Az én történeteim – 10. rész

Az előző részben szerzőnk még a meleghengermű gépészetén volt üzemvezető-helyettes, amikor fél évre behívták katonának, tartalékos tiszti iskolára, Szolnokra. 

A meleg- után hideghengermű

1976-ban, 30 éves koromban – áthelyeztek a Hideghengerműbe, műszaki állományba, gépész üzemvezető helyettesnek. 

A hideghengerműben a meleghengerműből érkező tekercseket hengerlik tovább.

Mivel korábban két évig a hideghengerműben voltam ipari tanuló és részt vettem a hengerállványok telepítésében is, nem volt ismeretlen a terület, de kezdéskor volt egy kis bökkenő: 

Amikor megkaptam a kinevezésemet még a meleghengerműben dolgoztam és munkaruhában, bakancsban, sisakban átmentem a hideghengermű gépész üzemvezetői irodába. Az iroda a csarnok elején lévő hosszú földszintes épületben volt. A titkárnő, aki egy nálam legalább tíz évvel idősebb hölgy volt épp, hogy fogadta a köszönésemet. Megkérdezte, hogy kit keresek. Mondtam, hogy a Kozák Aladár üzemvezető elvtársat. – A Kozák elvtárs kinn van az üzemben – válaszolta. – Megvárhatom? – kérdeztem. – Tessék! – mondta és elkezdte kirakni a lefőzött kávékat egy tálcára. Megszólaltam: Kaphatok én is egy kávét? – Nem lehet, mert ki van számolva a művezetőknek – válaszolta. Álldogáltam ott öt-hat percet, amikor nagy lendülettel belépett a Kozák elvtárs, akivel ismertük egymást. Ő nálam nyolc évvel idősebb, magas dinamikus ember volt. 

Amikor meglátott nagy hangon köszöntött, hogy szervusz Miklós, majd odaszólt a titkárnőnek. – Gizike bemutatom neked a Nyíri Miklóst, aki mától a hideghengermű gépész üzemvezető helyettese, fogadd szeretettel. A Gizike lemerevedett és valamit motyogott, de nem nézett rám. Az Aladár bemutatott a művezetőknek is, akik a hosszú irodaépületben egymás utáni, egybenyíló irodákban voltak. Őket szintén ismertem, köztük a Szanyi Imrét, a Holczer Tibit jobban, de a többieket is. Az első iroda lett az enyém és másnap már ott kezdtem. 

Első munkanapom – Gizike és a kávé

A Hideghengerműben az első munkanapom úgy indult, hogy pontban hét órakor a Gizike hozta a kávét. Mondtam neki: – Gizike, én nem kértem kávét. – Itt minden művezetőnek jár a kávé – válaszolta. – Az lehet, csak nekem nem kell – mondtam. Néhány napig orroltunk egymásra, de aztán megbékéltünk és a legjobb munkatársak lettünk. 

A központi karbantartási rendszer 

Két évig voltam a hideghengermű gépész üzemvezető helyettese és ez alatt megismertem a vezetőket, a technológiai folyamatokat, a gépi berendezések működését, karbantartását és üzemzavar elhárítását is. Vencel Ferenc a korábbi üzemvezető és a helyettese Kozák Aladár nagyon jó karbantartási rendszert dolgoztak ki, amiben a legnagyobb hangsúly az állapot ellenőrzésen van. Évekkel később ez lett a minta az egész vasmű Központi karbantartási rendszerének kialakításakor és Vencel Ferenc lett a főszervező.

Irány Ausztria

Nem sokkal azután, hogy ebbe a beosztásba kerültem, kiküldtek Ausztriába Markovics Józseffel az alkatrész gyártó részleg vezetőjével, hogy vegyük át az osztrákoktól a hideghengerműi hengerállványok részére gyártott korszerű csévélődobokat. 

Mielőtt elindultunk kértem a rajzokat, mert tudni akartam, hogy mit kell átvennünk. Kiderült, hogy a több millió forint értékű csévélődobokról egy A3-s méretű összeállítási rajzunk volt semmi más. Ebből nem lehetett megítélni, hogy megfelelnek-e ezek a csévélődobok. A szerződést megkötő felsőbb vezetők megnyugtattak, hogy ne aggódjak ez német tervezés, ez csak jó lehet. 

Nem nyugodtam meg, de jól áttanulmányoztam a meglévő Skoda (cseh) gyártmányú csévélődobjainkat, amik a hengermű indulása óta jól működtek.

Szárnyashajóval utaztunk Budapesttől Bécsig és már vártak bennünket a hajóállomáson. 

Egy első osztályú szállodában, a kollégámmal ketten voltunk egy szobában, amelyben csak egy franciaágy volt, hála Istennek két matraccal. Mivel nem szoktam férfiakkal aludni egy ágyban, ezért a egyik matracot kivettem és leraktam az ágy mellé. Jót nevettünk, hogy egy első osztályú szállodában a padlón aludtam, de nem csináltam belőle balhét és reggel is úgy hagytam, hogy lássák milyen bakit követtek el. 

Nem vettem át a csévélődobokat

Másnap Bécsből vonattal utaztunk, (első osztályon) Grázig az Andritz cég gyártóüzemébe. Nem volt nagy cég, de még komplett hengerállványokat is gyártottak. Az első dolgom volt, hogy kértem az összeállítási rajzokat a nekünk gyártott csévélődobokról. Behozták és kiterítették a hatalmas tárgyalóasztalon. Kértem, hogy jöjjön oda a tervező és magyarázza el a működését. Kiderült, hogy a mi csévélődobjainkat, egy náluk alkalmazásban lévő német mérnök tervezte. Készségesen elmagyarázta a működését, válaszolt a kérdéseinkre és már majdnem megnyugodtam, amikor észrevettem, hogy a dobtengely csapágyazott vége külön darabból van és csavarokkal van rögzítve a tengely végéhez, holott itt van a megtámasztása és a legnagyobb hajlító nyomaték.  Elmondtam, hogy      én ezt nem tartom jónak, mert lehet, hogy kisebb terhelésre jó, de a csavarok elszakadhatnak és ez óriási üzemzavart okozhat. (A Skoda dobokon a dobtengely egy darabból van.)

Bizonygatták, hogy az úgy van méretezve, hogy nem szakadhat el, sőt még a kollégám is (aki idősebb volt nálam) rám szólt, hogy ne akadékoskodjak már! Mivel nekem kellett dönteni kijelentettem, hogy nem veszem át, mert a konstrukció nem felel meg a mi hengerművünknek. Teljesen „ki voltak akadva.” 

Az ausztriai kiküldetésünkről dolgunk végezetlenül jöttünk haza és itthon beszámoltam erről a műszaki problémáról. A hengermű vezetése felülbírált és átvették a három csévélődobot. Csoda, hogy nem váltottak le azonnal.

Üzemzavarok jöttek

Rövidesen megérkezett az Andritz cég szakértőjével a három csévélődob, amelyek közül egyet beépítettek az 1200-as hengerállványba. Két nap után bekövetkezett, amit mondtam, elszakadtak a csavarok. A szakértő új, nagyobb szilárdságú csavarokat hozatott, pár nap után azok is elszakadtak.  Ekkor meggyőzték a hengermű vezetését, hogy a tengelyvéget megtámasztó billenő támaszainkkal van a baj, azokat is ki kell cserélni egy általuk tervezendő billenő támaszra. Ez újabb milliókba került. Pár hónap múlva beépítették és az eredmény ugyanaz lett. Végül kiszerelték a csévélődobot és a másik kettővel együtt éveken át raktárban voltak. Nem tudom mi lett velük.

Feljebb a szakmai ranglétrán

Egyik alkalommal, mint gépész üzemvezető helyettes épp egy üzemzavar elhárítását irányítottam, amikor lejött Bezdek Károly a vasmű üzemfenntartási főmérnöke (egy igen elismert vezető) és be kellett számolnom az üzemzavarról és annak okáról. Láthatóan tetszett neki a beszámolóm. 

Két évig voltam ebben a beosztásban, ezután egy kisebb átszervezés során új megbízást kaptam. Létrehozták a Hengerművek karbantartó gyárrészleg szervezetet, amelyben gyárrészlegvezetőnek Erdősi Antalt nevezték ki, engem pedig helyettesének, mindkét hengermű gépész karbantartás vezetőjének. Egyből főnöke lettem mindkét korábbi üzemvezetőmnek, akikkel folyamatosan igen jó kapcsolatot ápoltam és ápolok ma is. 

Újra beültem az iskolapadba

Még 1976-ban az egyik munkatársam Vidéki Pali, aki a meleghengerműben volt üzemmérnök, mondta nekem, hogy jelentkezzünk a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem levelező tagozatára. 

A jelentkezőt sikeres felvételi vizsga és négy tantárgyból sikeres különbözeti vizsga után felveszik ötödik évfolyamra, majd két év múlva okleveles gépészmérnöki diplomát kaphat. Az ő javaslatára mindketten jelentkeztünk. Nekem sikerült a felvételim és a különbözeti vizsgáim, a Palinak sajnos nem. Ezután havonta egy hetet Miskolcon kellett töltenem és addig a nejem egyedül nevelte a két gyereket. Nehéz időszak következett, de fiatalok voltunk és bírtuk a terhelést. Visszagondolva az akkori időkre csodálom, hogy a feleségem kibírta mellettem. Azért, amikor lehetett sokat voltunk együtt a gyerekekkel. 

Osztálytársam volt a Szántó Jenő barátom is, aki közben főiskolai tanárként tanított a Dunaújvárosi Műszaki főiskolán. 

                                                                                                                                                                                                       Szerző: Nyíri Miklós