Tablóavató: az egykori diákok emlékeit őrzi az alma mater

Hogy a régieknek milyen fontos ez a fotókból álló tabló, jól bizonyítja az az esemény, amelyről Bognár Zoltán nyugalmazott középiskolai tanár számolt be lapunknak. Mert megható iskolatörténeti esemény színhelye volt nemrég a dunaföldvári Magyar László Gimnázium. Meghitt tablóavatóra jöttek össze egy különleges levelező évfolyamon 1966-ban végzett diákok.

„Az emlékezők egy régi-új tabló körül gyülekeztek. Ha lett volna hetesi jelentés a foglalkozás kezdetén, a hetes inkább a még élőket sorolhatta volna, mintsem a hiányzókat. A nagy idők erősen megritkították a már akkor is felnőttként diákoskodó 23 tanuló és a 14 fős tanári gárda létszámát.

Pergessük csak vissza az idő kerekét! Volt egyszer, hol nem volt az 1960-as évek időszaka. A korabeli oktatáspolitika fontos vezérfonala volt a gyakorlatias, ún. politechnikai képzés. 1956 után jelentette ki az akkori mindenható állampárt, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése befejeződött. Ennek jegyében az országos és megyei kívánalmaknak megfelelően a gimnáziumok egy részében, például Dunaföldváron is 5 + 1-es képzés indult. Sőt, 1964-65-re a gimnázium nevéhez a „kertészeti szakközépiskola” kifejezést is hozzácsatolták.

Ennek a folyamatnak érdekes dokumentumára bukkant Süveges László gázszerelőmester, s lett elszánt elindítója a régi embermesének. Munkája nyomán az egyik egykori diáknál előkerült egy kis tabló, amelyen László édesanyja is végzős diákként szerepel. A tabló a Szekszárd-Palánk Mezőgazdasági Technikum dunaföldvári kihelyezett osztályát ábrázolta. Ám az említett, 1962–1966 közötti osztálynak sem Palánkon, sem Dunaföldváron nem volt tablója semelyik folyosón.

Pedig érdekes volt a két iskola időszaki házassága. A Zombai László vezette dunaföldvári gimnázium aktív résztvevője volt a levelezős képzésnek: Papp Lajossal, Csákvári Józseffel, Deák Árpáddal, Vincze Mátyással, Szalay Kálmánnal, azaz a közismereti tárgyak tanáraival. A technikum agrárszakmai tárgyait hét, palánki tanár képviselte, az adminisztratív kapcsot a két igazgató jelentette. A magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, a fizika, a földrajz mellett olyan tantárgyak sorakoztak a bizonyítványokban, mint a növénytermelés, állattenyésztés, mezőgazdasági géptan, agrárgazdaságtan, kertészet, agrokémia, üzemszervezés, számvitel. Ezekhez kapcsolódott az adott tanév gazdasági gyakorlata. A képzés hetente két alkalommal folyt a délutánból estébe hajlóan. Félévente beszámoló vizsga volt. A négy évet képesítő vizsga zárta.

(Lám-lám: „nil novum sub sole”, azaz: nincs új a nap alatt? Duális képzés – a ma egyik divatja, felsőfokon is – a múlt század 1960-as éveiben?)

S kik voltak a hallgatók, akik felnőtt fejjel, már némi földművelő tapasztalattal, családdal, gyermekkel a háttérben beültek az iskolapadba? Zömmel helybeliek, de a szomszédos településekről is, azaz abból a térségből, három megye találkozási területéről, amely akkor jó évtizede már a Magyar László Gimnázum beiskolázási körzete volt.

Süveges László szervezésében a kis tablóból jó minőségben sikerült nagyot „varázsolni”. Ezen már ott díszlik az MLG-embléma is. A gimnázium igazgatónője, Fehérné Keserű Katalin igent mondott, s a tabló felkerülhetett a patinás épület főfolyosójának falára, „társai” mellé.

Az egy hónappal ezelőtti szombat délutánon néhány megilletődött, 80 év körüli hajdani diák emlékezett az együtt töltött évekre. Az osztály tanárai közül a többség már egy égi katedrán áll, a tanulók nagy része – az akkori huszonévestől az ötvenesig – a felhőkön lévő, régi klasszikus, beülős-összecsavarozott padokból figyeli például Deák Árpád szavait. Most egy kis mécses odakerült a tabló elé. Így jelen volt mindenki, képről képre.

A tablóavatón megjelentek – Németh Józsefné, Horváth Józsefné, Révész István – elmondták, hogy az akkor megszerzett ismereteikkel évtizedeken át szolgálták a mezőgazdaságot a termelésben, a feldolgozóiparban, vagy irodai dolgozóként a termelőszövetkezetekben. Volt olyan tanuló, aki az itt elért érettségivel a keszthelyi agráregyetemen folytathatta tanulmányait, s azt is sikerrel zárta.

A hosszú, igaz embermese elején, 1966-ban a levelezős diákok kiléptek az iskola kapuján, aztán szálltak az évek, évtizedek. Közben többük gyermeke, unokája is elvégezte tanulmányait az ódon falak között. Egy megújult gimis tablón ott vannak az elődök, szülők, nagymamák, nagypapák. Ünnepélyesek, csinosak, jól öltözöttek, mosolyognak vagy komolyak, jövőbe révedők. Ha megnézzük őket, beszélünk róluk, újra köztünk vannak.”

A Magyar László Gimnázium régi épülete 230 éves, masszív, időtálló, tekintélyes ház. A benne lévő gimnázium a 70. tanéve felé közelít. Az új szárny 1998 óta kapcsolódik össze az „öreggel”. A falakon belüli tudományos-oktatási-lelki építkezés folyamatosan zajlik.

Egy igen értékes „téglával” most is magasodott az MLG értelmi-érzelmi hagyományának nagy fala.