Vers az, amit mondani kell – Reisinger János előadása Dunaföldváron

Az, „Mi a tűzhely rideg háznak, / Mi a fészek kis madárnak, / Mi a harmat szomju gyepre, / Mi a balzsam égő sebre, / Mi a lámpa sötét éjben” – idézte Arany sorait a dunaföldvári gimnazistáknak tartott előadása kezdetekor dr. Reisinger János irodalomtörténész. A vers vigasztaló, amelyre mindenkinek szüksége van. A vers az, amit mondani kell – tudjuk Kányáditól. Nem elég elolvasni. Igazi mélységét a többszöri hangos elmondáskor érezzük és értjük meg – mondta az előadó is.

A dunaföldvári Magyar László Gimnáziumba jó másfél évtizede visszajáró Reisinger János a poézis és a költészet szó eredetéből kiindulva, nyelvtörténeti utalásokkal világította meg a magyar nyelvű költészet különlegességét. Költészeti nagyhatalom létünket azzal igazolta, hogy legalább húsz olyan nagyságú költőnk van Balassitól Pilinszkyig, akinek sorait hallgatva egy művelt külföldinek eláll a lélegzete, még akkor is, ha a fordítás a kör négyszögesítése. A Vén cigányt tizenhat francia költő fordította le, a kínai gimnáziumokban tizenhét Petőfi-verset kell tudni. A magyar költészet különlegessége összefügg nyelvünk sajátosságával.

Ezért a magyar költő – mint mondta – öt manuálon játszik. Tehát ötféle verselési rendszerben, ritmusban szólnak a verseink. S erre más nyelv nemigen képes. A magyar nyelv szavainak első szótagján lévő nyomatékra épülő ütemhangsúlyos verselésen kívül szépen szólnak a klasszikus és nyugat-európai időmértékes verselésben született alkotások, de szimultán ritmusú költemények és szabadversek is gazdagítják a magyar költészetet.

Ötféle verselési rendszerben, ritmusban szólnak a verseink

Érdekes volt az a fejtegetés, hogy költőink milyen magyar verseket minősítenek a legszebbnek. Szó volt a kisversekről, amelyekben pár sorban benne van a világ. Példaként többek között Pilinszky, József Attila, Weöres Sándor költeményeit hozta. Az a hite is sugárzott, hogy a vers jobbá teszi az embert. Előadása közben sorjáztak a versek, verssorok, nyomatékosításul meg-megismételve, hátha megjegyzik hallgatói. Igyekezett a ritmus kiemelésével, a költemények gondolatiságával meggyőzni a diákokat, hogy verset mondani jó. A háború előtt egy magyar diák még száz verset tudott kívülről. A mai magyartanításból csaknem eltűntek a memoriterek – jegyezte meg Reisinger János, aki azért járja az iskolákat, hogy megszerettesse a kisverseket és a költészetet.

A Magyar László Gimnáziummal közösen egy háromszáz rövidverset tartalmazó kötet megjelentetésén s ehhez kapcsolódó Kárpát-medencei versmondóverseny meghirdetésén munkálkodik. A tervezett pályázat a dunaföldvári középiskola névadójának, az Afrika-kutató Magyar Lászlónak a 200. születésnapjához kapcsolódik majd.

Miért rendkívüli a magyar költészet?

Mert – Jókai szerint – verseket költeni a magyar embernek annyi, mint a hegedűművésznek egy Stradivarin játszani.

S hogy lapunk olvasói se maradjanak rövidvers nélkül, álljon itt példaként a József Attila-töredékek között talált kisvers: „Valamikor volt a tett, / abból lett a gyűlölet, / ebből pedig szeretet / s a világnak vége lett.”