A Tanár Úr

A hétvégén, szombaton lesz a Széchenyi 70 programsorozat nyílt napja. E sorok írójaként egykoron, közel 45 éve még az előd, a Münnich Ferenc Gimnázium iskolapadjait koptattam. Kiváló tanárokkal, akikre ma is szívesen emlékezünk. Talán nem sértődnek meg a pályatársak, nekem Varga Béla tanár úr volt az egyik legkedvesebb. És itt felidézném a tíz évvel ezelőtti, az akkori rendezvénysorozatról írt jegyzetem vele kapcsolatos kedves élményét:

„Földrajz-biológia szakos tanár volt. Mi az, hogy volt, ma is az. Nemcsak tanár, tanári! Nem változott amióta legutóbb láttam. Játszik velünk. Becsukom a szemem és hallgatom. Ismerős, mintha harmincöt évvel ezelőtt történt volna mindez. A természet, az élet, az emberek szeretete sugárzik minden szavából. A hatvanéves gimi retro napján tömött sorokban ültek előadásán korábbi diákjai, tisztelői. Hogy miről is mesélt, szinte mindegy, mert ő adott magából valamit nekünk. Valamit, amiért jó vele beszélgetni, jó vele egy társaságban lenni, jó egy kicsit feltöltődni. Talán patetikusan hangzik ma, de olyan életszemléletet kaptunk tőle, amely már csak kisebb közösségekben létezik. Persze tele volt most is energiával. Mutatott több évtizede megőrzött jegyzeteket, rajzokat, bizonyítványokat, beszélt vulkánról, kráterről, törésvonalról, földrengésről. Jobb kézzel rajzolt, ballal magyarázott és mi ma is ittuk minden szavát, élveztük egyéni, mit egyéni, egyedi stílusát. Kicsit izgult az óra elején, pedig jól felkészült. Több évtizednek, az ő életének lehettünk egy picit részesei ezen a napon újra. És úgy búcsúzott tőlünk, ahogy szebben nem is lehetett volna: Ki merem mondani előttetek, szeretlek benneteket! Mi is Önt, Tanár Úr! És köszönjük!”

Kedves Tanár Úr, az eltelt egy évtizedben is sokszor beszélgettünk, jó érzéssel gondolok erre is. Nem látom a neved az előzetes jubileumi programban, biztos ennek is megvan az oka, de bizonyára lélekben velünk leszel. Jó egészséget kívánok, talán mondhatom nem csak a magam, hanem egykori tanítványaid, pályatársaid és tisztelőid nevében is.