Egész életük maga a hitbéli elköteleződés

A szentek az egész világ által, ám a boldogok csak lokálisan tisztelt személyek, akik valamilyen módon a helyi közöségekhez kötődnek, egy országhoz, egy rendhez stb. Így a Magyarországon boldognak nevezettek a magyar néphez, pl. mert magyar szülőktől származnak, hivatásukat magyar földön gyakorolták, részt vettek a magyarok katolikus hitre térítésben, illetve akik életszentségükkel bizonyították hitbéli elkötelezettségüket.

Az államalapítás és a kereszténység felvétele utáni időszakban a nemzettudat formálódásában fontos szerepet játszott, hogy haláluk után is tovább éljen azon személyeknek az emléke, akik az új hit elterjedésében, megerősödésében szerepet vállaltak, s ezért kapják meg a méltó tiszteletet. Egyesek önfeláldozó életet éltek, mások vértanúhalált haltak, vagy életük folyamán különféle szenvedéseket kellett kiállniuk, így váltak példaképpé. A katolikus uralkodók, az egyház támogatásával több, boldogként tisztelhető példát állítottak a nemzet elé. Ekkor lett boldog Gellért püspök, Sebestyén, az első esztergomi érsek, vagy a Szent Koronát Magyarországra hozó Asztrik kalocsai érsek, akinek nevéből az érsek szavunk is származik. A több mint tíz évszázad során leg­gyakrabban a XI–XV. században emelkedtek boldoggá a vallási szempontból legkiválóbb magyarok. Csak az Árpád-házi időkből 26 szentet és boldogot örököltünk! A boldogok közül idővel egyesek a szentek közé léphettek, de ez nem volt törvényszerű.

Gizella királyné például máig a boldogok között van, István királyt és Imre herceget haláluk után néhány évtizeddel már a szentek között tisztelhettük. IV. Béla király szentéletű leányának, Margitnak a boldoggá avatásáról még rendtársa, Ráskai Lea tudósításából értesülhetünk, de szentté csak a XX. században avatta őt XI. Piusz pápa. A XVI. századtól a XIX. századig alig jutott be valaki a boldogok, szentek rendjébe. Kapisztrán Szent János, aki a nándorfehérvári csatában Hunyadi János mellett harcolt, és még abban az évben meghalt pestisben, csak 166 évvel később, 1622-ben lett boldoggá, és rá 60 évvel már szentté is avatták. A kassai vértanúk, akik 1619-ben haltak vértanúhalált, boldoggá avatását Pázmány Péter bíboros már 1628-ban kezdeményezte, de csak 1905-ben történt meg, majd több mint 90 évvel ezután II. János Pál pápa avatta őket szentté.

Ettől függetlenül, mi, magyarok előkelő helyen állunk a szentek és boldogok számát tekintve. Közel 60 ilyen személlyel büszkélkedhetünk a kereszténység felvétele óta! E téren is sokat köszönhetünk Szent II. János Pál pápának, aki Prágai (Árpád-házi) Ágnest (1989), a kassai vértanúkat (1996), Hedvig lengyel királynőt, Nagy Lajos király leányát (1997) és Árpád-házi Kingát (1999) szentté, Apor Vilmos győri püspököt (1997), Romzsa Tódor munkácsi püspököt (2001), Batthyány Strattmann László szemész orvost (2003), IV. Károly magyar királyt (2004) pedig boldoggá avatta. XVI. Benedek pápasága alatt Salkaházi Sára (2006) apáca nővérrel, Meszlényi Zoltán püspökkel (2009) Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspökkel (2010), Scheffler Jánossal, a szatmári egyházmegye püspökével (2011) gyarapodott boldogjaink száma. Azóta további két személyt, Sándor István szalézi szerzetest (2013) és Brenner János áldozópapot (2018) is boldognak nevezhetjük. Az elmúlt 30 évben tehát sikerült a legsúlyosabb szenvedéseket átélt kortársunknak megadni a tiszteletet. Sajnos, mindez nem ad kárpótlást a papságnak és szerzetes rendbeli társaiknak azokért a megaláztatásokért, amiket hitük, hivatásuk gyakorlása miatt el kellett szenvedniük. Ezek a példaképek mintha nem érnék el azt a hatást, amit sorstársaik a kereszténység felvételének időszakában: nem erősítik a hitet, nem növelik a hívők számát, az egyházi személyeket pedig cseppet sem tisztelik jobban. (Jóllehet ahhoz, hogy az ember ne menjen neki Isten szolgájának, még hitre sincs szükség, csak egy kis kultúrára…)

Mindez a nemzettudat fejlődésére sem gyakorolt jelentős hatást. Pedig, ha az előbbi névsort figyelmesen végignézzük, kitűnik, hogy a kortárs egyházvezetők ugyanúgy gondolkoznak, mint koraközépkori elődjeik, akik a nehéz időkben azokra a tiszteletreméltó emberekre akarták irányítani a társadalom figyelmét, akik a nemzet egészéért, katolikus hitünkért áldozatot hoztak. A Szentatyák az újabban boldognak nevezhetők körét most is olyan személyekkel gazdagították, akik a XX. században vértanúként a hitük gyakorlásáért, az embertelen rendszerek ellen emelték fel a kereszténység zászlóját a magyarság körében. Elgondolkoztató, hogy pl. kortársunk, a hivatása gyakorlására igyekvő, útközben orvul meg­gyilkolt és halálában is meg­gyalázott, 26 esztendős Boldog Brenner János áldozópap sorsa miért nem érinti meg a mai magyarok lelkét?

Azért valami mégis történik: Budapesten 1996-ban templomot emeltek a magyar szenteknek és boldogoknak, 2019 októberében Varga László megyés püspök Kaposfüreden avatta fel a Magyar Szentek – Magyar Boldogok emlékművét, mert a nemzettudat formálódása szempontjából csak számít valamit a közösen tisztelt, közülünk való ember…