Emlékezni a szeretteinkre – még ha fájó is – jó érzés

Azon kapom magam az évek múlásával, hogy ahogy öregszik az ember, úgy lesznek egyre fontosabbak a régi, kedves tárgyak. Gyermekkori emlékek, a dédnagypapám kosara, a nagymamám csipkéje, az anyukám igazolványa, egy megsárgult fénykép, szeretteink használati tárgyai vagy épp a megfoghatatlan, mégis örökre megmaradó élmények, mint a közös nyaralások vagy a családi ünnepek. Mind-mind ott van a szívünkben. Különösen tudok kötődni egy tárgyhoz akkor, ha az, akire emlékeztet, már nincsen közöttünk. Nevezhetjük ezt szentimentalizmusnak, vagy akárhogy, de emlékezni a szeretteinkre – még ha fájó is – jó érzés.