A szovjet hegemónia fellazult, megszűnt a Varsói Szerződés

Dunaújváros Antall József néhai magyar miniszterelnök így emlékezett vissza a történtekre: 
„Ott volt előttem a két tervezet, a külügyminiszterek által jóváhagyott szovjet és az el nem fogadott magyar. Formálisnak szánták ezt a bizonyos ülést. Kivételesen én elnököltem a Varsói Szerződés utolsó politikai ülésén, elkezdtem felolvasni az el nem fogadott magyar szöveget. Megmerevedett mindenki, Gorbacsov egyszer csak azt mondta: „Há, hárásó”. 

A szovjet csapatok magyarországi kivonulásáról, 1990. március 10-én írt alá egyezményt Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. Három hónappal később, júniusban Antall József magyar kormányfő részletes javaslatot terjesztett elő egy moszkvai ülésén kollégáinak a Varsói Szerződés szervezetének felszámolására. Az elképzelés függőben maradt, majd 1991. február 25-én a Politikai Tanácsadó Testület budapesti, soron kívüli ülésén a külügy és védelmi miniszterek, aláírták a Varsói Szerződés felszámolásáról szóló határozatot. A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról 1990. március 12-e és 1991. június 16-a között zajlott le, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka volt az utolsó szovjet katona, aki június 19-én elhagyta hazánk területét. A szovjet főtiszt a záhonyi Tisza-hídon távozott, mégpedig civil ruhában és diplomata útlevéllel, egy fekete Volga személygépkocsiban. 
A Varsói Szerződés megalakulása 
A Varsói Szerződés 1955. május 14-én jött létre néhány nappal azután, hogy az NSZK-t felvették a NATO-ba, és hogy az osztrák semlegességet kimondó államszerződés aláírásával megszűnt volna a szovjet csapatok romániai és magyarországi állomásozásának jogi alapja. A Varsói Szerződés a közép- és kelet-európai szocialista országok védelmi katonai-politikai szervezete volt, és a lengyel fővárosban, Varsóban alakult meg szovjet javaslatra. A „barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés” értelmében a tagállamok hozzájárultak ahhoz, hogy szovjet csapatok állomásozzanak a területükön. Védelmet, támaszt kínált a kisebb államoknak, a Szovjetunió számára pedig biztonsági övezetet jelentett a nyugati határán. A Varsói Szerződés tagállamai a következő országok voltak: Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Német Demokratikus Köztársaság (NDK) és Románia. Albánia szintén alapító tag volt, de 1961-től a szovjet–kí­­­nai konfliktus kezdetétől már nem vett részt az üléseken, majd 1968-ban kilépett. 

Kelet-Németország pedig csak 1956 januárjában csatlakozott a szervezethez, miután megalakult a Nemzeti Néphadserege. Tagsága már 1990-ben megszűnt Németország újraegyesítésével, volt területe annak NATO-nak a részévé vált, amelynek az NSZK már 1955 óta tagja volt. A Szovjetunió befolyása a szerződés legerősebb hatalmaként meghatározó volt. E szerint, ha a szocializmus az egyik szerződő államban veszélybe kerülne, akkor a többi országnak kötelessége annak megőrzése a szövetség révén. Ez volt az úgynevezett Brezsnyev-doktrína, amely tartalmazta a korlátozott szuverenitás elvét. A Varsói Szerződés eredeti célja az volt, hogy az egyes kelet-európai országokban állomásozó szovjet csapatok segítségével olyan politikai, gazdasági és katonai helyzetet biztosítson, amely a legjobban megfelel a mindenkori szovjet hatalmi és katonai törekvéseknek. A szerződés inkább „a szocialista tábor” Szovjetunió iránti lojalitását biztosító politikai eszköz volt, nem pedig a kelet–nyugati katonai konfrontáció eleme. Fennállásának három és fél évtizede alatt két fegyveres akciót hajtott végre, 1956-ban szovjet csapatok verték le a magyar forradalmat, 1968-ban pedig a tagállamok együttes katonai intervenciója vetett véget a prágai tavasznak. 
A Varsói Szerződés intézményei 
A szervezet legfőbb politikai szerve a Politikai Tanácsadó Testület volt, amely formálisan valamennyi politikai, gazdasági és kulturális szervet felügyelt. 1976-ban felállították az Egyesített Titkárságot, amely a tagállamok képviselőiből állt. Mindenben együttműködött a Politikai Tanácsadó Testülettel, és több különböző bizottságot egyesített. Szintén abban az évben hozták létre a Külügyminiszterek Titkárságát is, ahol különböző ajánlásokat dolgoztak ki külpolitikai kérdésekben. 1969-ben két testület is megalakult, először a Katonai Tanács, ahol a szerződő felek nagyobb beleszólási jogot kaptak, és a Honvédelmi Miniszterek Bizottsága. A Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnokai 1955-től a szervezet megszűnéséig a következő szovjet főtisztek voltak: 1955–1960 Ivan Sz. Konyev marsall, 1960–1967 Andrej A. Grecsko marsall, 1967–1976 Ivan I. Jakubovszkij marsall, 1977–1989 Viktor G. Kulikov marsall és 1989–1991 Pjotr G. Lusev hadseregtábornok. 
 

Magyarországon a Déli Hadseregcsoport mintegy 100 helyőrségben állomásoztatott szovjet katonákat. Két harckocsizó hadosztály parancsnoksága Esztergomban és a Veszprém melletti Szentkirályszabadján volt, a két gépesített lövészhadosztályé pedig Székesfehérváron és Kecskeméten. A harcászati rakétaosztály Baj körzetében, a hadműveleti-harcászati rakétadandár pedig Dombóvár térségében helyezkedett el. A szovjet katonai repülőterek az ország középső részén, a helikopter­egységek repülőtere Kalocsán, a nagyobb gépek fogadására alkalmas bázisrepülőtér pedig Mezőkövesden volt. 
Gorbacsov és a hidegháború vége 
 

A hidegháborús fegyverkezési versenyt politikai és gazdasági okokból a nyolcvanas évekre már nem tudta folytatni a Szovjetunió. Az 1985-ben Mihail Szergejevics Gorbacsov, az SZKP főtitkára által meghirdetett peresztrojka (átalakítás, az 1985-ben elindított gazdasági-társadalmi reformcsomag neve) során nagyszabású reformok indultak, és érdemben megkezdődtek a nagyhatalmak közötti tárgyalások a haderők csökkentéséről. A következő évben a szovjet pártvezető bemutatta a Szovjetunió hagyományos fegyverzetcsökkentési tervét az Atlanti-óceán és az Ural közötti területen. A Varsói Szerződés 1986. június 11-i budapesti tanácskozásán véglegesített leszerelési javaslat szerint mindkét katonai tömb a következő két évben közel 150 ezer fővel, majd 1990-ig további 25%-kal csökkentette volna katonáinak a létszámát. Gorbacsov az 1988. márciusi jugoszláviai útján, majd a júniusi XIX. pártkonferencián is úgy nyilatkozott, hogy a Szovjetunió szakít az úgynevezett Brezsnyev-doktrínával, és tiszteletben tartja a szocialista államok szuverenitását. Gorbacsov az ENSZ közgyűlésének 1988. december 7-én megtartott ülésén bejelentette, hogy 1991-ig a Kelet-Európában állomásozó csapatainak számát félmillióval csökkenti, ezért hat harckocsihad­osztályt – amely 5 ezer tankból és 50 ezer katonából állt – vonnak ki Magyarország, Csehszlovákia és Kelet-Németország területéről. 
Gorbacsov a nemzetközi téren a Nyugattal való kapcsolatok normalizálását és a gazdasági kapcsolatok fejlesztését tartotta legfontosabb feladatának, így a szovjet hegemónia lazulása Kelet-Európában szükségszerűen elvezetett a hidegháború befejeződéséhez és Varsói Szerződés megszűnéséhez. A volt tagállamok közül 1999-ben Csehország, Magyarország és Lengyelország, 2004-ben pedig Bulgária, Észt­ország, Litvánia, Lett­ország, Románia és Szlovákia lett a NATO tagja. 
Az 1956-os magyar forradalom és a prágai tavasz 
A Varsói Szerződés fennállásának harmincöt éve alatt két fegyveres akciót hajtott végre, 1956-ban szovjet csapatok verték le a magyar forradalmat, 1968-ban pedig a tagállamok együttes katonai intervenciója vetett véget a prágai tavasznak. Az 1956-os szabadságharc Magyarország népének a sztálinista terror és a szovjet megszállás elleni harca volt, amelyet a szovjet tankok eltiportak. A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A Kádár János vezette új kommunista hatalom a forradalom résztvevőit tömegesen bebörtönözte, majd sokukat ki is végeztette. 
A prágai tavasz pedig 1968 januárjától augusztus végéig tartó csehszlovákiai kísérlet volt az „emberarcú szocializmus” megteremtésére, a politikai, társadalmi és gazdasági élet, a párt és az állam demokratizálására. Az Alexander Dubček csehszlovák kommunista pártfőtitkár által vezetett kezdeményezést a Varsói Szerződés egyes tagállamainak csapatai rövid úton elfojtották. A hatalmas katonai túlerővel szemben a csehszlovák hadsereg meg sem próbálta fölvenni a harcot, mivel az intervencióra számító prágai vezetés eleve parancsot adott az ellenállás elkerülésére. A prágai tavasz eltiprása után Brezsnyev a keményvonalas Gustáv Husákot állította a Csehszlovák Kommunista Párt élére, aki azonnal eltörölte Dubček összes reformját, és nagyarányú tisztogatásokat hajtott végre az egész országban. 
 

A cikkhez felhasznált irodalom

– Für Lajos: A Varsói Szerződés végnapjai – magyar szemmel; Kairosz, Bp., 2003. 
– M. Szabó Miklós: A Varsói Szerződés és a Magyar Néphadsereg viszonyrendszerének néhány kérdése az 1960-as években. Hadtudomány 2008. 
– Németh István (szerk.): XX. századi egyetemes történet I. Európa, Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 
– Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Gondolatok, emlékezések 1956-1957, Gondolat Kiadó. 
– Az egyesített fegyveres erők. 20 éves a Varsói Szerződés; Zrínyi, Bp., 1975. 
– A Varsói Szerződés, 1955-1980 között. Kronológia és bibliográfia; előszó, kronológia Pataki István, bibliográfia Kiss Dezsőné, Herendi Károly; ZMKA Tudományos Könyvtár. 
– Pataki István: A Varsói Szerződésről és a délnyugati hadszíntérről című könyv elemzése dr. Jakus János alezredes, hadtörténésztől – Hadtudomány.