utam. Ambícióim között voltak saját kiállítások, önálló az Uitz Teremben, meg hasonlók. Egy igazi hóbortos művészi élet volt bennem. Aztán nyilván nem mertem teljesen erre adni a fejemet, valamiből meg is kell élni, és a képzőművészet nem biztos, hogy a legjobb irány erre. Viszont az alkotástól és a művészeti vonatkozástól nem akartam eltávolodni, e nélkül nem nagyon tudnám az életemet elképzelni, már akkor is így éreztem. Úgyhogy a tervezőgrafika bejött, arra jártam a Rudasban, a végére ténylegesen beérett bennem, hogy ez lesz az én utam. Elkezdett tetszeni, hogy a művészetet keverjük egyfajta dizájnlátásmóddal, annak úgy működni is kell egy bizonyos kontextusban. Ez elég izgalmas feladat a mai napig. 

– A diplomamunkáját mindjárt elismerte az Arany Rajzszög Társaság. Ez nem is akármilyen fajsúlyú dolog, mert a szakma adja a szakmának. Ez mit mond önnek? Így tükrözi vissza a szakma a tevékenységét? 
– Ez egy hatalmas elismerés. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, először el sem hittem. Van egy elismert tervezőgrafikusokból álló csapat, szakmabeliek adják szakmabelieknek. Köztük vannak olyan nevek, mint Simon Attila, a Brand Bar kreatív igazgatója és tulajdonosa, valamint MOME-s tanárok is, úgy tudom, hogy képzős tanárok is voltak, illetve aktív szakmabeliek is. 

– A konzulense, Herbszt László keze mennyire van benne ebben a munkában? 
– Nagyon jó volt vele is együtt dolgozni a diploma folyamán, mert nem kimondottan irányítani szeretett volna, hanem inkább terelgetni. Ha vittem olyan terveket, amikben lehet fantázia, akkor mondott egy-két ötletet, javaslatot, hogy hogyan lehetne ezt még jobban kibontani. Ez egy egész izgalmas közös munkává alakult. 

– Hogy keveredett Csányi Vilmoshoz, hogy került kapcsolatba ezzel a művel? 
– Az utolsó, diplomaévünkben Herbszt László feldobta az ötletet, mi lenne, ha a diplománk egy éles könyv­illusztráció lenne. Megkérdezné a kiadókat, amelyekkel konzultálunk, megnézik a port­fóliónkat, aztán ha a könyv­kiadó, valakit igazán önazonosnak érez, azzal létrejöhet a közös munka. Így kerültem én is össze az Open Books könyvkiadóval. Először megkaptam a könyv kéziratát. Azt gondolták, hogy ez a Csányi-könyv az én stílusvilágomhoz passzolhatna. Elolvastam a kéziratot, és én úgy éreztem, hogy ez egy izgalmas közös munka lesz, úgyhogy bele is vágtunk. 

– Meg sem ijedt? Azért nagynevű szerzőről van szó. 
– De igen, először éreztem a nyomást, meg hát ott volt bennem az is, hogy ez egy óriási lehetőség, ha úgy sikerül, akkor ezt ki fogják adni. Ez egy kicsit mindig ott lihegett a nyakamban, de próbáltam úgy hozzáállni, hogy ez ne stresszfaktor legyen, hanem inkább élvezeti faktor, mert nagyon izgalmas és élvezetes munka volt az illusztrációkat elkészíteni. Kétféle verzió készült. Az egyik, a kisebb verzió az, ami jelenleg kapható. Ebben nincsenek belső illusztrációk, csak egy-egy kisebb, és van egy másik, ami remélhetőleg egy special editionként majd a közeljövőben meg fog jelenni. Ebben tizenkét extra illusztráció található. Ebből a könyvből most csak ez az egy létezik, ami nálam van. A diploma része volt az is, hogy a DTP-s, tehát a nyomdai előkészítési dolgokat is mi végezzük el. Szóval ezt az egészet én készítettem el nyomdakész állapotra. Meg készült belőle „merch” is. Pólót, pulóvert, plakátot, kitűzőt, gördeszkalapot, szatyrot is terveztem. 

– Ezek miért kellettek? 
– A könyvnél nem volt célcsoportra pozícionálás, és kitaláltuk, hogy csak kellene egy ilyen target is. Ahogy elolvastam a könyvet, ez az egész világ körvonalazódott bennem. Úgy éreztem, hogy ez a könyv nagyjából George Orwell 1984-éhez, vagy mondjuk Burgess Clockwork Orange-ához hasonló, abba a világba illik bele. Ennek megfelelően egy ilyen vizuális világot szerettem volna kialakítani. Ezek a merchandising anyagok, mind annak a célcsoportnak szólnak, akiket úgy lőttünk be, hogy nagyjából 16–18 vagy huszonéves korosztály. Az, amikor ezekkel a könyvekkel az ember először találkozik, meg amikor elkezd a világ nagy dolgain először igazán gondolkozni az ember. 

– Eléggé markáns és eléggé ijesztő világot látok. Ilyennek látja a világot? 
– Attól függ. Jelenleg elég sok nyomasztó dolog van a világban, amiket én is érzek magamon. Úgyhogy van benne. Emellett azért szerettem volna, hogy a könyv tartalmára is reflektáljon ez a vizuális világ. A könyvet áthatja az ­anarcho-primitivista és a Rousseau-i humanista filozófia, és már olvasás közben előjött bennem a párhuzam a primitivista törzsi létezés, a technológiaellenesség párhuzama. Rögtön beugrott, hogy a primitivista törzsi művészet kiindulópont lehet. Meg akiket tovább inspirált a primitivista törzsi művészet, az avantgárdok is. Az avantgárdok látásmódja és filozófiai világa mind olyan dolog volt, amikből ilyen kis metszetek alakultak ki folyamatosan bennem is. Úgy éreztem, hogy ez a világ lesz az, ami a leginkább passzolhat ehhez a könyvhöz. Nyilván kicsit XXI. századi köntösbe bújtatva. 

– A vizuális kultúrája merőben más, mint bármelyik kortársáé? 
– Ezt nem mondanám, mert a kultúrák találkoznak, és a kultúrák adnak egymáshoz. Lehet, hogy vannak olyan dolgok, amikben eltérő, de másnak is van, amiben eltérő. 

– Lesz ennek folytatása is? 
– Úgy néz ki, hogy az Open Booksszal folytatódik a közös munka. Még fogok Csányi Vilmos-könyveken dolgozni, és illusztrálni azokat. Azt a visszajelzést kaptam a kiadón keresztül, hogy az írónak eléggé tetszett. 

– Ezek szerint nem is találkoztak? 
– Nem, sajnos egyelőre még nem, de én bizakodom benne, hogy a közös munka folytatásával majd erre is nyílik lehetőség. 

– Ez egy jó ugródeszka is lehet a szakmai karrierjében? 
– Így van. Nagyon szerencsésnek érzem magam ezzel az egész közös munkával és lehetőséggel. 

– Nem tart attól, hogy beskatulyázza a szakma, és innentől kezdve csak könyveket illusztrál? Nem vágyik majd másra? 
– Szerintem majd később ráérek ezen aggódni. 

– Ezen a területen mit tekintenek a szakma csúcsának? 
– Hát egyébként ez nekem is nagyon sokáig kérdés volt, és azt látom, hogy ezt ketté ­lehet bontani. Mert mindig az a kérdés, hogy például ha valaki dizájner vagy tervező­grafikus, akkor az a jó, hogyha minél több stílusban tud minél több célcsoportra tervezni. Viszont az illusztrációs világnál nagyon ott van, hogy egy markáns karaktere, stílusa legyen valakinek. ­Viszont a tanulmányaim alatt, ahogy így bele tudtam tekinteni ebbe a világba, azt látom, hogy vannak illusztrátorok is, akik mondjuk több ilyen egyéni stílust alakítottak ki. És ezzel működnek, de ugyanakkor vannak olyanok is, akik nem teljesen adták föl a tervezőgrafikai ­vonatkozásukat, és tervezőgrafikusként, valamint illusztrátorként is működnek. 

– Mi a véleménye, mekkora és mi a felelőssége egy vizuális alkotónak? 
– Szerintem óriási felelőssége van. A keményvonalas tervezőgrafika világában, ahol például nagy amerikai cégeknél heteket töltenek el azzal, hogy milyen színű és milyen formájú legyen egy gomb, hogy a terméket megvásárolják. Úgy gondolom, hogy hatalmas felelősség mindenképpen. Én szeretném a vizuális világot gazdagítani. 

– Mi a helyzet a képzőművészeti vonallal? Teljesen elengedte? 
– El, sajnos. De nem örökre. Úgy gondolom, hogy lesznek még olyan projektek akár a tervezőgrafikán vagy illusztráción belül is, ahol azért ki-ki tud majd a képzőművész vonatkozás bukni belőlem.