Állatorvosnak készül a kitűnő kajakozó

– Igyekeztem fölkészülni belőled, de nem sok mindent találtam rólad. Rejtőzködő típus vagy?

– Nem igazán. Valójában nem szoktam megosztani az eredményeimet, megtartom magamnak. Nem szeretek az eredményeimről beszélni, de teljes mértékben fel tudom dolgozni, hogy mit értem el. Fel is fogom, hogy ennek mekkora súlya van, csakhogy nem értem, hogy miért kell ezt elmondanom másoknak. Persze lehet, hogy érdekli őket, csak hát nem szeretek ezekről beszélni, mert zavarba jövök, és nem tudok megszólalni.

– Mi motivál?

– Hát, az, hogy van egy célom, amit mindenképpen el szeretnék érni, és addig dolgozok, amíg az nem fog sikerülni. A családom is motivál, meg az, hogy minél jobb legyek.

– Miért kell a legjobbnak lenni?

– Mert ez a célom, ezt szeretném.

– De miért? Ahogy én tudom, rengeteg lemondással jár, hogy az ember ezt elérje. És a te korodban egy fiatal másra koncentrál, nem ilyenekre. Benned mi a mozgatórugó?

– Kiskorom óta rendszeresen sportolok, úsztam is, és az is rengeteg időt elvett az életemből. Megszoktam azt, hogy nem sokat vagyok külön a barátaimmal. Mert persze az edzésen is velük vagyok, csak hát nem vonz annyira, hogy bulikba járjak, vagy szórakozóhelyekre. Beidegződött, hogy edzésre kell mennem. Meg már szeretek is oda járni. Jó menni, tudom, hogy ez nem teher, hanem szívből csinálom, és ezért nem lehet rossz.

– A társaságod is onnan van?

– Igen. Meg a suliból. Van egy külön iskolás, meg egy külön edzésen.

– A tanulásban is a legjobb akarsz lenni. Nem bélyegeznek strébernek?

– Nem.

– Elismerik a többiek, hogy így teljesítesz?

– Soha nem csúfoltak ezért, nem is emlékszem ilyenre. Az osztályunkban volt pár gyerek, aki ugyanolyan szinten tanult, mint én, egymást húztuk. Akik mondták a hátam mögött – ha mondták –, akkor gondolom irigységből. De én tőlük nem hallottam egyszer sem.

– Mindig ilyen nyugodt vagy?

– Nem.

– Hanem?

– Hát versenyek előtt nagyon izgulok, és nagyon félek. Akkor ideges vagyok, de amúgy pörgök, hiperaktív vagyok.

– Van egy kis fölös energiád, amit el kell pakolni valahová, és erre a sport a legjobb?

– Igen.

– Hányadszor kaptad meg ezt az elismerést? Először meglepett, vagy azt mondtad: ezért csinálom?

– Akkor nem tudtam még, hogy van ilyen díj, ott az évzárón tudtam meg, amikor fölhívtak az emelvényre, hogy megkapom. Amikor az igazgató elkezdte mondani, hogy jó tanuló, jó sportoló, akkor már sejtettem, de addig egyáltalán nem tudtam semmit.

– Mondtál egy olyat, hogy az embernek van egy célja, amit elér. Csak egy célja van?

– Több kicsi és egy nagy.

– Nevesíthetjük?

– Hát én az olimpiát szeretném megnyerni. A több kicsi az meg, hogy évről évre minél jobb legyek, és hogy az adott versenyeken tudjak teljesíteni. Mindegyik előtt összeszedem a gondolataimat, ennek most hogy kéne sikerülnie. Aztán vagy sikerül, vagy nem.

– A sport csak egy bizonyos korig megy. Van már terved, hogy ha nem a sport, akkor mi? Vagy esetleg mellette?

– Van, állatorvos szeretnék lenni. Van egy olyan ellenfelem, akinek az apukája nagyon jól kajakozik, és mellette állatorvos. Ha neki sikerült, akkor talán nekem is. Szeretnék a sporttal is továbbmenni, de ha ez nem sikerül, akkor az állatorvos lesz.

– Ezek szerint gimi jön, ugye?

– Igen, a Széchenyiben humán szak, mert a németet nem indították el. Oda jelentkeztem, csak az nem indul el, ezért leszek humános.

– A német miért lett volna fontos?

– A nyelv miatt nyilván.

– Azt lehetne mellette is.

– Igen, csak akkor különórákra kéne járnom, ha tovább szeretném ezt fejleszteni. Németet öt éve tanulok, és ott meg az alapoktól kezdtük volna, azt hiszem. Ha szerettem volna nyelvvizsgát, akkor el kéne járnom külön németre. Nem tudom, hogy edzések mellett menne-e.

– A család hogy áll mindehhez?

– Teljes mértékben támogatnak. Soha nem ellenezték, nem volt olyan, hogy azt mondták volna, hogy ne csináljam. A nagymamám néha. Ő rendszeresen megkérdezi, hogy biztos ezt akarom-e, nem akarom-e abbahagyni. De nem, mert nagyon szeretem. Szerintem megtaláltam azt a sportot, amiben sikeres lehetek. Szóval nem szeretném abbahagyni.

– Nyilván büszkék rád! De mennyire? Büszkélkednek veled?

– Néha igen. Azt is nagyon fura hallgatni, mert akkor elszégyellem magam. Amikor anya elmeséli valakinek, hogy mit értem el, akkor zavarba jövök, és nem tudom, mit kezdjek vele. Persze, megcsináltam, csak mégis olyan, mintha nagyképű lenne, hogy elmondja másoknak, amikor én is elmondom.

– A nagy célok utánra kell egy következő is. Szerinted, ha megvan az olimpia, akkor hogy tovább?

– Hát, akkor még egy olimpia. Nekem most van egy kajakos páros-társam, egy másik lány. Vele is vannak közös célok. Nyilván egyesben is el szeretném érni, hogy kijussak olimpiára, de a párosunkban is benne van az, hogy lehetséges. Igazából még nem gondolkodtam, hogy utána mi lehetne.

– Van saját állatod?

– Van. Két afrikai óriáscsiga. Gyereknapra kaptuk a papámtól. Az összes unoka, meg szerintem még anyának a testvére is. És hát az enyémek élték túl. Már megvannak több éve, elég régóta, és hatalmasak.

– Egy sikeres ember mellett az ember vagy elkezd nagyon teperni, vagy azt mondja, hogy na jó, én mindig árnyékban maradok – és elkezdem utálni. Nincs rivalizálás a családban?

– Nincs. Ilyen szerintem még nem volt, vagy nem is lesz. A testvérem is kajakozik. Nem gondolkodtam ezen. Soha nem mondta, hogy ez neki baj, hogy nekem több vagy jobb eredményem van, mint neki, mert ő is szereti csinálni, és ő nagyon kitartó. Csodálom benne, hogy amikor nem mennek olyan jól a dolgok, akkor mégis tovább tudja folytatni. Benne megvan az, hogy még csak azért is csinálja. Ezért nagyon tisztelem őt.

– Szerinted mi a legjobb tulajdonságod?

– Nagyon makacs vagyok, de pozitív értelemben. Ha például van egy dolog, amit el szeretnék érni, akkor azért rengeteget dolgozok, hogy mindenképpen sikerüljön. Ha mégse megy, akkor viszont nagyon rosszul esik, és az összetör. Csakhogy aztán sikerül mégis összeszednem magam, és újból elkezdek egy következő célon dolgozni.