Véletlenek sorozata és a gondviselés

A múzeum második emeleti előadójában Bernát atya Visszapillantások című könyvének bemutatójára sokan jöttek el vidékről is. Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója a ciszterci szerzetes életéből kiemelt néhány különleges részlettel vezette fel az előadást. Bernát atya Amerikában és itt is él, akkor született, amikor gróf Teleki Pál öngyilkos lett, bátyja szintén szerzetes, édesapja rendőrtiszt volt a Horthy, majd a Rákosi rendszerben is, Dallasba csöppent, de mindvégig magyar maradt. Ráadásként maratont fut, sőt már 7 ultramaratont is végigcsinált.

A mosolygós, kedves atya magától értetődő természetességgel kezdett el mesélni.

– 1182-ben, amikor a ciszterek Magyarországra érkeztek, ahol megtelepedni szándékoztak nem volt más, csak a sivár semmi. Azonban a történelem ismétli önmagát. A magyar ciszterek a politika ellehetetlenítése miatt arra kényszerültek, hogy a fiataljaikat Amerikába küldjék, hogy „mentsék, ami menthető” – Dallasba érkeztek, ahol szintén nem volt semmi, csak szavanna. Mára a kolostor köré épült egy 233 ezer lakosú település, Las Colinas, a kolostor előtt 16 sávos autóút van, és 15 kilométer a kolostoról mind a reptér mind a belváros.

A magyar ciszterek a püspök kérésére a Dallasi Katolikus Egyetemre tanítani érkeztek, és alapítottak egy fiúiskolát is, ahol 1968-tól francia–latin szakos tanárként magam is tanítok, majd igazgatóhelyettes és igazgató, utána egyszerű osztályfőnökként hat osztályt érettségiztettem.

Utam Amerikába 15 évesen kezdődött. A családom miatt, különösen rendőrtiszt apám és ciszterci szerzetes bátyám miatt, a jövőm és a továbbtanulási lehetőségeim megszűntek létezni. Két bátyám egyike amerikás pap és a másik házasember, akkoriban még két kisgyerekkel, egy ikerpárral. Amikor látszott már a forradalom rossz vége, a bátyám a családjával ki akart menni Amerikába, de sajnos a két gyerek magas lázzal kanyarót kapott, így nem vállalták az utazást. Tanakodásuk végkonklúziója az lett, hogy menjen az öcsike, azaz én. Így hát ócska ruhámban és vasszöggel megtalpalt cipőmben, 100 forinttal, 10 pakli cigarettával, és egy napi élelemmel elindultam. Sokszorosan szerencsés véletlenek sorozata, és a gondviselés kísérte utam. A megbeszélt helyen találkoznom kellett egy házaspárral, akik majd segítenek eljutni Amerikáig. Így is történt minden, találkoztam a házaspárral, bemutatkoztunk és útnak indultunk. Ám ez a házaspár nem az a házaspár volt, de ezt én csak 8 évvel később tudtam meg.

Bár nem jártak a vonatok, akkor mégis jött egy, így vonattal mentünk Szombathelyig, onnan a határ még 26 kilométer. De egy pakli cigarettáért kaptunk egy térképet, és bár egy határőrségi laktanyán vezetett át az utunk, a katonák más határátlépőkkel voltak szerencsére elfoglalva. Mi átjutottunk a határon, és először Svájcba, majd csak aztán Amerikába jutottam, ahol a reptéren nem a bátyám segített, akit vártam, hanem egy vadidegen, aki tökéletes magyarsággal megszólított és útbaigazított – egy magyar egyetemre járó arab volt... Élményeit 2016-ban egy rövid könyvben rögzítette Mezsgyekövek – Határkövek címmel. A Visszapillantások című kötet a szerencsével övezett történet folytatása.

Visszapillantások Bernát atyától

Marton Bernát atya tizenöt éves volt az 1956-os forradalom idején, amikor egyedül elhagyta az országot, hogy felkeresse az akkor már szintén ciszterci szerzetes testvérbáty­ját Amerikában. 1958 januárjában ért Dallasba. Szerencsés véletlenek sorozata és a gondviselés kísérte mindvégig. Útján végig naplót vezetett. Élményeit 2016-ban egy rövid könyvben rögzítette Mezsgyekövek – Határkövek címmel, majd Visszapillantások címmel a történet folytatását is megírta.