Isten veled, Bandi!

Kedves Bandi!

Milyen dolog ez, hogy csak úgy, köszönés nélkül itt hagytál bennünket! Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy többen ismertek téged, mint sok közszereplőt. Legyünk őszinték, a sors nagy csapást mért rád azzal, hogy nem tudtál teljes életet élni. Testvéredet és édesapádat is nem oly rég veszítetted el, és most te is. Küzdöttél becsülettel, hogy a felszínen maradjál, néha sok is volt belőled, de hiányozni fogsz! Mondhatni, nem volt nélküled jégkorongmeccs és talán más sportesemény sem. Mindenhol ott voltál – már ahova beengedtek. Már az utca „másik oldaláról” átkiabálva jelezted érkezésed. Nem lehetett nem észrevenni téged. Igaz, néha el-elakartunk bújni előled, de csak ritkán sikerült. Puszta létezéseddel tanítottál bennünket elfogadásra, toleranciára. Igaz ember voltál. Akik hozzád jók voltak, rendre megköszöntötted őket névnapjuk alkalmából. Ám megbújt benned az üzletember is, hiszen igazi promóterként már hetekkel korábban felvezetted a sajátodat is. És ezt olyan jól csináltad, hogy nem lehetett nem adni neked. Sokszor betértél hozzánk a szerkibe is egy-egy kávéra, egy-egy jó szóra. Aztán nem feledkeztél meg arról sem, hogy minden évben legalább egyszer eljuthass a Balatonra a druszádhoz. Gyűjtöttél az utazásra, igaz tőlünk, de soha nem titkoltad, mire kell. Aztán hazafelé annyi útravalót kaptál Vincze Banditól, hogy napokig elég volt. Most, hogy elmentél, sok emberrel beszélgettem rólad. Jó szívvel gondolnak rád, hiszen a város részévé váltál, és most már örökre az is maradsz. 

Isten veled, Bandi! 

Várkonyi Zsolt