Még mindig hibátlan márkanév az Irigy Hónaljmirigy együttesé

– A színpad mellett álló kocsijukból, ügyesen, fiatalosan becipelték a csomagjaikat az öltözőbe…

S. P.: – Azért van ennyi csomagunk, mert tőlünk elvárják, hogy ne csak haknizzunk, hanem minden fellépésen folyamatosan átöltözzünk, és más és más jelmezben lépjünk a színpadra. Ez nekünk is jót tesz, és ezért kell ezt a rengeteg holmit vinnünk magunkkal.

M. I.: – Én kifejezetten szeretek magamnak ródolni –nevet. – Szívesen pakolok. Az előadás előtt átnézem a holmimat, sorba rakom. Ez is a ráhangolódás része, de praktikus oldala is van a dolognak, mert borzasztó kevés időnk van az átöltözésekre. Mindent rendben kell tartani, hogy problémamentesen menjen le az előadás. Alaposan átvizsgálom a cuccomat, hogy amikor már megy a show, ne találkozzak gondokkal. Olyan ez, mint ahogy autózok. Szeretek vezetni, és, hogy nyugodtan csinálhassam, mindig átnézem a kocsit, időben szerelőhöz viszem. Aztán, amikor elindulok, élvezhetem az utazást.

S. P.: – Én viszont borzasztóan utálok cuccolni! Viszont nagyon figyelek rá. Úgy érzem, hogy akkor vannak rendben a dolgaim, ha én készítem ki azokat. Tudom a sorrendet, azt is, hogy minek hol a helye, melyik oldalra a napszemüvegeket, és hová a zakókat. És ha valaki hozzányúl a jelmezeimhez, az baj, mert akkor lehet, hogy kapkodnom kell, és az, ahogy az életben sem, nálunk sem egy jó dolog. Nagyon gyorsan és pontosan kell fölkészülni minden színpadra lépésre. Nem engedhetjük meg magunknak benne a hibázást. A közönség ilyen szempontból is egy pontos, zökkenőmentes műsort vár el tőlünk. Ezzel is megtesszük, amit lehet.

M. I.: – A zenekar minden tagjának van egy rémálma, amit többször is megbeszéltünk már, ezért nagyon komolyan vesszük. Lemész a színpadról, és nincs meg a jelmezed, vagy legalább olyan borzalmas, hogy ha valaki összekeverte azokat… Szörnyű érzés, és mindegyiktől megőrülsz.

– Szólíthatom művész úrnak?

S. P.: – Nekem azért mindig nagyon furcsa, amikor annak szólítanak. Például, ha a benzinkúton mondják, meg is nézem, hogy vajon ki van mögöttem, akinek azt a titulust szánják. Nem tartom magamat művész úrnak, bízok abban, hogy maradtam, aki voltam. Szeretünk szórakoztatni, nevettetni és zenélni, de nem vagyunk igazán nagy művészek. Például igazi nagydíjat még nem kaptunk.

– A hangszerrel a kézben is százszázalékosan odateszik magukat, de közben még bolondozni is kéne!

M. I.: – Ez a nehezebb része a dolognak, hiszen van úgy, hogy az embert elragadja egy jó dal, és zenésznek érzi magát. Ezért nem szoktam halálosan komolyan venni a dolgot. Egy kicsit el kell engedni, és amikor lehet, nevetni rajta. Ezért jó a Peti projektje, mert amikor elmegy a nagyon jó zenészekkel, klasszikus dalokat játszik és fellép, mondjuk kétezer ember előtt, akkor tényleg lehet művész úr.

S. P.: – A személyiségünkből fakad ez a dolog. Amellett, hogy megpróbálunk zenélni, hülyéskedünk is, és azzal mi is benne vagyunk a dalokban. Eric Clapton személyisége is megjelenik a zenéjében, és attól lesz olyan, amiért szeretjük őt az egész világon. Általában a művészekre jellemző, hogy a megszülető művekben, vagy a produkcióikban megjelenik az alkotó és az ő világuk is. A miénk is ilyen.

– Vannak olyan pillanatok, amikor a szemünkbe néznek?

M. I.: – Föltétlenül. Figyelem a közönséget, kíváncsi vagyok a reakcióikra, és gyakran kiszúrok magamnak néhányat közülük. Amikor azt látom, hogy jól érzik magukat, nem csak söröznek és beszélgetnek közben, hanem veszik a poénokat, nevetnek azokon, az kellemes élmény minden alkalommal. A mi műfajunkban nagyon fontos, amikor nemcsak a reflektorokat látod, hanem az arcokat is.

– Ki kényszeríti ki az új műsorszámok megírását?

S. P.: – Ezt nem hívnám kényszernek. Inkább azt mondanám, hogy mindig foglalkozni kell a műsorral. Folyamatosan jár az agyunk, miként lehetne megújítani, és persze készülünk a nagy koncertre, amit tele akarunk rakni friss ötletekkel, poénokkal, vizuálokkal.

– Daruszentmiklós egy kis település, nem derogál itt fellépni?

S. P.: – Sokkal kisebb falvakban is voltunk már. Előfordult, hogy kétszáz, máshol húszezer ember előtt. Szerencsére ez alatt a harminc év alatt, amióta együtt vagyunk, nagyon sok minden előfordult. Egy áruház avatóján például nem miránk voltak kihegyezve, hanem arra, hogy mit találnak odabent. Olyan is volt, hogy húsz embernek jobb bulit lehetett csinálni, mint ezernek, mert ők kevesen, de tényleg szórakozni jöttek.

M. I.: – A település nagysága és a közönség száma? Los Angelesben is felléptünk, ami egy „elég nagy” város, és mégis kevesebben voltak, mint itt ezen az estén. Persze azzal sem volt semmi baj, hiszen azt az ottani magyaroknak csináltuk.