„Észre kellett vennünk egymást” – Interjú Auksz Évával és Őze Áronnal

Kislányként elképzelte, hogy egyszer majd a szomszédban lévő színház színpadára lép?

Auksz Éva: – Már 10 évesen elkezdtem néptáncolni a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben, a Szögi Csaba vezette utánpótláscsapatban. Édesapám is néptáncos volt, ugyanabban az együttesben. Voltak előadásaink, fellépéseink itt, a Bartók színpadán, úgyhogy jártam át a Vasváriból a színházba.

Nézőként is?

A.É.: – Nézőként főleg hangversenyekre. Kamaszként jártam prózai előadásokra, maradandó élmény volt látni Bujtor Istvánt a Száll a kakukk fészkére című előadásban. Azt akkor még nem gondoltam, hogy színésznőként is színpadra lépek majd itt. Nem is készültem színésznőnek, táncosnő akartam lenni.

Táncolt a szintén Szögi Csabához köthető Közép-Európa Táncszínházban, majd nagyon fiatalon váltott: a színészetre.

A.É.: – 23 évesen úgy döntöttem, öreg vagyok már a tánchoz. Nagyon kegyetlen a tánc műfaja. Az ember egyszer csak azt érzi, hogy fájnak az izmai, a csontjai. Úgy 30 évesen el kell rajta gondolkodni, hogy hova tovább. Na, én ezt már 23 évesen megtettem. Éreztem, hogy valamit ki kell találni, de aztán nem én találtam ki, hanem a Jóisten összehozott Iglódi Istvánnal. A vele való találkozás révén egyszer csak ott találtam magam a Nemzeti Színházban (ma Pesti Magyar Színház). Áronnal ott találkoztunk, ő már végzett színész volt, én pedig csak az utcáról bekerült táncos, aki megpróbál színészkedni.

No, milyen volt Éva?

Őze Áron: – (Nevet.) Már főiskolásként egyből odakerültem, Iglódi István osztályfőnököm is volt, ezért szoktuk őt közösen mesterünkként emlegetni, sokat köszönhetünk neki, sajnos már nincs közöttünk. Mi akkor rendkívül nagyképű, öntelt, friss pályakezdő fiatalként érdeklődéssel néztük Auksz Évát. Emlékszem, Füst Milán IV. Henrik című Iglódi István-rendezésben láttam őt először a Várszínházban. Nyilvánvalóan ez a nagyképűség eljuttatott minket arra a magas szintű álláspontra, hogy mit keres itt egy táncoslány?! Figyeltük, elfogadtuk, de Évának azért megvoltak a küzdelmei. Egy zárt – nagy múltú – társulatba becsöppeni így, ahol ott vannak főiskolát végzett, ifjú erők… Inkább a fiatal színésznőkkel gyűlt meg a baja. Velünk, fiúkkal annyira nem. Arra emlékszem, hogy volt egy magas, furcsa, nyekegő kacagása, amit, hogyha meghallottam a színházban bárhol, sikítófrászban menekültem ki az épületből. Több bajom nem volt vele. Mint nő, mindig tetszett, valami megragadott benne. Aztán összekerültünk egy – most már mondhatom, hogy – kultikus előadásban, Csiky Gergely A nagymama című színdarabjában. Ebben olyan színészek mellett játszhattunk, mint Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Agárdi Gábor, Tolnay Klári, Zolnay Zsuzsa, Béres Ilona, Csernus Mariann. Mi köztük tanultuk a pályát. Hiába érkeztünk máshonnan, a pályát a színpadon lehet, ott kell megtanulni. Ilyen mesterek mellett meg is lehetett.

Őze Áron dunaújvárosi igazgatói pályázatához volt-e bármi köze Auksz Éva helyi kötődésének?

Ő.Á.: – Semmi, ebben éppen ez a sorsszerű. Én öt évig, 2010-15 között igazgattam a Magyar Színházat, a társulat tagja volt Éva is, de mi már előtte összekerültünk. Ez az óvodai mentalitású húzom a haját, rúgom a bokáját-féle távolság szép lassan csökkent köztünk, és aztán a végén észre kellett vennünk egymást.

A.É.: – Az ellentétek vonzzák egymást.

Ő.Á.: – Egyszer csak jött egy megkeresés Dunaújvárosból, de akik hívtak, nem is tudták, hogy Éva újvárosi, talán azt sem, hogy mi együtt vagyunk. Nem mondtam azonnal igent, mert jól éreztem magam közvetlenül a színpadon dolgozva – ez a Magyar Színház-igazgatásom után történt –, aztán amikor az önkormányzat kiírta a pályázatot, mégis indultam. Izgatott, mert rendezőként már igen, de igazgatóként vidéken addig még nem csináltam színházat. Így csöppentem bele 2016-ban a Bartók Színház életébe. Aztán elkezdtem megismerni a várost. Dunaújváros egy karakteres város, bizonyos szempontból egy retró kincs, aminek meg kell találni a 21. századi szerepét, és szerintem ez meg is fog történni. Itt van egy speciális közönségösszetétel, egy egészen érzékeny, több korosztályt megszólító műsorpolitika. Együtt kell lélegezzünk a várossal, a város most következő jubileumával. A régiót is meg kell szólítanunk. A nagyszínpadra a könnyedebb műfajokból terítünk, a stúdióba tervezzük a formájában kísérletezőbb anyagokat. Népszínházi irányt követünk, és ez működik is, 12 bemutatónk van már egy évadban. Minden évben csinálunk ifjúsági előadást a helybéli diákokkal közösen. Most is egy ilyen darabot mutattunk be, ez a Gyerekrablás a Palánk utcában. Rengeteg tehetséges diák van a városban!

A.É.: – Budapesten általában az ifjúsági előadásokban végzős vagy frissen végzett színészek játszanak. Itt a gyerekszereplők gyerekszereplők, ez fantasztikus lehetőség a dunaújvárosiaknak. Ezek a gyerekek már annyira profik, olyan tehetségesek, hogy nem válnak el a gyerekek a felnőtt színészektől.

Ő.Á.: – Kapcsolatban vagyunk a Violin Alapfokú Művészeti Iskolával, ahol már van egy színházi tagozat, hetente háromszor színészképzésük és drámapedagógiai foglalkozásaik vannak. Ennek eredménye látható: van már 10 fő, akik úgy szólalnak meg a színpadon, ami országosan is egyedülálló. Kezd kialakulni egy ifjúsági társulat.

2021-ben lejár a megbízatása. Folytatná?

Ő.Á.: – Nagyon szeretek itt színházat csinálni, ez az időszak, amelyből még hátra van másfél évad, nagyon izgalmas, kollégáimmal együtt – Sipos Imre művészeti vezető, Csadi Zoltán igazgatóhelyettes – kimondtuk, pályázunk még egy ciklust.

Az állam és az önkormányzat milyen arányban viseli a fenntartói feladatokat?

Ő.Á.: – Eddig csak 27 százalékban volt a színház működésében állami pénz, a többit a város önkormányzata biztosította. Most megváltozott a város vezetése, egy átállási időszakban vagyunk, amíg nem konszolidálódik ez a helyzet, addig anyagilag is egy kicsit nehezebb. Pont most folynak a költségvetési tárgyalások, úgy tűnik, hogy az államtól 35 százalékos támogatást kaphatunk, ami biztosíték arra, hogy ugyanezt a tempójú és sokszínű munkát folytassuk. Ha nem kapnánk meg, akkor egy kicsit visszább kell vennünk, de úgy látszik, hogy Fekete Péter államtitkárságának köszönhetően ez a pénz meglesz, és innentől kezdve megint biztonságban lesz a működés.