Nem egy számot, hanem jelzőt kapott neve elé: Oroszlánszívű

Történelem - Richárd az akkori keresztény világ meghatározó uralkodója volt, hadi tettei nagyban befolyásolták egész Európa történelmét, de tevékenysége lényeges volt a kulturális élet alakulására is. Életét dinasztikus és családi cselszövések kísérték végig, a bölcsőtől egészen a sírig. 
A Szentföldre vezette legismertebb hadjáratát. A Szentföld kifejezés a Közel-Kelet azon régiójára utal, amelynek komoly vallási jelentősége van a zsidó, a keresztény és az iszlám hitben. A mai határokat figyelembe véve Izrael teljes területét foglalná magában, valamint Jordánia és Libanon egyes részeit.

Legfontosabb része a „Szent Város”, vagyis Jeruzsálem, amely fontos szerepet játszik a zsidó és a keresztény vallásban, de az iszlám is harmadik legszentebb városának tartja Mekka és Medina után. Ezért nem csoda, hogy a Szentföld jelentősége hatalmas mindhárom egy istent imádó vallás számára, így kapcsolódtak hozzá a középkori keresztes háborúk is. Az első keresztes hadjárat eredményeként létrejött szentföldi keresztény államokat folyamatosan veszélyeztették a muszlim támadások, ezért kapcsolódott be az általa szent háborúnak tartott konfliktusba Oroszlánszívű Richárd is. A muzulmánok is elismerték a nagyságát, több arab krónikás is kiemelte bátorságát és lovagiasságát. 

A dinasztia öröksége 

Apja II. Henrik angol király, édesanyja pedig az az Aquitániai Eleonóra, akinek az első férje VII. Lajos francia király volt, de a francia uralkodó elvált Eleonórától, mert az nem tudott neki fiúörököst szülni. Eleonóra a válás után rögtön hozzáment Henrikhez, majd házasságuk első hat évében öt gyermeket szült, köztük három fiút, Vilmost – aki még csecsemőkorában meghalt –, majd Henriket és Richárdot. Ez utóbbit 1157. szeptember 8-án, így a későbbi lovagkirály Oxfordban látta meg a napvilágot. Szülei házasságából eredően Anglia így kiterjedt franciaországi birtokrendszerhez jutott, Richárd, aki anyja kedvence volt, sok időt töltött ifjúként anyja dél-franciaországi birtokain, és ezek az évek később is nagy hatással voltak rá. Imádta az anyját, valóságos isteni személynek tartotta, akit mindig maximális tisztelettel közelített meg. Apja, II. Henrik alapvetően dinasztikus szemléletű volt, de nehezen engedett bármit is átruházni a hatalmából, fiainak nagy területeket adott, de csak formálisan. Henriknek folyamatosan harcolnia kellett az ellene fellázadó nemesekkel, de részben a francia királlyal is, sőt saját fiaival is, ugyanis azok sérelmezték, hogy címeik csak névleges hatalommal jártak.

Henrik, hogy hatalmát megszilárdítsa, kiegyezett Richárddal, sőt felkérte fiát, hogy számoljon le a lázadó nemesekkel, így az nem csupán tapasztalatot szerezhetett a csatatéren, hanem szervezkedni sem tudott az apja ellen. A harcmezőkön szerzett diadalai után Richárd visszanyerte apja bizalmát, a főurak pedig kezdtek tartani tőle, mert látták benne az elszántságot. Az európai egyensúlyt megváltoztatta VII. Lajos halála, akit fia, II. Fülöp követett a francia trónon, a változás kihatott az angliai politikai életre is, ugyanis Henrik király ezt követően követelte Richárdtól, hogy tegyen hűbéresküt bátyjának, az ifjabb Henriknek, ugyanis ő volt a trónörökös. Azonban Richárdnak esze ágában sem volt ezt megtenni, ezért ismét fegyvert fogott apja ellen, ami újabb lázadásokat okozott. 

Út a trón felé 

1183-ban viszont a trónörökös Henrik meghalt, így Richárdot illette meg a trón. Apja mindent megtett annak érdekében, hogy még véletlenül se Richárdé legyen a trón, és másik fiát akarta királlyá koronázni, de franciaországi események, illetve a harmadik keresztes hadjárat merőben megváltoztatta a politikai viszonyokat. 1189 júliusában elhunyt apja is, így Richárd lett a király, aki azonnal megkezdte a Szentföldre szánt hadseregének a toborzását, az előkészületek viszont hatalmas pénzt emésztettek fel, amelyeket a megemelt adókból fedeztek. Az egyesített keresztény sereg francia, angol és német egységekből állt, s miután elindult a Szentföldre, Richárdra hárult a teljes harmadik keresztes hadjárat levezénylése, ugyanis sem Fülöp francia király, sem pedig Frigyes német-római császár nem vállalt szerepet a harcokban. A császár ugyanis vízbe fulladt, seregei egyszerűen visszafordultak, a francia uralkodó pedig betegségre hivatkozva visszatért hazájába, így Oroszlánszívű Richárd magára maradt. Előtte azonban sikeresen elfoglalta Ciprus szigetét, így fontos stratégiai előnyhöz jutott, mert az utánpótlási vonalakat ezzel megerősítette. A szentföldi harcokban tanúsított bátorságaiért érdemelte ki az Oroszlánszívű jelzőt, több várost is sikeresen megostromolt, több győzelmet is aratott az arabok felett, de számottevő sikert nem ért el. Végül békét kötött muszlim ellenfelével Szaladin szultánnal, de seregének nagy része odaveszett, így kénytelen volt visszatérni az európai kontinensre. 

Richárd a Szentföldön elkövetett egy hibát, ami később megbosszulta magát, az angol uralkodó ugyanis lehajíttatta egy vár fokáról V. Lipót osztrák herceg családi zászlaját, mondván, hogy az ő királyi lobogója magasabb rangú, ezzel magára haragította az osztrák herceget. Visszavonulása közepette Velence közelében az angolok hajótörést szenvedtek, így Richárd kénytelen volt Bécsen keresztül Angliába utazni, de hiába viselt álruhát, Lipót emberei a gyűrűje révén felismerték és elfogták. Az osztrák herceg a fogoly angol királyt átadta VI. Henrik német-római császárnak, aki horribilis összegért engedte csak szabadon. A váltságdíj 60 ezer font volt, amelyet Richárd anyja, Eleonóra fizetett ki, mégpedig úgy, hogy elrendelték, azonnal minden angol alattvalónak be kell fizetnie 1193. évi jövedelmének egynegyedét. 

A francia király ellenség lett 

II. Fülöp Ágost is megpróbálta megkaparintani Richárdot, hogy kizsarolhassa tőle a franciaországi angol birtokokat. A két uralkodó közötti viszony egyre romlott. A bonyolult dinasztikus és vazallusi helyzet miatt II. Fülöp rábeszélte Richárd öccsét, Jánost (John), hogy ledöntse őt az angol trónról, ezért Oroszlánszívű háborút kezdett Franciaország ellen. Az öt évig tartó háborúból Richárd került ki győztesen, így 1199 januárjában számára kedvező feltételekkel meg is kötötték a békét. Ennek ellenére Franciaországban olyan helyzet állt elő, ami megkövetelte az ő és seregének a jelenlétét, ezért Richárd nem tudott hosszú időre visszatérni Angliába. Egy rövid időre még hazautazott, ahol öccsét megfosztotta minden hatalmától, de utána ismét kénytelen volt visszatérni Franciaországba. 

Oroszlánszívű Richárd ott halt meg váratlanul, egy jelentéktelen erőd ostromára készült, amikor kíséretével együtt körbejárta a várat, hogy kiválaszthassa a legmegfelelőbb támadási pontot, egy várvédő számszeríjász a karján és a vállán eltalálta az uralkodót, akit gyorsan a táborba szállították, de annak ellenére, hogy a nyilat gyorsan eltávolították, a seb elfertőződött és 1199. április 6-án Richárd belehalt sérülésébe. A monda szerint a már haldokló lovagias király megjutalmazta az őt megsebesítő lovagot, egy zacskó aranyat adott neki, és elengedte a fogságából, ugyanis időközben az angolok bevették a várat. 

A westminsteri apátság 

Akárcsak szüleit és János feleségét, Angoulême-i Izabellát, őt is a fontevraud-i apátságban temették el. Az apátságot 1099-ben alapították és különös módon együtt éltek benne szerzetesek és apácák. Bár Richárd holtteste Fontevraud-ban nyugszik, kérésére szívét a roueni katedrálisban helyezték el. 1838-ban találták meg a szívét egy ólomdobozba zárt ezüstdobozban.