Mátyás az igazságos! - a halálának évfordulójára

Mátyás fiatalon, 15 évesen került a trónra, miután a bárói ligák már 1458-ban megválasztották, azonban koronázása a III. Frigyes császárnál lévő Szent Korona hiányában egy időre elmaradt.

Mátyás mintaképei

Uralkodása alatt két mintakép és cél lebegett előtte: apja, Hunyadi János, aki a keresztény Európát védte az oszmán hódítóktól, és elődje, Zsigmond, aki magyar királyból lett Európa első számú vezetője.
Ámde ahhoz, hogy céljait megvalósíthassa, először rendbe kellett hoznia az államháztartást: eltörölte a régi kapuadót, helyette új, családonként kivetett füstpénzt vezetett be, és rendszeressé tette a hadiadót is. 

Mátyást már a kortársak egy része – és aztán az utókor is – elmarasztalta, mondván kétes eredményű cseh és osztrák hadjáratokra pazarolta erejét, ahelyett, hogy a török elleni harcra fordította volna.
Azonban ez a vád igazságtalan: Mátyás tanult apja kudarcaiból, és értelmetlen hadjáratok helyett inkább erős végvárrendszert alakított ki, amellyel fél évszázadra elejét vette a török hódításnak.

A gazdaság virágzott

Uralkodása alatt a gazdaság virágzott, a kereskedelem és a céhes ipar fejlődött, udvara a reneszánsz műveltség európai központja lett, valamint számottevő politikai sikereket ért el.

Birodalma halálakor volt a legnagyobb, azonban sikerei vele együtt a sírba szálltak. Alattvalói körében is csak ezután vált népszerűvé: életében sokan haragudtak rá szigorú adói és zsarnoki természete miatt.

De hogyan lett mégis Mátyás az igazságos király? 

Valóban olyan eszményi uralkodó volt, mint ahogy azt a róla szóló versekben és történetekben leírták? És hogyan alakult volna az ország sorsa, ha tovább él?

Lássuk! A magyar királyok hosszú soráról az ezredfordulótól kezdve három és fél évszázadon keresztül az ikonográfiai és írásos hagyomány csupán idealizált, egy-két vonás alapján megrajzolt, elnagyolt figurákat hagyott ránk. Hunyadi Mátyás azonban ezen a téren is fordulatot hozott: a róla szóló nagy számú ábrázolások együttesében számos közös vonásra bukkanhatunk, amelyek által megismerhetjük egyéniségét, szokásait, emberi és uralkodói arculatát is.

 De hogyan vélekedett valójában a reneszánsz világ Mátyás királyságáról? Hogyan jellemezték a kor humanista írói és költői? És mennyi igazságot találunk a róla szóló számtalan történetben? A nagyszámú Mátyás-ábrázolás között, néhol merőben fantázia szülte képek, plasztikák együttesében közös vonásokra bukkanunk, amelyek egésszé összeállva emberi, egyéni valóságában állítják elénk egyedülálló, sajátos személyiségét. Az így nyert összkép pedig hitelesen ellenőrizhető a kortárs szemtanúk részletes és szemléletes leírásából. Ugyanis Mátyás uralkodása egybeesett a humanizmus fénykorával, amikor az új áramlat eszmekörében felnövekedett írók az ókori világban fellelt mintaképeikhez a fejedelmi udvarok vonzáskörében kerestek analógiákat.

A nagyság legfőbb ismérve a folytonos háborús rettegésben élő társadalom szemében a katonai erényekben – hősiességben, hadvezéri képességekben – testesült meg: egy-egy győzelmes ütközetből megtért parancsnok a lelkes irodalmi visszhangokban Scipióvá, Hannibállá, Julius Caesarrá emelkedett, és dicsőítői képesek voltak diadalmas hódítóként vagy honfitársai megmentőjeként ünnepelni. Az egyházi propaganda pedig szentbeszédekkel, keresztes hadjáratok, búcsúk hirdetésével, gyűjtésekkel és diplomáciája erőfeszítéseivel igyekezett mozgósítani a nemzetközi erőket közös nagy vállalkozásra a támadó visszaszorítására.

A sors jelölte ki

Hunyadi Mátyás személyét mintha a sors jelölte volna ki arra, hogy ezeknek a törekvéseknek kulcsszereplője legyen. Apja győzelmeinek, főleg a hódító II. Mehmed fölött aratott nándorfehérvári diadalának még frissen élő emléke indokolttá tette a várakozást, hogy örökségének folytatója lesz. Ezt a meggyőződést hangsúlyozta III. Callixtus pápa is, amikor az ifjú király megválasztását hozzá intézett levelében az isteni gondviselés ajándékaként üdvözölte. És az újdonsült uralkodó vállalta a neki szánt nehéz szerepet: már 1458 szeptemberében Péterváradon szervezte seregét, és onnan Nándorfehérvárra vonult, hogy személyesen irányítsa a hadműveleteket. Frigyessel kitört trónviszálya és háborúja miatt kénytelen volt ugyan déli hadjáratát megszakítani, de nem szűnt meg Velencébe és Rómába küldött üzeneteiben megerősíteni elhatározását, hogy mielőbb hadba indul a kereszténység közös ellensége ellen.

Életének későbbi szakaszában, ami­kor – súlyos és azóta is vitatott döntése következtében – szembenállása a török hódítóval helyi védelmi harcokra vagy megtorlóakciókra korlátozódott, és háborús politikájának súlypontja a csehországi és ausztriai hadszíntérre tevődött át, a panegyricus műfaj (dicsőitő költemény) Mátyás király körül elszaporodó termékei is új témakörrel bővültek. A kereszténység – és benne Itália – oltalmazójának szerepe már nem az egyedüli uralkodó motívum: mellette feltűnik a dicsőséget dicsőségre halmozó, ellenállást nem is­­merő, világhódító fejedelem alakja, aki egymás után hajtja uralma alá a környező né­peket. 

 mértéktelen túlzásokba csapó magasztalásaikkal a világtörténelem nagyjaival állítják párhuzamba, hogy benne találják meg a rendkívüli képességeit korlátlanul kibontakoztató, nagyra törő reneszánsz fejedelem eszményképét és ezzel tetteinek, célkitűzéseinek igazolását.

Így lesz Mátyás valamiféle eposzi hőssé a fiatal római költő, Alessandro Cortesi 1200 verssoros, Corvin Mátyás hadi erényeit dicsőítő költeményében, akinek már születését is égi jel előzi meg, és mitológiai istenségek kísérik győzelemről győzelemre, bécsi diadalmenetének ünnepélyes, békét osztó zárójelenetéig. Így jelenik meg a firenzei Ugolino Verino szerényebbre méretezett, „diadalát és csodálatra méltó életét” megéneklő hőskölteményében, amint az ellenség sűrűjébe rohanva utat vág fegyverével, szétveri a török hadakat, majd megmenti Itáliát a töröktől elfoglalt Otranto városának felszabadításával, végül pedig már egyszerre támad és győz Belgrádnál, Bécsnél és a havasalföldi határon. 

Hitelt érdemlő tudósítások Mátyásról

De a hízelgő frázisok sokasága mellett egy sor tényszerű, hitelt érdemlő tudósítás tanúskodik Mátyás valódi katonai rátermettségéről. Hogy Hunyadi János korán ránevelte fiát a fegyverforgatásra és a tábori életre, könnyen hihető; a források arról is beszámolnak, hogy ifjúkorában kedvelt szórakozása volt a bajvívás lovagi tornákon, és ilyenkor megkövetelte, hogy ellenfelei ne legyenek tekintettel királyi rangjára. Bámulattal szólnak fáradhatatlan kitartásáról, tűrőképességéről a hadjáratokon és vakmerőségig menő bátorságáról.

 Elméleti tudása, olvasottsága a harcászat és a hadtörténet terén gyakorlati tehetséggel párosult; hadszervezői kiválóságáról pedig állandó zsoldosseregének felépítése és ütőképessége tanúskodott.

Bonfini őszinte csodálattal emlékezik meg a Bécsújhely előtt a királyné tiszteletére rendezett katonai szemléről, amelyet maga is végignézett, és ahol a király személyesen vezényelte 8000 gyalogosból és 20 000 lovasból álló seregét. A bemutatott hadgyakorlat megerősítette az olasz historikus hosszabb tábori tartózkodása alatt szerzett tapasztalatait Mátyás harcosainak katonai fegyelméről, spártaiakat megszégyenítő, hihetetlen kitartásáról, jó szelleméről, erkölcsi tisztességéről: mindezt a király példamutató nevelésének tulajdonította. De ebben már nemcsak Mátyás hadvezéri, hanem uralkodói képességei is megnyilvánultak: egyéniségének szuggesztív ereje, hajlíthatatlan akarata, tehetsége mások megnyerésére. 

A művészet bőkezű pártolója

A „liberalitas”: a tudomány és művészet bőkezű pártolása kiemelt erényként szerepel Mátyás csaknem valamennyi humanistájának írásaiban

Bonfini nem leplezi, hogy a király kora ifjúságától kezdve nem tűrte az ellentmondást, és döntéseit egyedül hozta meg; ellenszegülő, tetteit bíráló nagybátyját és bizalmas főembereit, Vitéz János esztergomi és Váradi Péter kalocsai érseket sem habozott bebörtönözni. Hirtelen haragú volt, és hajlott arra, hogy hitelt adjon a rágalmazók szavainak, különösen, ha olyanokra terelték gyanúját, akiket addig barátainak hitt.

Az embereket közvetlen kedvességével lefegyverző uralkodóban azonban, ha gőgöt nem is, de nagyratörő dicsőségvágyat és túlzott hiúságot is felfedez. 

Élete végéhez közeledve Hunyadi Corvin Mátyás az egyeduralom felsőbbsége mellett tör lándzsát: ahogy egy hadsereget egyetlen vezér, egy hajót egy kapitány és a családot egy családfő tudja a legjobban irányítani, ugyanez áll egy országra is. Érvelését valláselméleti-filozófiai fejtegetésekkel is alátámasztja: Isten egyedül teremtette és kormányozza a világot; az emberi értelemnek is őt kell utánoznia. 

Végzetes váratlanság

A halál végzetes váratlansággal szakította meg Corvin Mátyás életművének befejezését, továbbélésének biztosítását kijelölt örököse révén. Olyan pillanatban érte, amikor küzdelmes pályájának felfelé ívelő vonala csúcspontjára ért: Morvaország és Szilézia birtokában, Alsó-Ausztria meghódításával, északi és déli határain a béke helyreállításával 

 – mindez pedig nemcsak állandó, jól szervezett hadserege felépítésének, céltudatos és erélyes kormányzásának, hanem nagymértékben külpolitikájának, kiszámítottan alkalmazott diplomáciájának eredménye is volt. 

Hogy nagy király volt, már kortársai is felismerték: nem volt szükség a történelem távlatára, hogy felmérjék a veszteséget, amit halála az országnak jelentett.

Forrás: rubicon.hu. (Folytatjuk)