fejlesztések

2019.11.22. 11:30

Megannyi nyertes pályázat gazdagítja a településeket

Szebb épületek, gazdagabb felszereltség, eszközbővítési lehetőség, korszerűbb település – ezt kínálja pályázati lehetőségeivel a Magyar Falu Program.

Horváth László

Mezőfalván a polgármesteri hivatal belső felújítására beadott pályázat nyert a Magyar Falu Programban.

– A belső felújításra közel 33 millió forintot nyertünk – tájékoztatta lapunkat nagy örömmel Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere. Ebből az összegből az épülettel régen összeépített és most megvásárolt, volt takarékszövetkezeti helyiség belső átalakítására kerül sor. Itt se fűtés, se világítás nem működött eddig megfelelően. A teljes épületben új villamoshálózat lesz kiépítve.

Mezőfalván a polgármesteri hivatal belső felújítására nyertek forrást. A képen Márok Csaba irodája a nyári külső homlokzat és ablakfelújítás során

Átalakítás után új arculatot kap a hivatal nagyterme, amelyet sokan házasságkötő teremnek, vagy tárgyalónak ismernek. Az irodákban a burkolatok cseréje és a közös közlekedők felújítása a projektrész, illetve az összes iroda új bútorral lesz gazdagabb, és ezáltal egységes lesz az összkép. Ezeken kívül még átépítjük a főbejáratot, ami majd harmonizálni fog a külső homlokzattal és a hivatal előtti parkos résszel. A november végi testületi ülésre jó eséllyel megtörténhet az ajánlati felhívások kiküldése – mondta kérdésünkre Márok Csaba.

Kisapostagon is nyert az önkormányzat a Magyar Falu Programban. A községben a közterületek felújítására – ami a belterületi utakat jelenti – költhetnek 25 millió forintot, valamint a tanyagondnoki szolgálat címszóval kisbusz beszerzése történhet meg 14,7 millió forint értékben – kaptuk az információt Nagy Attila polgármestertől.

Nagyvenyimen is nagyon örülnek a pályázati lehetőségnek, hiszen több mint 21 millió forintot nyertek a helyi identitás erősítésre, aminek keretében a könyvtár és a szociális tömb épületének teljessé tételére költhetik a forintokat. Napelem, világítás, belső építészet, park kialakítása szerepel a tennivalók listáján. A szükséges építőanyagok, kellékek, eszközök felét már megvették. Jelenleg folyamatban van a projekt befejezése – újságolta Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere.

Nagyvenyimen a könyvtár és a szociális tömb fejlesztését oldják meg

Baracson szintén boldogság a megnyert pályázat, ahol az óvoda eszközbeszerzését támogatja a Magyar Falu Program 3,3 milliós értékben. Kerékpártároló, óvodai, udvari játékok telepítése oldódik meg a pályázattal. Természetesen eddig sem várták ölbe tett kézzel a „sült galambot” a baracsiak, hiszen alapítványi befizetésből, önkormányzati hozzájárulásból és civil összefogásból már korábban jelentős társadalmi munkával szépítették az új óvodájukat – mondta a kérdésünkre Várai Róbert, Baracs polgármestere.

A baracsi óvoda udvarának szépítéséért a lakosság és az intézmények is összefogtak. Most a faluprogramon belül eszközöket kapnak a gyerekek

Egy új fogalom: Magyar Falu Program

Az ország kormánya eltökélt a magyar vidék életben tartása, fejlesztése és fejlődése mellett, s e szándékát több alkalommal is deklarálta.

Ennek megtestesülése volt, hogy a már sikeresen bizonyító Modern Városok Program mintájára kidolgozták és 2018-ban meghirdették a Magyar Falu Programot.

Folyamatosan írták ki a települések számára a pályázatokat, amelyek a községek működésének valamennyi területét felölelték. Lehetett pályázni szolgálati lakás építésére, az egyházi közösségi terek fejlesztésére, a nemzeti és helyi identitástudat erősítésére, orvosi rendelő kialakítására, eszközbeszerzésre, az egyházi tulajdonú temetők fejlesztésére, óvodafejlesztésre, járdaépítésre, falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatására.

Ebben az esztendőben összesen 150 milliárd forintot nyerhettek el az ötezer lakosnál kisebb települések a céljaik megvalósítására. A költségvetési eredmények függvényében év közben is lehetőség nyílt átcsoportosítani a pályázati alapba, így a kis lélekszámú települések folyamatosan számolhattak az állam nyújtotta pályázati forrásokkal.

A pályázatok elbírálása folyamatos volt ez év májusától szeptemberig, a településeket sorra értesítették az elbírálás eredményéről, ami a Magyar Államkincstár honlapján, a Magyar Falu Program menüpont alatt is nyomon követhető.

Körképünkben arra vállalkoztunk, hogy a Dunaújváros vonzáskörzetéhez tartozó települések eredményes pályázatait mutassuk be.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában