Borosgazdák

2024.01.23. 20:00

Álmok, tervek, jóslatok a Vince-nap alkalmából

Egy különleges eseményre – a Vince-napi szokások felelevenítésére —, a szezon sikerének közös megtippelésére gyűltek össze a szőlészek és boros gazdák az elmúlt szombaton, Dunaföldváron. Az ünnepinek mondható rendezvény az Öreghegyi Pincék Egyesületének szervezésében jött létre. A központi helyszínt a borlovagok a székházukban biztosították.

Balogh Tamás

Fotó: Balogh Tamás

A jövőt kutató megemlékezés

A programot a város határában a Kafka család hóval borított szőlőjében, ragyogó napsütésben egy mesébe illő présház mellett bonyolították le. A megjelenteket Gallai József a főrendező köszöntötte. Vizi János református lelkész pedig felidézve a szőlő és a bor egyháztörténeti vonatkozásait is, áldást mondott rájuk.

Hogyha szépen fénylik Vince,
Megtelik borral a pince.

Vizi János református lelkész
Fotó: Balogh Tamás

Az esemény a praktikusságot figyelembe véve a Vince nap előtt zajlott, (hiszen az 22-ére, hétfőre esett). Mint megtapasztalhattuk, a szombat és a hétfői is kemény fagyot és ragyogó napsütést hozott, így remélhető, hogy az érintettek szép reményei valósággá válnak.

Jövőmondó vesszők
Fotó: Balogh Tamás

A jó félnapos eseménysorozaton a Dunaföldvári Sárga Pincésgödör, a Kertbarátok, a Burgundia Pincesor, az Öreghegyi Pincék egyesületei, a Művelődési Központ és a Szent Rókus Borlovagrend csapatai egy komoly, hat présház meglátogatását is lehetővé tevő vetélkedő sorozaton mérték össze a szőlész–boros–pálinkás ismereteiket.

Pálinka titok
Fotó: Balogh Tamás

A feladatok

A hétköznapokon nagyon is kollegáris, sőt barátságos pince tulajdonosok igaz mosolygós, de szigorú bírálókká változtak.

Titkos vesszők
Fotó: Balogh Tamás

A Jankó pincében a szőlővesszőkből kellett a fajtájukat megállapítani, hogy aztán a kitöltött borok is kemény fejtörést okozzanak. Kafkáéknál nagyon komoly memória gyakorlat várt a csapatokra, hiszen a rengeteg országos hírű boregyesületnek meg kellet találni a helyét a térképen. Bircsáréknál a nagyon kemény tekintetű gazda töltötte ki a pálinkákat, amiket nem elfogyasztani, hanem a fajtájukra nézve kellett fölismerni. Videkéknél sem volt egyszerű a kihívás: gyönyörű szőlőfürtök és a hozzá tartozó levelek fotói növelték a felismerésben versenyzők terheit.

Pedig ismerős   
Fotó: Balogh Tamás

Már azt hittük, hogy túl vagyunk a nehezén, de Kelemen Róbert rangos bortermelőhöz illőn, igen magasra tette a lécet. 

Nehéz feladat 
Fotó: Balogh Tamás

A végállomást Gallai József a főrendező pincéje és fantáziadús föladványai adták.

Az eredmények

1. Sága Gödör 55.0 pont
2. Öreghegyiek 53.5
3. Burgundia 51.95
4. Kertbarátok 51.0
5. Borlovagok 49.5
6. Művelődési Központ 47.0

Furfangos kérdések, jobbról Gallai József 
Fotó: Balogh Tamás

Zárszó gyanánt Gallai Józseftől ezt hallottuk

– A tagságunkkal közösen a barátainkat hívtuk meg a mai napra. Megválasztásom óta az a koncepcióm, hogy a városunkban lévő boros egyesületekkel vállvetve haladjunk a céljaink felé. Riválisaink nincsenek, barátaink vannak. Ezt az eseményt hagyományőrző módon, évről-évre szeretnénk megrendezni. Hála a jóistennek mára egy gyönyörű téli napot kaptunk ajándékba, ami még szebbé tette a sétáinkat a verseny helyszínén a Rókus dombon és az Öreg hegyen. Arra ébredtem, hogy egy csodálatos tájon a friss hóban lépkedek, ragyog a Nap és megérkeztek a meghívott barátaim. Visszagondolva rá, most is elérzékenyültem tőle. Alaposan felkészültünk a verseny feladataira. Ez nem az én érdemem, csapatmunkából született. A társaim kreatív emberek, akik ilyen színvonalas munkára képesek. A feladatlapokat a kisfiammal közösen készítettük, a tavalyiakat új kihívásokra cserélve. Úgy érzem, egy sikeres nap áll mögöttünk. Gratulálok a versenyző csapatoknak, köszönöm az együttműködőknek a segítséget, és Borlovagoknak a közösségi helyszínt, ahol a Szabó Laci és a Nagy Gábor féle finom ebédet is elfogyaszthattuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában