Szakmai tanácsadóként járt a tengerentúlon az énektanár

– Írtam is a barátnőmnek, aki egy csodálatos zenetanár, és Sydneyben egy konzervatóriumban tanított. Minél többet mesélt az állásról, annál érdekesebb lett a történet számomra. Ez egy hatosztályos gimnázium, ami a magyar zeneművészeti szakközépiskolának felel meg. Kemény, szigorú felvételi után a legtehetségesebb hangszeres, illetve énekes gyermekeket veszik fel. De nemcsak a zenében erős ez az iskola, hanem Új-Dél-Wales második legjobb középiskolája közismereti tárgyakból is. Nagyon izgalmasnak és nagy kihívásnak hangzott, hogy esetleg egy tanévre tudnám Rékát helyettesíteni. Volt pár telefonos interjú az iskola vezetésével, miután elküldtem végzettségemről és a tapasztalatomról az önéletrajzomat, és olyannyira érdeklődtek irántam, hogy meghívtak Sidneybe szakmai tanácsadónak pár napra. Ez idő alatt megfigyelhettem az ott folyó munkát, és kellett írnom egy szakmai beszámolót a tapasztalataimról és a javaslataimról. Csernyik Réka a Kodály-módszerre alapozva tanított szolfézst, zeneelméletet, zenetörténetet, és kórust is vezetett. Mindezt olyannyira sikeresen, hogy úgy döntöttek, ragaszkodnak ahhoz, hogy egy magyar szakember váltsa őt. Olyan alapokat fektetett le, amiket nem szerettek volna veszni hagyni.

Hasznos volt az eltöltött idő?

– Ez a néhány nap, amit Sydneyben tölthettem, egy életre meghatározó élmény volt nekem. Döbbenet, hogy mekkora respektje van a Kodály-módszernek, és a magyar zenei szakmai tudásnak Ausztráliában. Erről volt már fogalmam korábban, ugyanis Kecskeméten, a Kodály Intézetben két, angol nyelvű, zenetanároknak rendezett nyári továbbképző kurzuson is részt vettem már. Láttam, hogy valóban a világ minden részéből özönlenek ide zenetanárok, és óriási élményekkel térnek haza. Ez egy kicsit keserédes dolog, mert mindeközben azt tapasztalom, hogy itthon ebből szinte semmi nem maradt. Nekem szerencsés volt a helyzetem, hogy a Bánkiban mindkét igazgató, először Gyöngyössy Csaba, majd Schön Beatrix maximálisan támogatott abban, hogy kórust alapítsak, hogy népdalénekes fiúkkal, a Pentelei kurjantókkal foglalkozzak, és szólistákkal is készüljünk nem csak az iskolai ünnepélyekre, de regionális, országos versenyekre, és a külföldi utakat is támogatták. Az énekszakos kollégák közül nem sokan mondhatják el ezt magunkról. Mindenkinek a saját iskolájában meg kell küzdenie azért, hogy a tehetséges gyerekeket megtalálja, megtartsa, és az alacsony óraszám és a sokszor hiányos technikai feltételek ellenére eredményeket érjen el. Találkoztunk versenyeken, kórustalálkozókon csodálatos kórusokkal, amelyek fantasztikus eredményeket értek el, amit szűk szakmai berkekben tudnak és elismernek, de a tantestületben már ez nem biztos, hogy jelent valamit, nem biztos, hogy a fontos tantárgyak mellett felismerik, hogy igenis értéket ad a gyermek és az iskola életében, ha van zenei, komolyzenei nevelés.

Ausztráliában értik, érzik ezt?

– Látni azt, hogy külföldön ez mennyire másként van. Ez biztató, de szomorú is, hogy éppen Kodály országában degradálódott az iskolai zenélés értéke. Amit Sydneyben tapasztaltam, az egy teljesen más látásmód. A Kodály-módszer leginkább éneklésalapú, és Réka munkájának köszönhetően a kórusok nagyon megerősödtek, és magasra emelkedett a színvonaluk. Ráadásul erre az igény is megnőtt iskolán belül. A hangszeres oktatás mellett minden gyermek szívesen jár kórusba, és nagyon komolyan veszi az ottani munkát. Ennek meg is van az eredménye, egészen döbbenetes és fantasztikus kórushangzásokat hallhattam ott tinédzserek előadásában. Olyat, amit felnőttkórusok is megirigyelhetnének.

Mi volt a legérdekesebb élménye?

– Ami a legérdekesebb volt nekem, hogy komponálniuk is kell a gyerekeknek. Nálunk a zeneírás, a komponálás egy megfoghatatlan, elérhetetlen, misztikus valami. Mint kiderült, a brit zenetanítás ezen alapul, hogy sokkal kevésbé elméleti a zenetanítás, hanem sokkal produktívabb, interaktívabb a hozzáállás. Onnan tudja a tanár, hogy a gyerek a zenei koncepciót érti, és felfogja, hogy ő maga elő tudja állítani akár a hangszerén, akár az énekhangján, illetve ő is tud abban a stílusban egyszerűbb és bonyolultabb zenei struktúrákat felépíteni a saját kreativitását is beleadva. Ha valaki egy gimnáziumban a zene iránt komolyabban érdeklődik, és azon gondolkodik, hogy ebben az irányban tanul tovább, akkor választott tárgyban az osztályvizsgák alapvető része az előadás és a komponálás. Le kell adni kompozíciókat is. Olyat, ami a klasszikus hagyományokat követi, a zenei törvényszerűségeknek megfelel, és kitalálhat egy teljesen új kortárs stílust, vagy csatlakozhat valamelyik kísérletező zenei vonulathoz. Még a lejegyzés sincs szabályhoz kötve, szárnyalhat a kreativitása. Ez szerintem roppant érdekes, és nagyon tanulságos lehet az itthoni zenetanításban is. Nem állítom, hogy az egyik jó és a másik rossz, hanem hogy érdemes lenne talán nagyobb szabadságot adni az ének-zenetanároknak a módszerek kiválasztásában, és megismertetni velük ezeket a megközelítéseket akár továbbképzéseken, akár lehetőséget adni nekik, hogy iskolákat látogassanak akár külföldön is, hogy könnyebben megismertessék és megszerettessék a zenét a gyerekekkel.