Jobban tudjuk

Az együttérzés, esetleg a sajnálat és a felháborodás, ugye? És mi az első reakciónk, ha ismerősünkkel vagy esetleg idegennel történik ugyanaz? Jó esetben a reakciónk is ugyanaz, de ha mélyen magunkba nézünk, bizony hamar előkerülnek az olyan kérdések, mint hogy „Minek sétált egyedül? Miért volt rajta szoknya?” Aztán jönnek a kijelentések: „Biztos kihívóan viselkedett. Biztos ő provokált.” Vagyis ösztönösen az áldozatot hibáztatjuk azért, mert ilyen helyzetbe keveredett. Amikor ilyesfajta negatív eseményekkel szembesülünk, az áldozat gyenge jellemét hibáztatjuk, a nemi erőszak áldozatait prostituáltnak, az AIDS-betegeket partnercserélgetőnek és felelőtlennek, a munkanélkülieket pedig lustának bélyegezzük, és biztosak vagyunk benne, hogy az a valaki kártékony életmódjával „vonzotta be” halálos betegségét.

Ezzel persze rögvest magunkat helyezzük jobb megvilágításba, hiszen önmagunkra, mint felelősségteljes, szorgalmas és erkölcsös személyre gondolunk, aki biztosnak érezheti magát afelől, hogy vele ilyen dolog nem történhet meg. Pedig az esetek túlnyomó többségében az áldozatoknak nincs valódi felelőssége a történtekkel kapcsolatban. Csak szólok, hogy amikor az embernek azonnali, egyszerű megoldása van az áldozat segítésére, akkor kevésbé hajlamos annak hibáztatására. Keressük a megoldást!

Vezető képünk illusztráció.