Kovács István parókus gondolatait hallhattuk

2019.10.23. 20:00

Emlékezzünk azokra, akik életüket adták

Az 1956-os forradalom Magyarország sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Ezekkel a gondolatokkal köszöntötték a kopjafánál rendezett önkormányzati megemlékezés résztvevőit.

Körmendi Erzsébet

Fotós: ZSEDROVITS ENIKO

A Himnusz közös éneklése után a Bartók színművészeinek műsorát láthatták az egybegyűltek a városi rendezvényen.

– Érdemes elgondolkodni az egész életünk folyamán sok dologról, és nekünk, magyaroknak az első és legfontosabb dolog, amin el kell gondolkodni, mit jelent a magyarság. Ha felnézünk a mögöttünk lobogó zászlóra, a három színe közül a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelenti. Fontos ezeket együtt kezelni. Mert az erő önmagában semmit sem ért, ha nincs mellette a hűség, ami az erőt adja nekünk. Ám a hűség mellé kell még a remény is, ami életben tart minket, ami vezet bennünket valamerre – kezdte emlékező beszédét Kovács István görögkatolikus parókus.

Jegercsik Csaba és Sipos Imre lélekemelő műsorát hallhatták az önkormányzati megemlékezésen résztvevők
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A folytatásban beszélt a reményről, ami az ember életében akkor valósulhat meg, ha tud hátrafelé nézni és tud előre is tekinteni, látja, mit kell megvalósítani, ám ez nem jelent semmit akkor, ha a mostban nem élünk.– Emlékezzünk ´56-ra. Emlékezzünk a hősökre. Emlékezzünk azokra az emberekre, akik értünk és a szabadságért adták az életüket, azokra az emberekre, akik azt a hatalmat akarták megtörni, amely csak a zászló pirosát akarta előtérbe helyezni, amely csak erővel akart mindent legyőzni és elfelejtette azt, hogy a hűség és a remény része az emberi életnek.

Dr. Sürü Renáta, Pintér Tamás koszorúzott az önkormányzat nevében

Sokan sokféleképpen gondolkodunk, mondta a parókus, aki az evangéliumot idézte, majd a Jézus Krisztusba vetett hit mellett tett tanúbizonyságot kimondott gondolataival. Hozzátéve: az erőszak erőszakot szül. Az ember számára az elsődleges harc ott kezdődik, ha önmagában küzd meg, törekszik a szeretetre, és ha változás van a szívében, akkor megváltozik a világ körülötte, hiszen szeretettel áll hozzá a másik emberhez.

Kovács István parókus az önkormányzati rendezvényen

Dunaújváros önkormányzata nevében Pintér Tamás polgármester és dr. Sürü Renáta jegyző helyezte el a megemlékezés virágait a kopjafánál, majd a helyi egyesületek, nemzetiségi önkormányzatok intézmények és szervezetek koszorúztak. Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában