Minden, amit tudni érdemes a színházról

Kedves Tamás! A közös munkánk során megengedted, hogy tegezzük egymást, szeretném, ha a riport alatt is megtehetném ezt?

- Semmi gond, nyugodtan!

Mikor kezdted el, és miért a színészkedést?

- Olyan idős lettem, mint te körülbelül, 15 éves, akkoriban kezdtem el szavalóversenyekre járni, meg küldözgettek Keszthelyi Heliconra, ide-oda-amoda, és hosszúnadrágban, remegő lábbal megpróbáltam érezni azt, hogy milyen érzés kiállni a közönség elé.

Mi ösztönzött arra akkoriban, hogy ezt csináld?

- Az átlagnál erősebb hangom volt, és Baranya megye egyetlen fiú kórusába jártam énekelni, ami eléggé erőt adott a hangomnak ahhoz, hogy május elsején kiállva akár a Szovjetuniót dicsőítő verseket is el tudtam szépen mondani.

Mennyire volt nehéz bekerülni a Színház- és Filmművészeti Főiskolára?

- Tulajdonképpen annyira volt nehéz, hogy előtte 4 évig bölcsészkarra jártam, és nem is mertem megpróbálni, mert egy olyan lányt, aki a mi gimnáziumunkba járt (Mohácson jártam gimnáziumba) nem vettek fel, pedig én őt nálam sokkal tehetségesebbnek tartottam, és amikor aztán végre lett elég bátorságom, hogy megpróbáljam, akkor viszont egyből felvettek, ami azt jelenti, hogy 3 fordulón keresztül kellett jutni, és azt hiszem 500-ból vettek fel 14-et, tehát azért elég nehéz volt.

Azta! Ez elképesztő! Milyen volt először rendezni egy darabot?

- Sokkal nagyobb felelősség, mint játszani, mert a világosítótól a hangosítón, a jelmezen keresztül mindenkinek a gondját magadra kell venni, és egyszerre 14 szerepet eljátszani, valamint nagyon jó szervezőnek, és könyörtelennek is lenni, amennyire Őze Áron, mint emlékszel néha (a Valahol Európában próbafolyamat közben – szerk.) könyörtelen volt, de csak azért, hogy egy jó célt elérjen az ember. Tehát sokkal nehezebb, mint színésznek lenni, de jó érzés.

Melyik a kedvenc díjad a sok közül?

- A legutóbbi, a Tolnay Klári-díj, amit két hete vettem át Mohorán, az egy gerle, Tolnay Klári kedvenc madara volt, és azért örülök neki ennyire, mert ezt összesen hatan kapták eddig Magyarországon rajtam kívül, és színészdíj, kifejezetten a szakmának a díja, sem politikai, sem semmilyen egyéb nem szól bele.

Gratulálunk ehhez a díjhoz! Melyik a kedvenc filmes szereplésed?

- Az Angi Vera nyilvánvalóan, amikor főiskolás voltam akkor a Chicagói Filmfesztiváltól kezdve Brazíliáig mindenhol játszották, Papp Verával nagyon jó volt játszani, de a legutóbbi is jó, a Made in Hungaria, nagyon szeretem, és nagyon kedves nekem.

Lehet olvasni, hogy filmekben voltál szinkronhang is. Elmondanád, hogy zajlik egy ilyen felvétel, és mit is kell csinálni ilyenkor pontosan?

- Az elmúlt húsz évben sokat változott ez a dolog, ugye most egy mobiltelefonra beszélgetünk, és abból mindenféle hangfelvétel is születhet. Van olyan ismerősöm, aki a Hawaii-szigeteken nyaral, elküldi a hangját, és a stúdióban bejátszák, tehát ennyire távolra is kerülhet a dolog. Amikor én kezdtem a pályát, ilyen idős korom után nemsokkal, mikor elvégeztem a főiskolát, akkor még voltak színészvetítések, az egész filmet levetítették, mi pontosan tudtuk, miről szól, ki milyen figurát alakít, és utána könnyedén csináltuk a dolgot, ez nagyon sokáig aztán nem adatott meg, most már csak egy ilyen fülhallgatót adnak a színészre, elmondják, hogy körülbelül miről van szó, és az ember próbál akkor levegőt venni, és úgy szomorú és vidám lenni, mint az az illető, csak hát ennek van egy gépies vonzata is, de amelyik színészbe az ember megpróbálja magát beleásni, akkor ez azért jóval izgalmasabb, lényegesebb is, és rengeteget lehet tőle tanulni.

Nagy örömünkre a Dunaújvárosi Bartók Színházban is játszol a Valahol Európában, milyen gyerekekkel dolgozni, nagyobb kihívás?

- Feltétlenül. A gyerekek ugyanúgy könyörtelenek tudnak lenni, mint egy nagyon komoly zsűri. De azt hiszem, hogy csak egyetlenegy fegyver van velük szemben, egyszerűen igazul és őszintén kell velük viselkedni, és akkor ők ezt meghálálják. Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy a dunaújvárosi gyerekek maguk közé fogadtak.

Hogyan érzed magad itt?

- Kitűnően, máskor is jövök nagyon szívesen, akár úgy, hogy te felnősz és partnerem, kollégám leszel, akár úgy, hogy megint gyerekekkel kell játszani, vagy, hogy az itt lévő felnőttekkel, illetve az ide jövő felnőtt színészekkel játszom nagyon szívesen, mert pontosak, precízek, alázatosak és nagyon jók.

És lesz folytatás, úgy, hogy itt fogsz még játszani más darabokban is?

- Ha Őze Áron igazgató úr marad a posztján egy pár évig még, akkor erre van lehetőség, mert vele a fővárosban folyamatosan játszom, tehát színészként ő a partnerem, és ha ő bízik bennem annyira, hogy megbíz valami feladattal, nem fogok nemet mondani.

Köszönöm szépen, hogy a rendelkezésemre álltál, sok sikert a továbbiakban is!

- Nagyon szépen köszönöm, jó egészséget és hajrá Dunaújváros!

Kolbert Márió 9. évf.

Pannon Oktatási Központ