Eddig sem csak azért csináltam, hogy az élvonalban legyek

– Jó érzés volt. Ugye ez a nyolc évnek az eredménye, az összes, apró-cseprő közösségi dolognak és a versenyeknek egyben.

– Számítottál rá?

– Nem igazán, mert nem gondoltam végig, hogy ilyen díjakat is adnak. Meg annyira pörgésben voltunk az gálán előadott musicallel, meg mindennel, hogy igazából addigra már kicsit úgy voltam, hogy csak legyen mindennek vége, így nem gondolkodtam rajta.

– Amikor részt veszel ilyen dolgokban, megfordul a fejedben, hogy ezeket összerakod, akkor ez lesz a végeredménye. Ez pedig messze nem hétköznapi.

– Lehet, hogy valamilyen szinten motivációként ott van az is, hogy ennek lehet egy ilyesmi eredménye is, de többnyire azért erre nem gondoltam.

– Mikből adódott össze? 

– Ez a közösségi tevékenységekből, a versenyeredményekből és a tanulmányi dolgok is legalább úgy közrejátszottak. Gondolom, a műsorokon és egyebeken való fellépések is. Még ha osztályszinten is szerveztünk valamit, akkor abban többnyire benne voltam. Ha csináltunk egy farsangi bulit, vagy ilyesmi, annak a szervezésében gyakran segítettem. Ilyenek.

– Nem cikiznek a többiek a buzgóságért?

– Nem, szerintem nálunk soha nem volt ilyen. Inkább húztuk egymást fölfelé, tehát hogy aki kicsit lejjebb volt, annak segítettünk mindig. Így igazából mindig egy jó légkör volt. Dolgozatok előtt is volt olyan, hogy szünetben egymásnak segítettünk, és magyaráztuk még utolsó pillanatokig a dolgokat. Tehát nem, egyáltalán nem.

– Lehet annak is szerepe, hogy édesapád is hasonlóan aktív személyiség, így ezt a példát látod?

– Szerintem biztosan igen. Meg a családban is mindig mindenki csinál valamit, vagy valamilyen programot szervez éppen. Mindig van nálunk valaki.

– A közösségi tevékenység mellett a versenyeredmények is besegítettek. Mik is ezek?

– Nem követem pontosan, de leginkább matekból voltak eredményeim a nyolc év folyamán, meg azért idén is volt pár, emellett alsóban még környezetismeretből. Idén volt fizikából is, meg még hosszabb időn keresztül magyarból, leginkább irodalomból. 

– A többiek is elismerik? A Móriczban a teljesítményeknek van értéke?

– Szerintem igen, de szándékosan nem is szerettem volna ezeket nagydobra verni az osztályon belül. A Móriczban a tízórai szünetben általában bemondják a versenyeredményeket. És akkor, ha valamelyik osztálytársnak van eredménye, akkor mindenki megtapsolja, meg gratulál, meg ilyesmi. Ez így megvolt, de ennél több nem volt soha. Nem is szerettem volna, hogyha ennek nagyobb hangja van.

– Mit lehet szeretni a matekban?

– Nehéz megfogalmazni. Igazából nekem maga a folyamat tetszik, hogy el lehet benne mélyedni. És hogy valamilyen értelemben, de mindennek van egy megoldása. Én nagyon szeretem az ilyen számolós feladatokat, a különböző műveletek elvégzését szeretem, de hogy miért, azt nem tudnám megfogalmazni. Jólesik csinálni. Ez olyan, amit amúgy is meg kell csinálni, így megpróbálom élvezni is. A versenyeknél is azt szeretem, hogy össze lehet mérni tudásomat más emberekkel, akikkel egyébként nem is találkoznék. Lehet, elsőben csak úgy belecsöppentem, meg a szüleim beletettek a helyzetbe, de utána már szerettem magát a verseny részét, és azóta is élvezem. Néha ugyan besokallok, ha több minden fut egyszerre. Ezért év elején, amikor összerakjuk, hogy mik azok, amik érdekelnek, és sokkal több van, mint amin indulni tudok – sok van, ami ütközik is egymással –, ezt is figyelembe kell venni akkor.

– Jut időd élni is?

– Igen. Persze.

– Ez nagyon sok elfoglaltság. Jól kell strukturálni a napot.

– Igen, de nem baj az. Különböző időszakok vannak, általában nem baj. Most például nyolcadik vége felé, hogy ennyi plusz minden hirtelen belejött, ez kicsit fel tudott borulni néha, de alapból meg nem baj. Mert megvannak a napnak azok a szakaszai, amikor a suli, meg zeneiskola, meg ilyesmi megy, és általában hétvégén meg bőven jut idő arra, hogy egy verseny-feladatsort megcsináljak.

– Pihenés helyett?

– Nem. Pihenés mellett.

– Azt mondják, hogy a matematika és a zene között szoros kapcsolat van. Segít ez neked a zenében?

– Szerintem igen, de leginkább nem a harmonikázásban éreztem, hogy segítene, mert az sokkal régebbről jön. Mostanra már ilyen élvezeti dolog lett. Inkább, amiben éreztem, hogy segített, az a szolfézs és az azzal kapcsolatos dolgok. Ez érezhető is volt csoporton belül, hogy akinek egy kicsit is jobban mentek ezek a logikai dolgok, azok általában jobbak is voltak szolfézsból. Tehát így érezhető, mert ott is gyakorlatilag a hangközöket számoljuk, és ezek összefüggéseit, vagy hasonlókat.

– Tizennégy évesen az ember még nem tudja eldönteni, hogy mi lesz vele később. De el kell. Kitolod egy kicsit az időt, vagy már tudod?

– Kitolom. Nem tudom.

– Van valami, amire szívesen mennél?

– Konkrét dolgok nem igazán vannak. Ami érdekel, az a matek-fizikás terület, akár mérnöki pálya vagy ilyesmi. Egy nagyon kis szeletben érdekel akár az orvosi, vagy biológiához kapcsolódó témák, a magyar miatt pedig kicsit a bölcsészet is. Nagyon sok minden érdekel, ezért nincsen egy konkrétum.

– Hol tanulsz tovább?

– Budapesten, a Fazekas Mihály gimnáziumban, kollégista leszek.

– Nem félsz, hogy megesz a főváros?

– Egy kicsit tartok tőle, de olyan nagyon nem, meg ott lesz Levi, a testvérem is. Nem a kollégiumban, de viszonylag közel. Meg az egyik harmonikás, nagyon jó barátnőm is, vele szobatársak leszünk.

– Az egy rangos gimnázium, ott sok hozzád hasonló, jó képességű ember lesz. Nem tartasz tőle?

– Nem, mert szerintem attól csak a tanítás színvonala lehet magasabb, és még többet tanulhatunk, vagy, hogy még több lehetőség van versenyekre menni. Szerintem ettől nem lesz rosszabb ott semmi. De mivel eddig se csak azért csináltam, hogy az élvonalban legyek, ezért ez nem zavar.