Hetvennyolc év múltán is veszélyesek lehetnek a földben maradt bombák

Elismerem, a hiúságomnak jót tenne, ha a tények feltárásának a sikerét magamnak tulajdoníthatnám, de nem így történt. Egy az alkalomra összeállt trióval, Előszállás minden titkát és helyszínét ismerő polgármesterével Farkas Imrével, és jegyzőjével Győriné Tar Edittel álomcsapattá formálódva, egy fél délutános információ szerzés, a történelem fölelevenítése, és egy sor telefonálás után már rá is bukkantunk a lelkiismeretes bejelentőre Kovács Bélára, és már azt is tudtuk, hogy hol van a szörnyű eszközöket titokban őrző helyszín.

Kovács Béla előző délután bemondta a Bíbic nevű településrész nevét, a találkozónk időpontját és másnap reggel, a szakadó eső ellenére pontosan oda is értünk egy álomszép helyen fekvő árpaföld szélére.

– Nyugdíjas őstermelő vagyok. Ez a mezőgazdasági tevékenység a hobbim. Leginkább a felügyeletét látom el azt itt folyó munkáknak. A családunknak már „ősidők” óta volt itt egy kisebb birtoka, és amikor lehetőség nyílt a kárpótlási jegyek fölhasználására, akkor itt szereztünk még egy kis földterületet. Ez a Bíbic környék, a háború előtti időszakban a Zirci Ciszterci Apátság tulajdonában, kisebb parcellákban állt. 

Már találtunk kisebb „kincseket”

– Az igazság, hogy amióta itt vagyunk, rendszeresen, évről-évre, különleges események nélkül, harminc centi mélyen is szántottunk és végeztük a szükséges talajmunkákat. Találtunk már itt a robbanóeszköz alkatrészeket, de azt nem tudhattuk, hogy a fő alkotórészek hová lettek. Így aztán ezeket, amik a bombák köpenyét alkották, kiraktuk a szántóföld szélére.

Gondos gazdaként és felelős polgárként

– Egy ilyen dolgot nem szabad elbagatellizálni. Annak örülni lehet, hogy nem esett bajunk, amikor megtaláltuk ezt a repeszgránátot, de természetesnek vettem, hogy a további sorsáról a szakembereknek kell dönteniük. Bejelentettem és akkor azt mondták, küldenek egy járőrt. Úgy történt, a járőr meg is érkezett és egy figyelemfelhívó szalaggal körbekerítette a területet és pár napon belül elszállították a föllelt anyagot.

Egyszer csak a nagy leletre bukkantunk!

- Az az érdekes, hogy ezt a leletet a vetőgép hozta a felszínre, pedig az tényleg maximum tíz centire merül a talajba. Igaz, hogy előtte megtárcsáztuk a talajt, mondjuk úgy tizenöt centi mélyen. Szinte hihetetlen, hogy mi meg nyolcvan évig „rajta ültünk” nem is gondoltunk arra, hogy ez egy veszélyes helyszín lehet.

A nagypapák meséje

- Állandó témájuk volt, hogy a háború alatt a mi vidékünkön is nagyon cifra dolgok történtek, mert váltakozó hadiszerencsével küzdött egymással a magyar a német és a szovjet hadsereg. A mostani jelek alapján itt a németeknek egy rendes tüzérségi ütege állhatott, amit aztán a katonákkal együtt elsöpört az ellenfelük, nyilván azért nem is tudták összeszedni a holmijukat, amiből pedig amennyire a hadi leírásokból tudhatjuk, akkorra már nagyon szűkös volt az ellátásuk.

Valamikor sokan jutottunk nálunk az efféle dolgokhoz

- Volt nekünk itt Előszálláson egy tüzérünk, aki a leghíresebb kutató volt közülünk, Teller bácsi. Ő egy igazi kincskeresőként járta a határt, megkereste és összeszedte az elveszejtett hadianyagokat. Egy alkalommal egy nagy löveget én is kihúztam egy traktorral a földből, amit aztán el is vitettünk innét! Nagykarácsonyban rosszabbul jártak. Ott is sokan fölkerekedtek, hogy találjanak a számukra érdekes, vagy izgalmas dolgot, de az sajnálatos tragédiához is vezetett.

Minden jó lesz valamire!

– Egyébként is a harcok nyomán nagyon sok veszélyes eszköz maradt szabadon, amiket gyűjteni kezdtek az emberek. A legnagyobb fogást egy harckocsi jelentette, amit szét is szedtek. Édesapám kovács volt itt a faluban. Az én szalagfűrészemnek az alsó – fölső kereke a harckocsi lánctalpának az erős gumírozású feszítőkerekéből készült. A tanknak az arra alkalmas részéből pedig fejszéket készítettek. Nahát, abban bízhatsz, hogy az kiállta az idő próbáját, mert olyan anyagból készült. 

Nem hittem a szememnek!

– Megdöbbentem, amikor most végignéztem a tűzszerészek fotóit. Mi egyet találtunk és el sem tudtam képzelni, hogy ennyit rejt még ez a nem túl nagy földdarab. A tűzszerészek híradásából tudtam meg, hogy amit találtunk, az egy német, második világháborús, 10,5 centi átmérőjű repeszgránát volt. Szörnyű fegyver, főleg a gyalogság ellen használták. Az azonosítás után átvizsgálták az egész területet, az eredményességük elborzasztó, hiszen összesen harminchatot találtak belőle. Az egész készletet a későbbi megsemmisítés céljából a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállította. Ez mindenki számára megnyugtató. 

A szörnyű tanulság

– Majd nyolcvan éve vége annak a világégésnek, de a nyomai máig veszedelmet jelenthetnek a vétlen emberekre. Ez akár figyelmeztetés is lehetne a háborúkat generálók és levezénylők számára.

Már kikelt az árpa

– Reméljük hogy neki való lesz az időjárás és szép termést hoz. Utána megint jönnek a talajmunkák. Bízok benne, hogy hasonló izgalmak nélkül.