Évezredes hagyományainkra, gyökereinkre emlékezünk

Isten éltesse a magyar kultúrát! Ezzel a jókívánsággal zárta ünnepi beszédét Pataki Dezső, a művelődési központ igazgatója. Abból idézünk. 
„A mai kultúra-napi rendezvényünkön három évfordulót ünneplünk. A Himnusz és a lánglelkű költőnk, Petőfi Sándor születésének is a 200. évfordulóját. A harmadik évforduló pedig, ami hozzánk, dunaföldváriakhoz a legközelebb áll, és amely köré ez a mai program épült, igazából tavalyi, Berze-Nagy Ilona születésének 130. halálának 30. évfordulója. 

Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt sikerült megőrizni. Egy biztos, azt a legtöbben értik és elismerik, hogy a kultúra, a jól működő aktív közösségek hatása egy település életére elvitathatatlan. Ezért egy előremutató, a jövőről felelősen gondolkodó településvezetés támogatja, pártolja a helyi kultúra megnyilvánulásait, intézményeit, a közösségek életét és munkáját. Azt hiszem, mi itt, szűkebb hazánkban, Dunaföldváron, ha a kultúráról van szó, nem panaszkodhatunk. Egyrészt azért, mert ha valaki akar, számtalan lehetőséget talál helyben, a kultúra szélesen értelmezett tartományában. Városunk önkormányzata erejéhez mérten, sőt sokszor azon felül is kiveszi a részét az ágazat finanszírozásából, jelentősen kiegészítve a nem túl bőven csordogáló állami támogatást.” 

Az ünnepi alkalomra újból kiadták Berze-Nagy Ilona a Lábuk nyomát elmosta a víz című könyvét. A művet az Ördögszekér Táncegyesület kétszer dolgozta fel. Előbb 2012-ben, majd egy igazi, a szabadtéri színjátszás számos lehetőségét kihasználva, az elmúlt nyáron is. Az est folyamán ebből a darabból mutatott be lélegzetelállító részleteket az együttes. Az adaptációban vendégművészként Bozár László és Bubik Réka Hajnalka is közreműködött. A több tételes különleges bemutató hatalmas sikert aratott. 

A mű íróját és a város kulturális hagyatékának részét jelentő könyvet Raffainé Kókány Judit nyugalmazott könyvtáros ajánlotta az egybegyűlteknek: 
– Én az a könyvtáros vagyok, aki az első kiadás megjelenésekor megismerkedtem ezzel a könyvvel, 1989-ben. Az akkori Dunaföldvár elnevezésű újságban írtam róla egy recenziót, ami a mai könyvbemutatónak az alapját képezte. A hallgatóság is biztosan érezte rajtam, hogy ez nekem mennyire fontos. Ő is itt tanított a városunkban 1920-tól 1957-ig. Szerencsére még vannak a tanítványai közül, akik itt a könyvbemutatón elmondták a róla őrzött emlékeiket. Szép kis vallomásokat hallottunk tőlük. Én is személyesen ismertem őt. Bejárt hozzánk a könyvtárba, és az utcán is sokat találkoztam vele. Odajött hozzám és könyveket, szerzőket ajánlva megkérdezte, hogy „Fiam, ezt már olvastad? És, ha nem, akkor állj neki!” Azt mondják róla, és én is úgy ismertem meg, hogy egy szigorú, következetes hölgy volt. Az iskolákban még mindig a hozzá hasonlókra lenne szükség. E mellett mindig nagyon fontos volt neki a jótékonykodás, a rászorulók fölkarolása, a családok látogatása. 

A könyv egy történelmi kalandregény, ami a török korban játszódik. Az „Egri csillagok” után kezdődik és a kivonulásuk után, a dédunokák emlékezésével záródik. Tudtuk, hogy Ilus néni foglalkozik ezzel a témával, sőt ezzel egy időben elkezdett egy Dunaföldvár-történetet is, aminek a jó része sajnos a második világháborúban odaveszett. 

A Dunaföldvár Kultúrájáért Díjat az idén Fabó Ferenc természetfotósnak ítélték oda. A földváriak által most kitüntetett fotóművész az eseményre érkezve azonnal elővette a masináját, és egy sor fotót készített. A díj átvétele után a következőket mondta: 
– Fogalmam sem volt arról, hogy ezen az estén milyen nagy megtiszteltetés fog érni. Egyszerűen eljöttünk a rendezvényre, mint máskor is. Én már régen fölajánlottam, hogy szívesen segítek a munkámmal a művelődési központnak, ma is azért fotóztam. Mindig is a szívem csücske volt Dunaföldvár. Ide jártam gimnáziumba, és már akkor is nagyon tetszett ez a kisváros. El tudtam képzelni, hogy majd itt fogok élni. Az utam másfelé vezetett, de hálás vagyok a sorsomnak, hogy tizenegy évvel ezelőtt visszatérhettem. Azt is mondhatom, hogy hazaérkeztem. 

Volt már úgy, hogy kifogytál a témából? – kérdésünkre azt válaszolta: 
– Elsősorban természetfotós vagyok, ezért az teljesen elképzelhetetlen dolog. Észre kell venni az apró csodákat, ezért nyitott szemmel kell járnunk, és akkor gyönyörű dolgokat fedezhetünk fel, amik boldoggá tehetnek bennünket. Azokat senki és semmiféle veszedelem: a vírus, a háború, vagy a nehéz körülményink sem vehetik el tőlünk.