Csillagként világít

Dunaföldváron és a környező településeken sokan ismerik Lukácsi Pálné Mészáros Irma nevét. Kinek Irma, Irmus, Irmuska, sokaknak Irma néni, Tanárnő – hiszen több évtizedig tartott emlékezetes magyar-, orosz-, majd angolórákat a Magyar László Gimnáziumban, vezette a színjátszókört, és a népszerű Várjátékok egyik rendezőjeként is emlékezhetünk rá. Nyugdíjazása után az órarend szerinti tanítást abbahagyta ugyan, ám elhivatott pedagógusként odafigyelt a városban történtekre, és rendszeresen írt a helyi Part-Oldalak című lapba. Mint a Dunaújvárosi Hírlap külsős munkatársa, dunaföldvári tudósítója 2014 és 2021 között számos rövidebb-hosszabb cikkben rögzítette a városban történt, főként kulturális eseményeket, vagy épp azt erősítette meg – erőt és hitet adva a csüggedőknek –, hogy csodák márpedig léteznek. De gyakran írt portrét egy-egy nevezetes (akár elszármazott) földváriról vagy jegyzetet valamely égbekiáltó igazságtalanságról, különleges eseményről, igazán szívhez szóló olvasmányélményt adva az olvasóknak. 

A Kilenc tüzek című, Lukácsiné Mészáros Irma válogatott írásait tartalmazó kötet 2019-ben, a szerző hetvenedik születésnapján jelent meg. A Tamás Menyhért költeményét megidéző gyűjteményben válogatott írások találhatók, kirajzolódik belőlük Dunaföldvár huszonegyedik századi története is. Úgy tűnt, Irma fáradhatatlan, elnyűhetetlen, mindenhol ott van, tollal és fényképezőgéppel fölszerelkezve, ahol érdemes ott lenni, s megírta, amit mindenképp érdemes volt megörökíteni. Sorsokról, életutakról, fájdalmas traumákról, felhőtlen örömökről egyaránt hírt adott, s tette mindezt éleslátással, szeretettel, történeti hűséggel, derűs bölcsességgel. 

A rendkívül gazdag újságírói életmű minden darabja akkor nem kerülhetett be a gyűjteménybe. A kimaradt szemelvényekből most férje, alkotótársa Lukácsi Pál válogatott egy csokorra valót; a Töredék idő című kötettel elsősorban Lukácsiné Mészáros Irma emlékének ápolása, és a gazdag életmű legalább egy részének köztudatban való megőrzése a cél. 

E válogatáskötet szerkesztésében Irma már nem tudott részt venni. Időközben ugyanis földi ideje lejárt. Élni akarása, elszántsága kevésnek bizonyult, s áthajózott a túloldalra. Nem könnyű elfogadni a halált, Irma halálát sem. De emlékezzünk arra, és örüljünk annak, hogy élt! S minthogy nemcsak publicisztikai tevékenysége páratlan, hanem magánlevelei is kiemelkedő jelentőségűek, nem csak a címzett számára, ezért egy huszonöt évvel ezelőtti küldeményéből idézek – mindez felfogható ars poeticának és reményt adó üzenetnek egyaránt: „Az embernek el kell fogadni valahogyan az életet, amíg élünk s élnek szeretteink; s a halált is, amikor meghalnak. Saját halálunk elfogadásával a tény megtörténtekor és után már nincs gondunk. Egy afrikai törzs szerint a jó emberek haláluk után csillagként embertársaiknak világítanak. (…) A legfontosabb: akarni kell – élni, tartalmas, értelmes életet, s szeretni önmagunkban és másokban az embert! Annak ellenére, hogy a világ tényleg egyre félelmetesebb. Én mégis hiszek valamiben; abban, hogy valami feladatom van a világban. Valamiért, valakikért születtem meg. Meg tán hogy majd szeretnék világítani. Ha majd húsz-harminc év múlva felnézel az égre, keress meg! Pislogni fogok Neked. De ehhez az kell, hogy Te fölnézz az égre. Ha nem nézel föl, nem tudják majd, hogy az én vagyok.”

Fölnéztem az égre, Irma néni. Pislogtál! 

(Lukácsiné Mészáros Irma: Töredék idő. Válogatott írások. Dunaföldvár, 2023)

Szerző: Gajdó Ágnes