Születése és halála helyén is templom, valamint kápolna áll a tiszteletére

Kivételesen ritka szentet tisztelhetünk személyében, akit könnyű szeretnünk, hiszen Szombathelyen – a Római Birodalom részeként Savariában – születvén „magyar” volt. A szentek között az egyetlen, akit életéért, s nem vértanúságáért avattak szentté, így nem halála okán emlékezünk rá, hanem a jólelkűség, a szegények és betegek iránti részvéte, egyszerű életmódja miatt a legnépszerűbb szentünk a középkor óta.

Csodálatos élete csodákkal volt teli. Pogány családba született 316-ban vagy 317-ben, apja katonaként Itáliában kapott jutalomból birtokot, s ott telepedtek le. Mártont 15 évesen besorozták, ott is kiemelkedett jóindulata és a felebaráti szeretete miatt. Huszonéves korában megvált a hadseregtől, „Isten katonája vagyok, nem szabad harcolnom” – mondta a császárnak. Gallinaria szigetén remetéskedett, majd 355-ben Galliába ment, s Poitiers-ben megalapította a Ligugé kolostort, létrehozva ezzel az első európai szerzetesi közösséget. 371/372-ben püspökké szentelték, de ekként is szigorú szerzetesi életet élt. Erős, önálló jellem volt, ami egyszerűséggel és emberszeretettel párosult. Minden évben sorra látogatta az egyházközségeit, gyalog, szamárháton vagy dereglyén, s a tanyákat és falvakat hálózatba szervezte, fontos hittérítő munkát végzett, megteremtve ezzel a francia egyház alapjait. Szent Mártont Franciaország védőszentjének tartja. Haláláig gyakorolta hivatását, s kivételesen hosszú életet, 81 esztendőt élt meg. Egyik egyházkerületében, Candes-ben betegedett meg 397-ben, és ott is halt meg november 8-án. Tours-ban temették el november 11-én, sírja felett kápolnát emeltek, majd bazilikává építették át. Jóságáról és csodatételeiről már életében legendák keringtek, a középkor egyik legnépszerűbb szentjeként a tours-i zsinat ünnepet rendelt számára. Holttestét ereklyeként tisztelik, kriptája a kedvelt zarándokhely.

A szülőháza felett ma a szombathelyi Szent Márton-templom magasodik, ennek északi mellékkápolnájában őrzik a szent ujjereklyéjét. Népszerűségét mutatja, hogy Szent Márton Burgenland tartomány védőszentje, továbbá hazánk is védőszentjeként tiszteli. Ennek több magyarázata is van: egyrészt születésének helye okán, másrészt a középkorban a tours-i püspök a királyság védőszentjévé vált, így István király a Koppány elleni harcában az ő támogatását kérte, így az Árpád-ház, a magyar királyok, a királyság intézményének patrónusa, s hazánk védőszentje lett.

A hagyomány szerint a jobbágytartozás lerovásának ideje, a paraszti munkák zárásának időszaka körülbelül Márton-nap körül esedékesek, ezért kötődött össze a szent kultuszával a mulatós, libasültes vigadozás. Ismerve a püspök életében tanúsított elnéző megértését, biztosra vehetjük, hogy nem ágálna ezen újkori népszokáson.

A libával való végzetes legenda

A mostanság divatos libasült-evésnek bizony nem sok köze van a nagytiszteletű szenthez, hacsak… Hacsak nem az a legenda gerjesztette ennek szokását, hogy püspökké akarván választani Már­tont, ő szerénységében megbújt egy baromfiólban, ahol azonban a libák hatalmas gágogással és szárnyverdeséssel hívták fel magukra – azaz rá – a figyelmet.

Amikor rá emlékezünk, minden évben elmeséljük ezt a történetet, amihez hozzá tartozik, hogy az adventi elcsendesülést megelőzően ez az utolsó nagy lakomázásnak az időszaka is egyben. S mit ád a természet! A libák is most kerültek vágósúlyba, most vannak éppen abban a korban, amikor roppant előnyösen tudják bizonyítani a kiváló tulajdonságaikat a serpenyőben vagy a tepsiben. Ha most még Nils Holgersson nevét is leírnánk, bízvást elindíthatnánk vele egy újabb legendalavinát.