2020.05.30. 18:00
Évtizedek óta szolgálják Dunavecse közösségét
A dunavecsei Borbély Lajos és felesége hatvankét éve él boldog házasságban. A párt azonban nem csak az egymás iránti szeretet és megbecsülés kötötte össze. Mindketten aktív részesei, mozgatói voltak a helyi közösségnek. Lajos bácsi a népzene terén, Csöpike néni pedig a Petőfi-kutatásban, a költő kultuszának ápolásában, a kulturális csoportok szervezésében vállalt oroszlánrészt.
Borbély Lajos gyermekkorában jegyezte el magát a zenével. Az alapokat bátyjától leste el, aki kántortanítónak készült. Elsőként hegedűn, zongorán, később tangóharmonikán tanult meg játszani, írja a baon.hu.
– Nagy betegségbe estem, így sok időbe telt, míg felépültem. Lábadozásom unalmas óráiban bátyám hegedűjét pengettem, illetve a zongorából próbáltam dallamokat kicsiholni. Gyorsan haladtam a tanulással, nemsokára saját zenekart alakítottunk barátaimmal. Ekkor már tangóharmonikán is játszottam – mesélt a kezdetekről Lajos bácsi.
Borbély Lajos középiskolai tanulmányainak elvégzése után úgy gondolta, hogy a zenei pálya helyett az orvosi hivatást választja. A véletlen azonban közbeszólt.
– Bár orvosnak készültem, a kíváncsiság mégsem hagyott nyugodni. Elhatároztam, hogy megnézem belülről a zeneakadémiát. Beálltam az ajtóban várokozó emberek közé, türelmesen várva, hogy én is bejussak. Meglepetésemre nem kellett sokat ácsorognom, mert behívtak. Arra viszont egy pillanatig sem gondoltam, hogy számot kell adnom tudásomról. A felvételi bizottság előtt találtam magam. Az első sorban a magyar zenei élet krémje foglalt helyet, az elnöki tisztet maga Kodály Zoltán töltötte be. Tanácstalanul álltam a grémium előtt, míg a felszólításnak eleget téve elénekeltem egy, az ijedségemben kitalált dallamot. A meghallatás feszültségét a szomszédos presszóban akartam levezetni, ám még bele sem kóstoltam italomba, mikor egy hadonászó emberre lettem figyelmes. Visszarendeltek a bizottság elé, és közölték velem, hogy felvettek a zeneakadémia karvezetői szakára – mesélte mosolyogva Lajos bácsi.
Borbély Lajos nagy lelkesedéssel kezdett bele a tanulásba. Kiváló eredménnyel végezte el az első szemesztert. A második évben viszont a sors közbeszólt, súlyosan megbetegedett, felépülése után pedig bevonultatták katonának. A több mint két év kiesést képtelenség lett volna pótolnia, így feladta zenei karrierjét. A járási tanácsnál, majd a helyi áfésznél dolgozott. Nyugdíjazása után, barátai felkérésének engedve elvállalta a tassi népdalkör vezetői tisztét.
– Remek csapat jött össze, találkozókra jártunk, de leginkább a magunk kedvére énekeltünk. Három évre rá, szülővárosomban is felkérést kaptam, így lettem a Kék Duna Népdalkör vezetője. Mindig maximalista voltam, így nem volt könnyű dolgom, hiszen zenei előképzettség nélküli embereket kellett tanítanom. Szerénytelenül állíthatom, hogy sikerrel jártam. Az elmúlt több mint két évtized alatt számtalan fellépésünk volt hazánkban és a határon túl is. Találkozókat szervezetünk, illetve kiváló eredményeket értünk el az országos minősítőversenyeken is – tette hozzá a mindig vidám Lajos bácsi.
Borbély Lajos párválasztása is szerencsés volt, mivel Csöpikében nem csak társra lelt. Hasonló mentalitásuknak köszönhetően a dunavecsei közélet aktív szereplői, mozgatórugói lettek. Míg a férj a zenében, a feleség a Petőfi-kutatásban, a költő kultuszának ápolásában, a kulturális csoportok szervezésében vállalt meghatározó szerepet.
– Könyvtárosként dolgoztam 1957-től a Járási Könyvtárban, itt ismerkedtem meg a Petőfi-kultusz vecsei ápolójával, a helytörténész Vasberényi Gézával. Az ő hatására kezdtem el foglalkozni a költő munkásságával, lettem tagja, később elnöke a helyi Petőfi Baráti Körnek. Akadt tennivalóm bőven, hiszen a költőóriás számtalan szállal kötődik Dunavecséhez. Apja székálló legényként albérletbe vette ki a mészárszéket a bérlőtől, a helybeli Nagy Pál gazdától. Petőfi Sándor ennek okán több alkalommal megfordult a településen, utolsó vecsei látogatása volt a leghosszabb és legtermékenyebb ittléte. Itt írta első szerelmes költeményeit a szép, szőke Nagy Zsuzsikához, Nagy Pál gazda lányához – fogalmazott Borbély Lajosné Csöpike.
Borbély Lajosné nagyon sokat tett a helyi Petőfi-kultusz ápolásáért. Összegyűjtötte a költő által írt, illetve a róla megjelent könyveket, kiadványokat, kiváló forrásanyagot biztosítva a kutatók számára. Rendszeresen szervezett előadásokat, író-olvasó találkozókat, ahol országos hírű szakemberek ismertették meg a dunavecseiekkel a költő életét, munkásságát, valamint a legfrissebb kutatások eredményeit. Többek között csokorba szedte Petőfi Sándor életének Dunavecsével kapcsolatos történéseit, az ide köthető legendákat. Szerkesztője volt az Egész úton – hazafelé című verseskötetnek, írásai jelentek meg helytörténeti, illetve városismertető kiadványokban. Tagja és mozgatója még ma is a Petőfi Baráti Körnek. Nekik köszönhetően az év minden egyes szakában van olyan kulturális rendezvény, megemlékezés, nagyobb közösségeket megmozgató program, mely a magyar irodalom legismertebb alakjának állít emléket.
– A második világháború utáni rövidre szabott demokratikus időszaknak emlékezetes kulturális eseménye volt, mikor 1947 szilveszterén a helyi műkedvelők bemutatták a fiatal segédlelkész, Szamosközi István Kis lak áll a nagy Duna mentében című művét. Büszkeséggel tölt el, hogy elértük, hogy az újraéledő műkedvelő színjátszás amatőr szereplői 1996-ban újrajátsszák Petőfi Sándor vecsei időtöltéséről szóló darabját. Az előadáson részt vettek az egykori „színészek” is – mesélte Borbély Lajosné.
A Borbély házaspár a mai napig aktív részese a helyi közösségnek, tudásukat, tapasztalataikat átadva segítik a dunavecsei kulturális életet.
Munkájuk jutalma nem maradt el
Borbély Lajos munkásságáért 2009-ben megkapta a Dunavecse Díszpolgára címet. Feleségét, Borbély Lajosnét 1997-ben a Dunavecséért emlékéremmel, 2006-ban pedig Petőfi-emlékéremmel tüntette ki a város képviselő-testülete.
