Újkori történelmünk legszörnyűbb napján

Ekkor vonultak be hazánkba a szovjet csapatok, és verték le az október 23-án kezdődött szabadságharcot és forradalmat, majd jött az évekig tartó megtorlás.

Pedig Magyarországon október végén mindenki nagyon bízott abban, hogy a forradalmat sikerre vitték. Ugyanis megkezdődtek a tárgyalások a szovjet vezetéssel arról, hogy hazánk kilép a Varsói Szerződésből, a szovjet csapatok pedig kivonulnak az országból. Mindenki bizakodó volt, és abban reménykedett, hogy a szuverén Magyarország november 5-én, hétfőn megkezdi az új életét. Nos, erre már nem volt lehetőség, hiszen egy nappal korábban megindult a szovjet invázió.

De mitől is voltak ilyen bizakodók a magyarok, miben reménykedtek, milyen nemzetközi környezet vette körül a forradalmat, és volt-e alapja annak, hogy nemzetközi nyomásra a Szovjetunió elengedi Magyarország kezét? Írásunkban ezekre a kérdésekre kerestünk választ.

Az tény, a világ minden pontján szimpatizáltak a magyar forradalommal. A magyarok hittek abban – tévesen -, hogy az USA nem engedi majd azt, hogy a szovjetek katonailag beavatkozzanak a magyarországi eseményekbe. Ez talán azért terjedt el a köztudatban, mert 1956-ban elnökválasztás volt az Egyesült Államokban, és Dwight D. Eisenhower elnök az újraválasztási kampányában tett néhány olyan kijelentést az amerikai választók felé, amit a magyarok biztatásként értelmezhettek. Arról nem is beszélve, hogy az USA által pénzelt Szabad Európa Rádióban a magyarokat a kitartásra szólították fel. A szovjetek egy ideig bizonytalanok is voltak afelől, hogy az USA hogyan reagálna a magyar forradalom erőszakos leverésére, de az amerikaiak hallgatása, majd néhány kijelentés a részükről meggyőzte az oroszokat arról, hogy az USA vagy a NATO nem fog beavatkozni egy szovjet intervenció esetén.

Az USA óvatossága érthető is, hiszen a hidegháború legkeményebb idejét éltük, és az amerikaiak nem akartak megkockáztatni egy esetleges fegyveres konfliktust a Szovjetunióval. Az USA egyfelől üdvözölte a szabadságharcot, ám kínosan ügyelt arra, hogy elkerülje a nyílt fegyveres összecsapást a Szovjetunióval. Az amerikai elnök és külügyminisztere, John Foster Dulles több fórumon is kijelentette, az esetlegesen felszabaduló Magyarországot nem tekinti potenciális szövetségesének (nem lehet NATO-tag), ezzel próbálva megnyugtatni a szovjeteket, és segíteni Magyarországot a semleges státusz elérésében. (Arról sem szabad megfeledkezni, az Egyesült Államok soha sem vezényelt katonákat olyan területre, ahol már a szovjet haderő jelen volt.)

A magyar ügy legnagyobb támogatója amerikai részről Harold E. Stassen volt, aki Eisenhower elnök leszerelési tanácsadójaként tevékenykedett.

„A magyarok mellett október 26-án lépett akcióba, előbb a Nemzetbiztonsági Tanácsban, majd külön a külügyminiszterrel tárgyalt, végül az elnöknek írt levelet. Arra akarta rávenni őket, hogy bizalmas úton közöljék az oroszokkal, az Egyesült Államok nem kívánja, hogy a felszabaduló Magyarország a szövetségese legyen, és támogatná, hogy közösen egy Ausztriához hasonló semleges státuszt biztosítsanak számukra. Stassen nyilván látta, hogy az ENSZ-ben történő látványos lármázás, vagyis a Biztonsági Tanácshoz történő fordulás (amelyet 26-án elhatároztak) nem több pótcselekvésnél; helyette inkább csendes, kulisszák mögötti háttértárgyalásokkal lehetne eredményt elérni.

Az elnököt végül meggyőzte, de a külügyminisztert nem, aki az ötletet félszívvel tolmácsolta a fent idézett 27-i, beszédben, és abból egyszerűen „kifelejtette” a semlegességre és Ausztriára történő utalást: így maradt a homályos félüzenet a „nem-szövetségről”. Stassen azonnal észbekapott, és ennek ellensúlyozására 29-én új tervet fogalmazott meg egy írásos feljegyzésben. Ebben azt javasolta, hogy Amerika bizalmasan, közvetítők útján ajánlja fel, hogy a szovjet csapatok kivonása és Magyarország semlegessége esetén ennek megfelelő számú amerikai és angol katonát vonnak ki nyugatról.” (Lőrinc László írása a tenyleg.comon)

A lényeg: leginkább az USA megnyilvánulásaiból a szovjetek úgy érezték, szabad kezet kaptak Magyarországon. Hazánk helyzetét, törekvéseit az sem segítette, hogy október 29-én kitört a szuezi válság. Ennek lényege, hogy Nasszer egyiptomi elnök nyíltan szembeszállt Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal, és mindennek „tetejében” államosította a Szuezi-csatornát. A csatorna óriási stratégiai jelentőséggel bírt, így nem csoda, hogy a válságban érintett volt Nagy-Britannia, Franciaország, Izrael, a Szovjetunió és az Egyesült Államok. Vagyis a világot jobban foglalkoztatta az, hogy mi történik Egyiptomban, mint Magyarországon.

Hazánk sorsa tehát több okból is megpecsételődött, és a szovjet csapatok 1956. november 4-ei inváziója után 1991. június 16-ig maradtak az országban, akkor történt meg a teljes kivonulásuk.

(Felhasznált irodalom: tenyleg.com, people.inf.elte.hu)