Gergely bácsi 1952-től dolgozik itt, lakott a nevezetes Radarban is sokat

Kilencven évvel ezelőtt egy szép, Zala megyei kis faluban, nagyjából félúton Nagykanizsa és Zalaegerszeg között, Bucsután világra jött egy ember, Salamon Gergely. Ennek a ténynek mi, dunaújvárosiak, sokat köszönhetünk!

Gergely ugyanis huszonöt éves korában úgy döntött, hogy felhagy a kecskepásztorkodással és a földműveléssel, amit már kora gyerekkorától gyakorolt, és másutt keres munkát.

Eljött Sztálin-, azaz Dunaújvárosba. Hol másutt helyezkedett volna el, mint a várost építő 26. sz. Állami Építőipari Vállalatnál?

Először kőművesként, majd ácsként dolgozott a vállalat gyárépítő részlegénél: mindkét későbbi munkahelyét szegről végről ismerte meg tehát.

Végül a vasműben kötött ki, a hengerművekben. Így lett tősgyökeres újvárosi.

Salamon Gergely november 17-én, azaz múlt pénteken ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból családja a Halászcsárdában köszöntötte fel (huszonhárman voltak ott...), és ott is kiderült, hogy az ünnepelt férj, apa és nagyapa igen sok verset, nótát tud kívülről, amint ennek bizonyságát is adta. Még a prímás is alig tudott lépést tartani vele...

Amióta Gergely bácsinak (ha szabad egyáltalán így nevezni) teherbírása csökkenésével el kellett adnia a Rácalmás felé vezető Széles csapáson fekvő négyszáz négyszögöles kertjét, azóta legfőbb öröme és időtöltése az olvasás, szavalás. Két gyerek és három unoka (utóbbiak mind felsőfokú végzettségűek), valamint Zala megyében megismert és őt tíz év múlva Újvárosba követő párja teszik teljessé az életét. Ami igen munkás és mértéktartó élet! Amit az eddig említetteken kívül az is bizonyít, hogy tíz éve főzetett saját házipálinkával és húsz éve Jugoszláviából hozott konyakkal kínált minket. Eddig kitartottak az italok... S még sokáig: egészségére!