Beszélgetés Molnár Józseffel, a jubileumát ünneplő SZEM Baráti Kör alapítójával

Miért indult annak idején a SZEM Baráti Kör?

– Vannak emberek, akik viszonylag hamar felismerik, hogy szeretnének valami jót csinálni, valamit tenni szeretnének. Húsz évvel ezelőtt, amikor bejegyezték az egyesületet, én már foglalkoztam sok mindennel, ezoterikus dolgokkal. Viszonylag fiatalon találkoztam olyan emberekkel, olyan tudással, ami abban az időben nem volt hétköznapi. Az volt a meglátásom, hogy valami olyan közösséget kellene építeni, ami a mostani világ ellenpólusa. Persze voltak szellemi, lelki tartalmak is, ismerősök, barátok, de már akkor is a fizikai szint volt a domináns. Hogy szerezz pénzt, legyen autód, valósulj meg az anyagban, az visz előre, ha el tudod érni ezeket a javakat. Erre egy jó válasz, ha olyan célzattal csinálsz valamit, ami eleve felülről jön. Keresztény gondolkodású, hívő emberként tudom, hogy én egy isteni lény is vagyok egyben, aminek ez az anyagi, fizikai szint az utolsó állomása, a legalacsonyabb rezgésszáma. Nyilván ezt is szeretném uralni és jól megélni, megvalósítani, de azért minden fentről jön. Ha pedig minden onnan jön, akkor test-lélek-szellem hármasságából, mint forrást, miért ne a legmagasabbat célozzam meg. Ilyen egyszerű motiváció volt akkor.

Az akkori énje mit mondana, sikerült ezt a közösséget létrehozni?

– Az akkori énem nem gondolta volna, hogy húsz év múlva azt fogom mondani, hogy igen. Mert rengetegen látják, hogy ezzel a világgal nagy baj van, és amikor csinálni akarsz valamit, akkor rájössz, hogy senki nem ér rá. Nem hittem volna, hogy nem lesz sokkal gyorsabban elérhető cél, hogy több olyan embert fogok találni, aki hasonló gondolkodású. A közösségépítést sokkal simább úton képzeltem. Ettől függetlenül most azt mondom, hogy sikeres. Olyan barátaim vannak, akikre büszke lehetek. Sok gyógyító, gondolkodó. Végül is van egy olyan közösség, amit hajdanán megálmodtam, de azért ez húsz évbe telt.

A kezdeti időkben erőteljes vállalás volt a drogprevenció is…

– Én sok mindennel foglalkozó ember voltam már akkor is. Az emberekkel foglalkozni mindig a vágyaim közé tartozott, el is végeztem egy szociális munkás iskolát. Sokféle társaságba jártam. Nekem mindig nagy baráti köröm volt itt is és Budapesten is. Elég sok drogos barátom is volt, akik közül többen meg is haltak. Elég jól ismertem ezt a területet. Volt három elképzelésem. Volt akkor is egy kis szellemi közösség, de nem álltak mellém, ha kimondtam, hogy drogosokkal akarok foglalkozni. Ugyanez történt, amikor azt mondtam, hogy szeretnék kiadni egy újságot, egy modern, vagány fiataloknak szóló kiadványt. No meg az ingyenkonyha ötletére sem voltak vevők, azt kérdezték, miért akarok ilyen nagy dolgokat csinálni. Én pedig nem értettem, mi ebben a nagy. Rangsorolta, hogy mi a legfontosabb, és elkezdtem a drogprevenciót csinálni. Keve Miki barátommal állandóan szerepeltünk ezzel. Jó pár évig pályáztam az újsággal az önkormányzatnál, de nem támogatták. Akkor azt gondoltam, megcsinálom egyedül. Volt egy nagyon kevés zsebpénzem, voltak barátaim, akik az Iparművészetire jártak, volt olyan is, aki a számítógéphez értett. Ilyen alkalmakkor felköltöztem pár napra Budapestre, és összehoztuk az Origó nevű újságot, ami nagyon vagány kis dolog volt. Egészen komoly összeget össze tudtunk gyűjteni rá. Büszke lehetne rá, ha valaki most meg tudná csinálni. Személyesen adtuk oda az iskolákban a gyerekeknek. Megvolt a személyes kontaktus. Óriási dolog volt.

Mit lát a húsz év legnagyobb hozadékának?

– A legnagyobb hozadéka nyilván bennem van. Nagyon sokat változtam és fejlődtem. Az emberismeretem, az önismeretem, a világnézetem, az értékrendem rettentően sokat változott, és úgy gondolom, hogy jó értelemben. Az életemben rendet tudtam teremteni hosszú idő után, mert nekem is voltak kilengéseim. Az utóbbi húsz évem, amióta evvel foglalkozom, azért rendben van. Ez a rész, ami engem illet. De mivel közösségépítésről beszélek, azt kell mondjam, a legnagyobb eredmény, hogy van egy olyan közösség, egy baráti kör, akikkel csináljuk most a Pentele Szakrális Szabadegyetemet, és tudunk alternatívát nyújtani a mai világ emberének. Az egyéni utak nagyon megkülönböztetik azokat a kapcsolódási pontokat, ahol hozzánk eljut valaki. Nem egy terjeszkedő közösség a miénk, hanem van egy értékrend, ami köré szerveződünk. Sose leszünk túl sokan.