A felesége a megkérdezése nélkül mondott igent, id. Azari Zsolt harminc éve került kapcsolatba a jégkoronggal

A tavaly szezonban bejutottak a rájátszásba, a későbbi bajnok Gyergyószentmiklós búcsúztatta őket a negyeddöntőben. A DAB hokisai ismét megcélozzák a playoff küzdelmeit. Idősebb Azari Zsolt elnökkel, aki szerint jó az irány, amelyen haladnak.

Horog László

Ifj. Azari Zsolt vezeti a szakosztályt, édesapja, id. Azari Zsolt elnök nem szól bele a szakmai munkába

Fotó: Horog László

Zajlanak az edzések, a dunaújvárosi hokisok készülnek a szeptember végén rajtoló szezonra. Az elnök, Azari Zsolt szerint a csapat a legutóbbi idényben kimondottan jól szerepelt, az elmúlt időszakban racionális döntések születtek. Állandóságra törekszenek.
– Az edzői stáb marad, de a játékoskeret kialakul. Az utóbbi három évben sok volt a kényszerű változtatás, havonta, hetente, sőt, szinte naponta változtak a dolgok. Ami megnehezíti a munkát, a cél az, hogy hosszabb, de minimum középtávon tervezhessünk. A tavalyi idényt kimondottan sikeresnek értékelem a nyolcba kerüléssel. Túl azon, hogy a rájátszásba jutásért magabiztosan vertük a lényegesen esélyesebbnek vélt újpestieket, a szezonban végig izgalmas, élvezetes meccseket vívtunk.

Korábban voltak jobb csapataink, de hiányzott a szív, gyorsan kaptunk gólokat, a játékosok hitüket vesztették, az eredmények miatt drukkerek elmaradoztak, eljutottunk odáig, hogy száz fizető nézünk volt a meccseken. Ez megváltozott az elmúlt esztendőben, sokan visszatértek, akik korábban látogatták a meccseket, újra volt szurkolás, remek hangulat.

Továbbá sokan követték az összecsapásokat a neten, ami szintén örömteli. A gyergyóiak elleni alapszakasz meccseken eredményesek voltunk, de a rájátszásban nem tudtuk őket megfogni. A játékos pályafutását nálunk befejező, az edzői karrierjét itt, a svéd Stephan Lundh mellett kezdő Szilassy Zoltán remek csapatot épített, úgy gondolom, Szilassy nagyon sokat tanult Lundhtól.

Azt sajnálom, hogy a nálunk rendkívül eredményesen tevékenykedő svéd szakember nem lett magyar szövetségi kapitány, pedig szerintem a legjobb edző, aki Magyarországon dolgozott.

Az újvárosiak előre tekintenek, a gazdasági környezet nem könnyű az élsport tekintetében sem. Építik a csapatot, működtetik a csarnokot, próbálnak fejleszteni.
– Úgy gondolom, jó az irány, amelyen haladunk. Volt idény a nem túl távoli múltban, amely minden várakozást alulmúlt, azonban a legutóbbi bajnokságban nem lehetett panasz a játékosokra. Úgy gondolom, a hokisok kiválasztása tavaly nyáron jobban sikerült, körültekintőbbek voltunk. Motiváltabb sportolók kerültek hozzánk, finn edzőnk is eltalálta a taktikát, ami illett a csapat szerkezetéhez, az adott játékosokhoz szabta a játékrendszert. Nem volt minden tökéletes, de játékban és eredményességben egyértelműen előreléptünk. Továbbá alázat tekintetében is.
A klubvezető azt mondja, 700-750-es átlag nézőszámmal már elégedett lenne az Erste Liga új idényében.

- Jó lenne, ha az alapszakaszt az első hatban zárnánk. A játékosok ugyanabból az árkategóriából kerülnek ki, mint az utóbbi három esztendőben. Az edzőnk folytatja a munkát, mivel egy éve már itt van, egyre jobban megismeri a mezőnyt, optimista vagyok a tavalyi szereplés után.

Niko Eronen egy éve, az első találkozásunk során rögtön azzal kezdte, ugye a szakmai munkába nem szólok bele? Mondtam, én örülnék a legjobban, ha nem kellene. Mivel nagyon sok egyéb munkám van, ezért nem is szeretnék napi szinten ezzel foglalkozni. Én nem sportbeli, hanem gazdasági szakember vagyok, az eredmények igazolják az elvégzett munkát. Ha felmerülnek kérdéseket, azokat a szakosztályt vezető fiammal, ifjabb Azari Zsolttal, valamint Revák Zoltánnal vitatom meg. A fiam válogatott hokis volt, szeretném, ha a későbbiekben ne csak a sportszakmai kérdésekkel, hanem gazdasági dolgokkal, a jégpálya hasznosításával is foglalkozna. Ugyanis ha jól üzemeltetjük a létesítményt, lesz pénzünk jobb játékosok szerződtetésére.

Ez sportvállalkozás, de üzleti modellt is ki kellett dolgozunk, meg kell teremteni a gazdasági alapjait a jégkorong nyugodt működésének. A liga kimondottan jó színvonalú, az elmúlt tizenöt évben nagyon nagy utat tettünk meg, ugyanis a válogatott háromszor szerepelt a legmagasabb osztályban. Nem voltunk hokinemzet, a jégkorong évtizedekkel ezelőtt megtűrt sportágnak számított, azóta nagyon komoly eredményeket értünk el, úgy gondolom, csodák zajlottak azzal, hogy sikerült felemelkednünk. A ligának az erdélyi csapatok jelenléte sokat jelent, azzal, hogy nálunk versenyeznek, egyértelműen javult a színvonal.
A családi ebédeknél néhány mondat után természetesen a hokira terelődik a beszélgetés. Aztán szóba kerül a kézilabda, valamint a kosárlabda is, ahol a família szintén érintett.
– A lányom, Fruzsina az élvonalban kézilabdázik, valamint neveli a két fiát, a férje, a korábbi NBA-s kosaras, Dávid Kornél a kosárlabdában érintett. A nejem a lányom szinte minden meccsét megnézi, amikor tehetem, én is ott vagyok a lelátón, mondjuk háromból kétszer.

Eléggé elfoglalt vagyok, az elmúlt év gazdasági tekintetben elképesztő változásokat hozott, nem emlékszem rá, hogy a múltban előfordult olyan, hogy a vállalkozások, sportszervezetek a korábbi energiaszámlák tízszeresét voltak kénytelenek kifizetni.

Nagyon remélem, rövidesen kisimul minden, visszatérünk ahhoz az időszakhoz, amikor nyugodtan lehetett tervezni, nem hirtelen megoldásokkal kellett életet mentenünk. Igyekszünk még jobban népszerűsíteni a jégkorongot a közösségi médiában, az internetes megjelenések nem megkerülhetőek. Ebben a tekintetben haladunk, de még fejlődnünk kell.

Azari harminc éve került a jégkoronghoz, a csapatot verbuváló Kercsó Árpád érdeklődött a nejénél, hogy a családfő el tudná-e vállalni a frissen szerveződő hokis baráti kör sportegyesület könyvelését.

– A feleségem a megkérdezésem nélkül mondott igent, így kerültem kapcsolatba a jeges sportággal, a kötelék még szorosabbá vált, amikor a fiam hokizni kezdett, természetesen Kercsónál. Onnantól nem volt választásunk, mint minden szülő, én is szerettem volna büszke lenni a gyerekeimre, mindent megtettünk, hogy a lányom és a fiam élsportoló legyen. Pályafutásuk alatt sokszor bajlódtak sérüléssel, de ezekből mindig erősebben jöttek vissza, eltökéltek voltak. Három unokánk van, még picik, majd eldöntik, szeretnének sportolni, vagy sem.

Soha nem felejtem el, 2005-ben jelent meg a helyi újságban, hogy vége a helyi jégkorongnak, a fiam 19 éves volt, felnőtt játékossá vált, szerettük volna, ha itt teljesedik ki. Nagyon sokat gondolkodtam, sőt, mondhatom, gyötrődtem, aztán megjött a megoldás. Az unokatestvérem, Gattyán György az üzleti életben már meghatározónak számított, beültem a kocsiba, elmentem hozzá a fővárosba, azt mondtam neki, ha mellém áll és segít, megpróbálom megmenteni az újvárosi jégkorongot. Egy órát beszélgettünk, a másik unokatestvéremmel, Papp Károllyal ketten döntöttek, kiküldtek az irodából, hogy megvitassák a dolgot. Két perc múlva szóltak, fáradjak vissza, a Docler Holding révén támogatnak bennünket. Ezzel megmenekültünk, kilenc éven át segítettek, a közel egy évtized alatt nyolcszázmillió forinttal, amiért hála és köszönet jár nekik. Nem azért tette, hogy dicséretet kapjon érte, de nem győzöm hangsúlyozni, nélküle ma nem lennénk életben.

Nagyon szép sikereket értünk el, főként Stephan Lundh és JP MacCallum időszakában. Sajnos az unokatestvérem cége 2015 óta már nem támogat, azóta a korábbi eredményeket nem tudjuk megközelíteni. Előzőleg nyertünk bajnokságot, kupát, a nemzetközi porondon is szerepeltünk, Dániában, a Kontinentális Kupában.

Szinte beleborzongok most is, hogy milyen mély kerettel rendelkeztünk, egyik buszunk elindult Erdélybe, a MOL Liga idegenbeli meccseire, a másik jármű pedig Ausztriába, az osztrák másodosztály küzdelmeire. Elképesztő versengés volt, egyetlen játékosunknak sem volt biztos helye, folyamatos bizonyítási kényszer alatt kellett teljesíteniük a hokisoknak.

Volt átjárás a két csapat között, aki nem úgy állt hozzá, nem volt olyan a teljesítménye, a másik, gyengébb keretben találta magát. Anyagilag stabilak voltunk, a szervezet tökéletesen működött, ebből következően akkor értük el a legszebb eredményeket. Pályáztunk az osztrák élvonalba, az EBEL-be, a Fehérvár támogatott bennünket, nem sok hiányzott a tagsághoz, végül nem tudtunk oda nevezni. Egy-két évet biztosan kibírunk, de hosszú távon a névadó távozása miatt nem tudtuk volna megőrizni a tagságunkat.

Most túlzó vágyak nincsenek.

Azari azt mondja, az elkövetkező évek célja az, hogy saját nevelésű fiatalok alkossák az együttes gerincét.
– Régen egy itt született gyereknek az volt az álma, hogy itt mutatkozzon be a felnőttek között. Ez napjainkra megváltozott, remélem, visszatér ez a szemlélet. Anno egy 16-17 éves fiú számára elképesztő büszkeséget jelentett, ha néha edzhetett a felnőttekkel, aztán leülhetett a kispadra, majd tétmeccsen bemutatkozhatott az első csapatban. Dagadt a melle. Ezt most nem érzem, eltűnt, de remélem, visszajönnek ezek az idők. Vannak most is tehetségeink az alsóbb korosztályokban, akik remélem, komoly karriert futnak be, Újvárosban.

Az akadémiákkal kell versenyezniükAzari Zsolt keret kialakítása kapcsán elmondta: – Nyilván az anyagiak is döntőek, megint igyekeztünk feltörekvő tehetségeket igazolni, valamint a saját utánpótlásunkra is támaszkodni. A saját nevelésű játékosaink döntően elhagynak bennünket, nagyobb városokba vágynak, nekünk nem kedvez, hogy akadémiák tekintetében nekünk Budapesttel, Győrrel, Debrecennel, Székesfehérvárral kell versenyeznünk, hozzájuk képest mi kisváros vagyunk. A tinédzserek a nagyobb településeket szeretik, akadnak, akik külföldre igazolnak, szerencsét próbálnak más országokban.