A libafuttatás nélkül is ünnep maradt

A dicséretes gondosságuk miatt a Művelődési Központ munkatársai a péntek óta tartó és szűnni nem akaró eső, valamint a nyakig érő sár miatt a szabadtéri rendezvényeket sajnos lemondták. A névadóról viszont megemlékeztek a városban.

Megemlékezés a Szent Rókus Borlovagrend székházában

A szabadtéri események lemondásáról haladéktalanul értesítette a hozzájuk vendégségbe készülőket Dukai István a lovagrend nagymestere, de örömöt okozott neki a népes társaság, akik dacolva az esős idővel mégiscsak megérkeztek. A Somlóról, valamint a szomszéd várból, Soltról érkező borosok mellett megjelentek a dunaföldvári boros szervezetek és természetesen a házigazda borlovagrendek képviselői is. Mellettük ezúttal, mint szakmabeli pályatárs érkezett a városi eseményeket megálmodó Pataki Dezső, a Művelődési Központ igazgatója is. Így aztán meg is kezdhették az ünnepi ceremóniájukat, a kandallóval kellemes hőmérsékletűre fűtött közösségi térben.

Szent Mártonról szólva

A patetikus hangokat mellőzve, a magyar földön Savariaban, Pannonia provinciában, a mai Szombathelyen 316-ban született, halála után szenté avatott küzdelmes és példás életű Szent Mártonról a nagyszerű és követendő emberi teljesítményét emelte ki az előadó. 

Ezután következett Szabó Oszkár Dunaföldvár plébánosa által bemutatott szertartás. Rövid bevezetőjében az atya megnyugtatta a látványos eseményeket hiányolókat: - Talán az Úr gondolta úgy, hogy ma, szinte családi közösségként emlékezzünk meg Szent Mártonról. Egymásra találtunk és jó hangulatban, barátsággal, beszélgetve tölthetjük el a délutánunkat és az esténket.” Ez után következett az új borok és a közelmúltban felújított épület fölszentelése. 

Az első kóstoló 

Ezzel természetesen a lovagi székházban koccintottak, hogy azután egy élvezetes sétára indulhassanak az egybegyűltek. Az első megállóban a Dobrovics pincében Rácz Zoltán kínálta meg a vendégeit. A következő helyszínt Gallai József pincéje adta, majd Bircsár Gáborhoz vezetett a csoport útja. Kihagyhatatlan állomást jelentett a híres Sűrű pince, ahonnét egy rövid kitérő után Jankó Árpádhoz érkeztek a vendégek. Mielőtt valaki rosszat gondolna a sok pince emlegetése miatt, annyit azért fűzzünk hozzá, hogy az elfogyasztott italok mennyisége fajtánként, bőven az illendőség határain belül szokott maradni. Ezért aztán jókedvűen, de nem mámorosan záródott a séta.

A végállomás

Ismét a Szent Rókus székházhoz érkeztünk, ahol Nagy Gábor séfként várta a vendégeket. A menüjében sült kacsacomb, ludaskása, lila káposzta, a tetején csodás, friss, felkockázott kacsatepertővel került a tányérokra. (Elegendőnek és mennyeinek találtuk az adagokat!) Persze akkor még nem gondoltuk át az egész kínálatot, hiszen az asztalra került Spitzék mesteri paprikás csigája (a nagymama módján), frissen sült tök, és a Tóth cukrászda pogácsája, valamint az est megkoronázása a páratlan Lúdláb. Ez a kínálat „a negyven napos adventi böjtöt megelőzve az egyik utolsó nap volt, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigassággal együtt megengedett…” Ezért aztán senki sem kívánkozott a hűvös utcára, a csapat kellemesen töltötte együtt az estét is.