Maszkba zárt világ – avagy... az iparág vírus miatti mélyrepülése

A tavalyi évben rekordokat döntött a légi közlekedés, a legtöbb repülőtér soha nem látott mennyiségű járatot és utast fogadott és indított. Amikor év elején Kínából jöttek az első, koronavírusról szóló hírek, még nem gondoltuk, hogy a világ egyik leg­globalizáltabb iparága néhány hónappal később szinte teljesen le fog állni. Február közepén már egyre több, Kínából Európába tartó légi járatot töröltek, de még akkor sem volt semmi jele a pár héttel későbbi, szinte teljes megállásnak.

Reptéri emberként tettem a dolgomat, és naponta kezeltem az Európába és Észak-Amerikába induló gépeket. Február végén még pezsgett az élet akkori munkahelyemen, a müncheni repülőtéren, de amikor március közepén visszaérkeztem kéthetes magyarországi szabadságomról már kihalt, üres terminálokat, letárolt gépek sokaságát és csak néhány közlekedő járatot találtam. A légi közlekedés leállásának gyorsasága sokkoló volt, s el sem tudtam képzelni, hogy ez valaha bekövetkezhet. A pár héttel korábban még gépek hajtóműveinek zajától hangos repülőtéren csend, nyomasztó csend honolt. Március 31-e volt az első munkanapom, amikor maszkot viselve dolgoztam. A maszk viselése nem zavart különösebben, csak akkor akadt vele gondom, amikor felvettem a szemüvegemet és az azonnal bepárásodott. A reptéri kollégáim, a személyzet tagjai és a néhány utas is, akinek muszáj volt repülnie, fegyelmezetten viselték az arcot eltakaró maszkot. Korábbi reptéri éveimben sok-sok ázsiai, főleg japán, dél-koreai és kínai utassal volt dolgom. Azt leszámítva, hogy a kínaiak egy részével az angol nyelvtudásuk hiánya miatt nehezen ment a kommunikáció, szerettem a távol-keleti „kuncsaftjaimat”.

Többnyire csendesnek, kedvesnek, és nagyon fegyelmezettnek láttam őket. Ezek között az utasok között láttam először maszkot viselőket, ami akkor nagyon furcsának tűnt, de mára már kiderült, hogy a világnak azon a részén, ahol ők élnek, mindennapos dolog a maszk viselése a legkisebb légúti baj esetén is…

Amíg a vírus terjedésével az utasforgalom a töredékére esett, az áruforgalom a sokszorosára nőtt a világ repülőterein. A kormányok szinte lasszóval fogták az elérhető teherszállító gépeket a megnövekedett egészségügyi szállítások kielégítésére. Utolsó müncheni műszakjaimban nekem is volt szerencsém két orosz géphez is, amelyek maszkokat és lélegeztetőgépeket hoztak Kínából Bajorországba. A Volga-Dneper Airlines Il–76-osa moszkvai leszállással érkezett maszkokkal a fedélzetén Münchenbe. Az Aeroflot Triplahetese eredetileg utasszállító gép, de sok széles törzsű társához hasonlóan a „vírus” idején „belly cargo”-ként üzemel, ami azt jelenti, hogy az utasterében is – megfelelő rögzítés mellett – árut szállít.

A világ többi légikikötőjéhez hasonlóan a Ferihegyi Repülőtéren is naponta szálltak le a Távol-Keletről érkező, teherárukkal megrakott repülőgépek. Baranyai György, kiváló fotós barátom a Cargolux egyik Budapestre érkező, „maszkot viselő” Jumbóját örökítette meg egy nyári estén. Lám, már nem csak az emberek takarják el az arcukat.

Nyáron a vírushelyzet enyhülésével sokan véltük azt, hogy a veszteségek ellenére őszre ismét nagyobb légi forgalommal számolhatunk majd, de a vírus másként gondolta, és az utazási szigorítások miatt még kisebb lett a légiutas-forgalom.

Az iparág mélyrepülése miatt sok barátom, ismerősöm került nehéz helyzetbe. Állások, álmok, remények, megélhetési lehetőségek vesztek el. Európában nyolcezer, az Egyesült Államokban pedig húszezer pilóta vesztette el az állását nem beszélve a több százezer repülőtéri kiszolgálóról, rámpásról, rakodóról, check-in-esről, takarítóról, biztonsági emberről és éttermi alkalmazottakról. Nagy nevű légitársaságok, repülőterek, beszállítók napi megélhetése lehetetlenült el, csak ebben az iparágban. Az egyik legnagyobb európai légitársaság bezárta pilótaképző iskoláját, és azzal küldte el növendékeit, hogy keressenek más karriert maguknak. Az európai repülőgépgyártó konzorcium vezérigazgatója szerint 2024–2025 előtt nem fog visszaállni a légi forgalom a 2019-es szint előttire. Csak reménykedni tudok benne, hogy túl ború­látó volt.