Tömören jellemezve a tavalyi esztendőt: katasztrofális volt

– Ha egyetlen szóval kell jellemeznem a tavalyi évet, akkor azt mondom, katasztrófa. Évente közel harminc rendezvényünk szokott lenni, időszaki kiállítások, rendezvények, előadások, koncertek. Tavaly nyolcat sikerült megrendezni. Márciusban még megnyitottuk a Terror Háza Múzeummal közösen a 30 éve szabadon című tablókiállítást. Talán ha tíz napig lehetett megnézni, mert jött a zárás. Hosszú hónapokig zárva voltunk, még a dolgozók hozzátartozóit sem engedhettük be. Szeptemberben meg tudtuk rendezni a 70 éves a város – „...Hétszáz nap alatt város született a kukoricaföldek helyén” címet viselő kiállítást. Csak gratulálni tudok a munkatársaimnak, mert egy nagyon jó bemutatót sikerült összehozniuk önerőből. Vannak kiemelkedő időszaki kiállítások, amiket nagyon sajnálok, hogy le kell bontani, ez olyan volt.

– Mit sajnál a legjobban?

– Nagyon fájó, hogy elmaradtak az olyan rendezvények, mint a húsvéti, az adventi játszóház, a szabadtéri koncertek, a régésznap, a múzeumok éjszakája. A játszóházakban az elmúlt években több száz gyerek volt. Akkor tartom jónak a múzeumot, ha tele van élettel. Minden látogató kedves, de a gyerekeket szeretem a legjobban. Ha megcsapja őket ez a levegő, akkor lesz húsz, harminc év múlva is múzeumlátogató. Nekem ez a nemzeti érzés, hogy legyen büszke a saját kultúrájára, a saját múltjára. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy mutassuk be úgy, ahogy az volt. Ha megszereti és büszke arra, hogy dunaújvárosi, akkor azt mondom, hogy van értelme a munkánknak. Amikor nincsenek látogatók, nincs visszacsatolás. Ha egy előadásra eljönnek akárcsak húszan, úgy nekik szereztünk egy jó napot. Tömeg volt korábban a Múzeumok Éjszakáján, és nekem ez hiányzik. A színházban is a premieren csúcsosodik ki, amikor tapsol a közönség, és érzik, hogy volt értelme a munkának. Valahogy így vagyunk mi is.

– Bejártak a zárás alatt?

– Nálunk nincs otthoni munkavégzés, a régészeti megfigyelések minden nap folytak, a restaurátorok is bent dolgoztak, mert a vegyszereket nem lehet kivinni. Ugyanúgy bent voltunk munkaidőben, csináltuk az évkönyvet, a különféle publikációkat. De nem volt ember. Nekem borzasztóan hiányzik. Talán nem véletlenül vagyok vallástörténész, azt szoktam mondani, akkor van egy gyülekezetnek, egy istentiszteletnek létjogosultsága, ha tele van a templom. Ha csak egy-két ember lézeng benne, akkor valami hiányzik, valami nem működik. És ez így van a múzeumnál is. Ezért mondtam, hogy ez az év katasztrofális volt. Ennek ellenére még sikerült három előadást megrendeznünk, egy könyvbemutatót megszervezni Szente Tündével közösen, megemlékeztünk ezzel Horváth István volt Dunaferr-vezérigazgatóról. Nagyon sokan voltak, sikeres volt. Nekem tetszett, bár mind a nyolc rendezvényünk tetszett, de én elfogult vagyok.

– Optimista a jövőt illetően?

– Nagyon bízom benne, hogy ez a járvány le fog csengeni, de nem látom a végét. A szigorítások nagy valószínűséggel februárban, de még márciusban is fennmaradnak, és megint el fog menni egy negyedév, és a közönség számára nem csináltunk semmit. Most igazán nem lehet hosszú távra tervezni. Ezt úgy próbáltuk áthidalni, hogy összeállítottunk egy időszaki kiállítást, ami a város történetével foglalkozik. Hosszú hónapok munkája van e mögött. Sőt, ha azt is beleszámítjuk, hogy a feltárás után meg kell tisztítani, összeilleszteni, és a régész kollégáknak el kell dönteni, hogy milyen tematikával állítják ki, még több. Ez egy roppant időigényes munka. Buza Andrea és Keszi Tamás kollégáim már vagy fél éve dolgoztak ezen. Abban a pillanatban, hogy megnyithatjuk a kapuinkat, már látogatható is lesz ez az időszaki kiállítás. A pandémia következtében a vidéki múzeumok szervezete soha nem volt olyan összetartó, mint most. Rájöttek, rájöttünk, hogy így tudjuk egymást erősíteni. Kellett hozzá a járványhelyzet, hogy felfigyeljünk egymásra is.

– Az elmaradt rendezvények pótolhatók?

– Megpróbáljuk. A saját anyagainkra igyekszünk szorítkozni, megpróbálunk olyat csinálni, ami érdekli is az embereket, és nem is kerül túl sokba. A kiállításokat meg tudjuk rendezni vélhetően. A vidéki múzeumok soha nem voltak nagyon eleresztve pénzzel, de nekünk idén a működés fog fejtörést okozni. Jó darabig úgy volt, hogy a kőtár fűnyírását sem tudjuk megoldani. Végül aztán a város segített, és a DVG Zrt. a finanszírozásukkal fogja lenyírni a füvet. Én bizakodó vagyok, különösen azért, mert nagyon jó kollégáim vannak, ezzel a csapattal nagyon sok mindent meg tudok csinálni, velük bármilyen célt ki merek tűzni.