A készletek pillanatok alatt megsemmisítenék a Földet

Történelem - A kínai kommunisták győzelmének és 1949-ben a szovjet atombomba felrobbantásának hatására Truman elnök tovább növelte az amerikai atombombák számát, majd engedélyt adott a hidrogénbomba kifejlesztésére. 

Az elnök a kutatómunka vezetésével a magyar származású Teller Edét bízta meg, ugyanott az új-mexikói Los Alamosban, ahol az atombombát is megalkották, azonban a feltételek most sokkal rosszabbak voltak, mert a második világháború idején együttműködő kiváló fizikusokból álló csapat szétszéledt, és így új emberekből kellett megszervezni a kutatócsoportot. Teller Ede még 1942-ben csatlakozott a Manhattan Projecten dolgozó tudóstársaihoz, miután annak vezetője, Robert Oppenheimer bevonta az atommag hasadásával ténykedő társai közé. A tudóscsoport célja az volt, hogy a hitleri Németország előtt fejlesszék ki az atombombát. 

1945-ben a Hirosimára ledobott atombomba hatása megrendítette a Los Alamos-i tudósok többségét, akik félbeszakították a hidrogénbomba kifejlesztésére irányuló kutatásaikat, és ez jelentette a másik nagy problémát. 

A világháború után leghamarabb a Szovjetunió tett szert nukleáris fegyverre. Első kísérleti robbantását 1949. augusztus 29-én hajtotta végre egy kazahsztáni kísérleti telepen. Az idő sürgetett, tehát ezért döntött úgy Truman elnök, hogy az amerikaiak minél előbb fejlesszék ki a hidrogénbombát, azt azonban még a Fehér Házban sem tudták, hogy ezzel párhuzamosan a Szovjetunió ekkor már évek óta titokban folytatta a saját hidrogénbombájának a megalkotását. 

Teller Ede mint „a hidrogénbomba atyja” 

Az Egyesült Államok tehát beindította a hidrogénbomba-programot Teller Ede és Stanisław Ulam tervei alapján. Kutatásaik alapja az volt, hogy elméletileg az már köztudott volt, hogy ha két könnyű atommag egyesül egy nagyobb atommaggá, akkor nagy mennyiségű energia szabadul fel. Ez a magfúzió már hosszú milliárd évek óta a világegyetem legfőbb energiaforrása. A csillagok, így a Nap központjában adottak azok a feltételek (nagy nyomás és magas hőmérséklet), amelyek között az ilyen típusú magreakciók megvalósulnak és energiát termelnek. A nagy hőmérsékletre és nyomásra azért van szükség, hogy az ütköző atommagok így le tudják győzni a közöttük fellépő taszítóerőt. A Földön egyetlen ilyen hely van, ahol ilyen viszonyok előfordulhatnak, mégpedig az atomrobbanás közvetlen közelében. Ulam így azt javasolta Tellernek és társainak, hogy az atombomba mechanikus lökéshullámát használják fel a fúziós töltet sűrítésére és a robbanás létrehozására. Teller azonban inkább az atombomba robbanásából származó sugárzást ajánlotta a sűrítéshez és a fúziós folyamat beindításához. E két elképzelésből lett a végső megoldás, az úgynevezett kétfokozatú berobbantás, ami később Teller–Ulam-konfigurációként vált ismerté, és ennek alapján valósult meg a hidrogénbomba. A hidrogénbombát végül úgy készítették el, hogy az atombombát alacsony rendszámú anyag rétegével vették körül, és amikor az atombomba felrobbant, teljesültek azok a feltételek, amelyek a könnyű atommagok egyesüléséhez, és ezáltal a még nagyobb nukleáris fúziós energia felszabadításához szükségesek. 

Az első hidrogénbomba-robbantás 1952. november 1-jén a Marshall-szigeten történt, ez egy 82 tonnás szerkezet volt, ezért hatalmas súlya miatt nem volt bevethető. Az első alkalmazható amerikai hidrogénbomba tesztje 1954. február 28-án történt a Bikini–szigeten, azonban a teszt résztvevői jelentős sugárdózist kaptak. A bombát fokozatosan tökéletesítették, de a hidrogénbomba megvalósításának kulcsa az a megoldás, amit a szakirodalom Teller–Ulam-elrendezés néven ismer. Talán ezért nevezik Teller Edét a hidrogénbomba atyjának. 

A nukleáris fegyver 

Olyan fegyver, amelynek az energiája az atommag átalakulásból származik. Ilyen az atombomba, amelynek robbanása közben maghasadás következtében szabadul fel hatalmas energia, még a hidrogénbomba esetében a felszabaduló energia a magfúzió eredménye. Mindkét fegyvernek rendkívüli pusztító ereje van, egyetlen ilyen fegyver egy többmilliós nagyvárost képes a földdel egyenlővé tenni. Mivel a hasadáson és a fúzión alapuló bombák közös jellemzője, hogy az atommag átalakítása révén szabadítanak fel energiát, a közös elnevezés e robbanóanyagok formáira a „nukleáris fegyver”. Az atombomba előnye, hogy a hidrogénbombánál jóval egyszerűbb beindítani, olcsóbb és elérhetőbb a technológia. Hátránya viszont az, hogy a felrobbantható anyagmennyiségnek van egy felső határa, amelynél már nem építhető több egy koncentrált térrészbe, mert akár saját magától is beindulhat a láncreakció, valamint nagyságrendekkel kisebb a robbanóerő. Ezzel szemben a hidrogénbombának sokkal nagyobb a rombolóhatása és a felrobbantandó anyagmennyiségnek nincs felső határa, de nehéz beindítani és költségesebb a technológiája is. 

Az emberiség történetében először a második világháború alatt vetettek be nukleáris fegyvert az amerikaiak a japán Hirosimára és Nagaszakira. Az éppen Truman elnök parancsára bevetett atombomba több százezer ember életét oltotta ki, az „eredménytől” maguk a bomba megalkotói is megdöbbentek. Sztálin miután megtudta, hogy milyen fegyver van az amerikaiak kezében, azonnal hozzálátott, hogy a Szovjetunió is rendelkezzen hasonló pusztító erejű nukleáris fegyverrel, mert úgy érezte, annak hiányában országa kiszolgáltatott lesz az USA-val szemben. A szovjetek mindent bevetettek, hogy atombombához jussanak, és négy év múlva már el is végezték az első kísérleti robbantást, amivel elkezdődött a hidegháború. Ha egyszerűen szeretnénk fogalmazni, egy atombombával el lehet pusztítani egy nagyvárost, addig egy hidrogénbombával egy kisebb országot. A második világháborúban a Japánban ledobott atombombák romboló ereje 15-20 kilotonna körül volt, ehhez képest az Egyesült Államok által az ´50-es évek elején tesztelt hidrogénbombák romboló erejét már 10-15 ezer kilotonnára becsülték. A szovjeteknek sikerült eddig – amiről hivatalosan is tudunk – kifejleszteniük a minden idők legnagyobb hatóerejű nukleáris fegyverét, ereje meghaladta az 50 megatonnát. A Cár-bombának elkeresztelt pusztító fegyver romboló ereje a Hirosimára ledobott atombomba háromezerszerese volt. 1961-es felrobbantása során még 100 km-es távolságból is harmadfokú égési sérüléseket tudott okozni, 1000 kilométeres távolságból is látható volt, a lökéshullámok pedig háromszor kerülték meg a Földet. 

Talán így kerültük el a harmadik világháborút? 

Egyes szakértők és politikai elemzők szerint amennyiben a nagyhatalmak nem fejlesztették volna ki nukleáris arze­náljukat és csak hagyományos fegyverekkel rendelkeztek volna, az emberiség talán már ismét világháborúban találta volna magát. Ezek a megsemmisítő erejű fegyverek viszont eddig minden nagyhatalmi vezetőt mértékletességre és józanságra intettek, hiszen egyes becslések szerint olyan készlettel rendelkeznek az atomhatalmak, hogy szinte pillanatok alatt megsemmisíthetik az egész Földet. Jelenleg azt tudjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államokon és Oroszországon kívül atombombával rendelkezik még Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, és ami aggasztó, India és Pa­kisztán is (egyik előző írásunk foglalkozott vele). A világ közvéleményét viszont az aggasztja leginkább, hogy ilyen tömegpusztító fegyvere van már állítólag Észak-Koreának is, ugyanis a közelmúltban a kommunista állam föld alatti robbantást hajtott végre. Szinte biztosra vehető, hogy Izraelnek is van nukleáris fegyvere, igaz erről a zsidó állam hivatalosan nem hajlandó nyilatkozni. Brazília atomprogramja is hasonló. Irán üzembe helyezett egy urándúsító-üzemet, az Egyesült Államok szerint ezt katonai célokra akarja alkalmazni. A teheráni kormány szerint viszont atom­programjuk békés célú. 

A világ kormányai folyamatosan figyelik a nukleáris teszteket, erről állapodtak meg az 1996-os átfogó atomcsend-szerződés keretében. A szerződést 183 ország írta alá, de ez sem kényszerítő erejű, mivel a legnagyobb atomhatalmak, köztük az USA, nem ratifikálták azt. 

Egy nemzetközi orvostársaság hosszú ideig megfigyeléseket végzett Hirosima és Nagaszaki túlélői között, és arra a megállapításra jutottak, hogy az atomtámadás túlélői közül sokan lettek leukémiások, de még néhány évvel a bombázások után is fokozatosan nőtt a daganatos megbetegedések gyakorisága. Azt is megállapították, hogy aki fiatalabb volt a bombázás idején, annál károsabb volt a sugár­terhelés. Aki például 10 évesen élte át az atomtámadást, azt kétszer akkora kockázatnövekedés sújtotta, mint azt, aki 40 évesen. 

Lehet, hogy az eltelt több mint hét évtizednyi békét a nukleáris fegyvereknek köszönhetjük, azzal viszont jó tisztában lenni, ha a jelenlegi készletnek csak egy részét egy esetleges háború során valaki bevetné, az maga lenne a végítélet napja. 

Felhasznált irodalom: 

– Hahner Péter: Az Egyesült Államok elnökei, Maecenas Kiadó, 2006. 

– Jean Baumier: Hitlertől Trumanig; ford. Gáspár Endre; Szikra, Bp., 1951. 

– http://www.feltalaloink.hu/tudosok/tellerede/html/teledetal1.htm. 

– Hargittai István: Teller; ford. Gács János; Akadémiai, Bp., 2011. 

– Ábel András. Az atombomba története – Los Alamostól Nagaszakiig. Püski Kiadó, 1995. 

– https://player.hu/tech-3/hidrogenbomba-atombomba-kulonbsegek. 

– Grooves Leslie R.. Az atombomba születése. Kossuth Könyvkiadó, 1966. 

– Paul Strathern: Oppenheimer; ford. Maróti Zsolt; Elektra Kiadóház, Bp., 2000 (Heuréka). 

A Crossroads Baker (Bikini-atoll, 1946. július 25.) víz alatti robbantás. A környékén szolgálatból kivont hajókat horgonyoztak le

Fotó: wikiwand

Az első hidrogénbomba-robbantás 1952. november 1-jén történt