Elkerülhetetlen az együttműködés, hiszen közösek az érdekeink

Tekintettel arra, hogy a dunaújvárosi csoport meglátogatta az úzvölgyi katonatemetőt, ahol az utóbbi hetek legvaskosabb provokációja történt, ami emlékezetpolitikánkon kívül identitáspolitikánkat is érinti, erről kérdeztük a beszélgetésben szereplő Orbán Balázs miniszterhelyettest, aki tolmácsolta a kormány álláspontját:

– A magyar kormány hasonlóképpen gondolkodik a témáról, mint amilyen lélekkel a Tusványosra érkező dunaújvárosi csoport is meglátogatta a helyszínt. Elfogadhatatlannak tekintjük az Úzvölgyében történteket a XXI. században. Egy őshonos kisebbséggel így viselkedni egy európai uniós tagállamban nem lehet. Folyamatosak a tárgyalások a román kormánnyal. Azt gondolom, hogy nem a feszültség eszkalálódása, hanem a megnyugvás irányába mozdul el a kérdés. Annál is inkább, s ezt a magyar kormány minden fórumon elmondja, próbálja egyértelművé tenni, hogy a közép-európai, illetve a Kárpát-medencei népek együttműködése geopolitikai szükségszerűség.

Mi elkötelezetten – még akkor is, ha azt tapasztaljuk, hogy más országok nem így gondolkodnak – valljuk, hogy elkerülhetetlen az együttműködés, hiszen közösen, együtt élünk, sok esetben közösek az érdekeink, ennek megfelelően a globális és európai kihívásokra közösen kell válaszolnunk. Ezért kifejezetten – azon túl, hogy felháborító, elfogadhatatlan és még érthetetlen is az, ami az Úzvölgyében történt – mondjuk, hogy ez nem szolgálja sem a román, sem a magyar politika érdekét. Azt reméljük, hogy a román hatóságok legközelebb lesznek annyira elővigyázatosak, éberek, elkötelezettek – és tényleg nem tudom, mi volna a legjobb kifejezés –, hogy ilyen eseményeket nem hagynak még egyszer megtörténni.

Markáns megszólalója volt a beszélgetésnek, dr. Horváth-Lugossy Gábor, a közelmúltban megalakult Magyarságkutató Intézet főigazgatója:

– Az Úzvölgyében történtek az európai értékekkel és jogrenddel nem összeegyeztethetők, ahogyan a magyar értékekkel sem. Egy nép kultúrájához hozzá tartozik a temető, és természetes, hogy a magyar kormány kiáll érte. Egy nép élő és holt tagjainak megbonthatatlan közössége a nemzet. Ahol elődeink, őseink sírjai vannak, ott van a hazánk. Az élők közössége évezredek óta gondozza, ápolja, vigyázza, védi a temetőit. Amikor a nemzetet alkotó közösségek tagjait elűzik, vagy beolvadásra kényszerítik, vagy megölik, akkor elárvulnak a temetők is. Ezredéves múltunk ezt jól mutatja.

Az országló hatalom ereje biztosítja a temetők, az ősök sírjainak védelmét. Ez évezredek óta így van. A szkítának nevezett lovasíjász népek két és fél ezer évvel ezelőtt háborúba keveredtek a világhódító Dareiosz perzsa királlyal. A szkíták földjére rontó perzsák elől folyton hátráló szkíta királyt gyáva menekülőnek vélték, nem ismervén fel az ősi keleti taktikát. Idanthürszosz király ekkor ezt üzente Dareiosznak: „Ha mindenáron gyorsan akarod eldönteni a dolgot, hát itt vannak szkíta őseink sírjai. Rajta, indulj el, és próbáld csak feldúlni őket, majd meglátod, harcolunk-e sírjainkért ellenetek vagy sem!” (Hérodotosz IV. 127.) Atilla, a hunok királya bosszúhadjáratot vezetett Bizánc ellen, mivel Margus püspöke feldúlta a hunok sírjait. (Priszkosz)

A temetők meggyalázásának két módja van: az egyik, amikor feldúlják és elpusztítják a sírokat, a másik, amikor ki is rabolják a temetkezéseket. A kincsvadászó sírrablás mindig főbenjáró bűn volt, mint a barbárság egyik legdurvább cselekménye.

A sírrablóknak, a sírgyalázóknak, a középkorban levágták a kezét, mert a temetők, a cintermek nyugvóhelyek (coemeterium alvóhelyet jelent), amelyet háborgatni nem szabad!