A „gazdasági kinövekedés” prófétája volt hazánkban is

Dr. Horváth János sorsa kivételes, fordulatokban gazdag, regényes, a XX. század történelmének pontos leképezése. Itthon elsősorban politikusi munkássága, a nemzetközi színtéren főként közgazdasági tevékenysége, publikációi, a gazdasági diplomáciában játszott szerepe tette ismertté. A politikával a Soli Deo Glória református mozgalomban, majd a Kisgazdapártban ismerkedett meg, és jegyezte el magát egy életre. Sorsa háromszor is úgy alakult, hogy a múlt század történelmi fordulatainak, legfontosabb változásainak középpontjába került, az események alakulásának jelentős politikai szereplője lehetett. Először az 1940-es évek közepén, a második világháborút követő években lett az első szabadon választott nemzetgyűlés kisgazdapárti képviselője. Meghatározó szerepet játszott a szövetkezeti törvény előkészítésében és elfogadtatásában, a pengő súlyos inflációját követő új forint bevezetésében. Másodszor az 1956-os forradalom idején, mint a Magyar Forradalmi Gazdasági Tanács elnöke fogott hozzá az új rendszer gazdasági alapjainak megszervezéséhez. Harmadszor pedig az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltoztatás után – negyven évi amerikai emigrációból hazatérve – ismét országgyűlési képviselővé választották. A Fidesz-frakció tagjaként kapta meg a gazdaságpolitikai bizottság vezetésének feladatát. Ekkor már közel nyolcvanéves volt!

Politikusi karakterének meghatározó vonása az elkötelezett hazafiság, a protestáns etika és a harmadikutas szellemiség, abban a világos, máig aktuális értelemben, ahogy azt Németh László, az 1943-as szárszói konferencián kifejtette: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amelyik azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lenni. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdezi: nem lehetne Új-Guinea az itt lakó pápuáké? Hát ez a harmadik oldal.”

Emberi tartását, értékrendjét jellemzi, hogy ő, mint aki nem mesékből, tankönyvekből ismerte, hanem aktív részese volt a forradalmi eseményeknek, és azokért a célokért negyven éven át küzdött, tökéletesen megértette, mit jelent az, hogy Új-Guinea csak a „pápuák önállósága” esetén lehet gazdag és boldog. Bár elhagyta az országot, ám a magyarság ügyét, a forradalom eszméit, a kisgazda szellemiséget, a gyerekkorából magával hozott református lelkiséget sohasem hagyta el!

Közgazdászi tevékenységét sajnos nehezen lehet itthon megismerni, mivel munkáit döntően Amerikában publikálta, és máig sincsenek magyarra lefordítva. Hazatérése után pedig inkább gyakorlati, tanácsadói, mint elméleti szerepet vállalt. A Columbia Egyetemen szerzett tudományos fokozatot az 1960-as években. Doktori értekezésének témájául a fejlődő országoknak nyújtott amerikai és más nemzetközi segélyek, fejlesztésre átadott források hasznosulásának kutatását, a külföldi pénzeszközök hazai elosztását, azoknak a befogadó országok fejlődésére gyakorolt hatását, a nemzeti burzsoázia kiépülésében játszott szerepét, a társadalmi és gazdasági folyamatokban tetten érhető változások vizsgálatát választotta. Ha e témakör hallatán most valakinek deja vu érzése támad, folytathatná, aktualizálhatná ezeket a kutatásokat! A professzor modellt is alkotott az átadott eszközök társadalmi-gazdasági hasznosulásának méréséhez. Az úgynevezett Grants Economy megalapozói között tartják számon. A ’70-es években a liberális gazdasági szemlélet elterjedésének időszakában amerikai nagyvállalatok mintáján vizsgálva elemezte és mutatta ki a Smith-i „láthatatlan kéz” szerepének helytelen értelmezését. Rámutatott, hogy a konszernek, monopóliumok létrejötte és az árakra gyakorolt befolyásuk mögött milyen gazdasági problémák felerősödésére kell számítani. Felismerte, hogy az egymással összejátszó monopóliumok hogyan torzítják el, változtatják meg a szabadpiaci mechanizmusok érvényesülését.

A nadrágszíjat húzó, adóemelő kormányzással szem­ben a „kinövekedést” hirdette annak a sok évtizedes tapasztalatnak a birtokában, amit a fejlődő világban tett utazásai, oktatómunkája és kutatásai során szerzett. Mind az országgyűlési vitákban, mind a hazai vállalkozók gazdálkodásáról folytatott személyes beszélgetésekben folyamatosan érvelt a fogyasztás szabályozásától eredményt várókkal szemben, mert meggyőződése volt, hogy „több jövedelmet csak azzal lehet szerezni, ha több portékát termelünk.” Ez a kinövekedés alapja, lényege!

A hazai közgazdasági szemlélettel merőben ellentétes felfogása csak nagyon lassan és ritka kevés szakembernél talált követésre. Hatalmas empátiával és toleranciával kezelte ezt a távolságot! Nem erőltette rá nézeteit sem a szakmai szervezetekre, sem a szakma egyes képviselőire. Nem igyekezett magát közgazdász körökben népszerűsíteni, de ha megkérdezték a véleményét, rendkívüli diplomáciai érzékkel fogalmazva tudott hidat építeni a táborok között. Nálunk még fénykorát élte a neoliberális gazdaságfilozófia, amikor ő már évtizedekkel korábban felismerte annak gyenge pontjait. Személyes kapcsolatban volt a neoliberalizmus atyjának számító Milton Friedmannel. Módja volt a véleményét vele megvitatni, így talán nem is érzete szükségesnek, hogy Friedman magyar követőivel csatározzon. Azokkal viszont, akik tudtak és akartak vele együtt, másképpen gondolkozni, szívesen adta át tudását, nézeteit. Abban, hogy a magyar gazdaság sok nyugatival ellentétben stabil és fejlődő pályán van, nem kevés szerepe volt a professzor higgadt, a mainstreammel ellentétes felfogásának. Egyik interjújában így fogalmazott: „A tudás nem fogy el, sőt teremtődik a tudás által. A tudás az egyetlen dolog, aminek termelésekor a csökkenő hozadék törvénye nem érvényes. Már csak az a kérdés: az emberek hogyan élik majd meg a tovább formálódó világot? Erre a kérdésre megnyugtató választ adhatok: két dologra lesz szükség, tudásra és jóakaratra.” Horváth professzorban mind a kettő bőven megvolt.

A győztes magyar jellem megtestesülése egyik nagy példaképe volt

Dr. Horváth János születésének 100. évfordulóján egy róla készült bronz dombormű avatásával tisztelegtek emléke előtt Kápolnásnyéken. A tiszteletadáson részt vett többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Tessely Zoltán, Fejér megye 3. vk. ország­gyűlési képviselője, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Podhor­szki István, a település polgármestere. – Horváth János számunkra egy győztes magyar jellem megtestesülése volt a történelmileg vesztes XX. században – hangsúlyozta Kövér László a kápolnásnyéki Halász-kastélyban november 5-én a száz éve született Horváth János egykori országgyűlési képviselő, volt korelnök domborművének avatásán. Raffay Dávid szobrászművész alkotása előtt Kövér László úgy fogalmazott: „János bátyánk 1921-ben egyfajta modern Kukorica Jancsiként indult el az életben, és a jellem­­próbáló, tragikusan nehéz XX. század végére János vitéz vált belőle, akinek örök szerelme magyar népe és hazája volt, erejét pedig keresztyén istenhitéből, hazaszeretetéből és szűkebb-tágabb családja szolgálatából merítette, azaz Isten, haza és család szentháromsága vezérelte az életét”. A házelnök szavai szerint az 1990-es rendszerváltoztató politikai nemzedék számára Horváth János a feltétlen hazaszeretet, a demokratikus politikai értékrend és a magyar jellem egyik nagy példaképe volt.

Dr. Horváth János születésének napján, november 7-én, nyughelyén, a cecei temetőben új síremléket állítottak, ahol Varga Gábor, Fejér megye 5. vk. orszá­g­gyűlési képviselője tisztelgett a nagy előd emléke előtt. DH