Kackiás Verklis

2017.10.21. 09:30

Beszélgetés egy valódi múltbéli emberrel!

Kezembe véve a névjegykártyáját, Ring István neve fölött ez áll: Kackiás Verklis. „Azok a boldog békeidők – A magyar királyság virágkora (1867-1914)” kiállítás megnyitóján lépett színre – Farkas Lajos múzeumigazgató meghívására – az Intercisa Múzeumban, a jelenlévők nem kevés örömére.

SZENTE TÜNDE

Ring István védjegye, ami a névjegyén is áll: Kackiás Verklis Fotó: Szente Tünde

Különösen a hölgyek mutattak bátrabb érdeklődést a nem mindennapi zenei hangzás és látvány miatt. Az ő kíváncsiságuknak köszönhetően szőttük tovább az ismerkedés fonalát.

A kiegyezés utáni boldog békeidőket idézi a megnyitott kiállítás. Korabeli viseletben jelentek meg feleségével együtt, ezzel is kifejezve, hogy vonzódnak a történelmi múltunk ezen időszakához. Afféle múltbéli ember benyomását kelti.

- Tökéletesen jól éreztem volna magam százötven évvel ezelőtt, szívesen élnék abban a világban. Örömmel lettem volna cilinderes gentleman. A tréfát félretéve, nagy valószínűséggel verklis nem lettem volna, hanem a faipari szakmámban dolgoztam volna. Tízévesen eldöntöttem, hogy asztalos leszek, Budapesten végeztem faipari szakközépiskolában. Dolgoztam vállalatnál, majd vállalkozóvá váltam, végül a Paksi Városi Múzeumnál kötöttem ki, hatodik éve gyűjteménykezelő vagyok. Hét közben paraszti viseletet hordok, parasztingben, fekete kalapban, mellényben, tarsollyal az oldalamon járok. Huszonkét éve, amikor a városvezetés a múzeum létrehozása mellett döntött, akkor egy faipari cégnél voltam üzemvezető. Mi nyertük meg a múzeum létesítésének faipari munkáit. Egy kúriát alakítottak át erre a célra. Az átadása után is megmaradt a kapcsolatunk, mint vállalkozó, és továbbra is engem hívtak, ha valamire szükségük volt. Amikor úgy döntöttem, hogy feladom a vállalkozói életet, a múzeum vezetője, dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna állást ajánlott.

A zene mikortól van jelen az életében?

- Kilencéves koromtól kezdve zenélek, szaxofonon játszom. Vendéglátóztam, ott megtanultam, mit szeretnek hallani az emberek. Tíz évig szórakoztató zenészként aktívan zenéltem különböző zenekaraimmal: céges rendezvényeken, konferenciákon. Bevallom, hogy a szívemhez ugyan olyan közel áll a hangszeres, jó magyar mulatós zene, mint például a swing. Húsz évig vőfélyként segítettem az ifjú pároknak a házasságkötésben, illetve a lakodalmak levezénylésében. Több zenekarom is volt, azonban egy idő után problémát jelentett, hogy szaxofonosként nem tudok önállóan dolgozni, egyszerre játszani és énekelni is. Mindig kellett mellém egy kolléga. Próbálkoztam a harmonikával és a szintetizátorral, de úgy gondoltam, ha már az embernek van egy bevált hangszere, akkor inkább azon fejlessze tudását. Megörültem, amikor rátaláltam a verklire, mert végre van egy olyan hangszer, aminél tudom kísérni magamat, így önálló zenésszé válhatok. Adódott az újabb feladat, mivel a verklinél nincs akkora repertoár, amekkorára nekem szükségem lenne. Éppen ezért, kitanultam a verkli-szalag gyártás tudományát, és én írom meg a zenéket.

A megnyitón találgatták, hogy mi a neve a hangszerének, egyesek verklinek, mások kintornának mondták. Kinek volt igaza?

- Tudomásom szerint, a kintorna egy téves magyar fordításból került a köznyelvbe, a latin kvinternából, a tekerőlant nevéből származtatták, ám a magyar emberek úgy gondolták, ennek a szónak semmi értelme, viszont a kintorna már értelmezhető.

A hangszere előtti perselyt egy plüssmajom őrzi. A filmekből felsejlik a verkli körül rohangáló kismajom. Neki mi volt egykoron a feladata?

- Hazánkban a verklizés az első világháború után terjedt el. A magyar állam a hadirokkantakat hangszerhez segítette, és megkapták hozzá a verklijogot. Valójában ezzel azt szerették volna elérni, hogy ne kolduljanak a frontról hazatért, kenyérkereset nélkül maradt katonák. A kismajom a szórakoztatásért cserében, az adományokat gyűjtötte össze.

Említsük meg a párját, a kedves mosolygós feleségét, akinek a verklijén játszott. Ezek szerint több verkli is van a családban?

- Magdi mindenben támogat. Még olyan hóbortot, ötletet nem tudtam kitalálni, amelyben ne támogatott volna. És, mindenben a társam. Amikor elkezdtem veterán motorokkal foglalkozni, saját használatra Pannónia motorkerékpárokat restauráltam, egy év után azt mondta, hogy nem szeretne az oldalmotorban ülni, ezért megszerezte a jogosítványt. Külön motorozik, csakúgy, mint a kislányunk. Három Pannnóniával – annak is a TLF-típusával – jártuk tizenkét évig az országot. Csodálatos időszak volt. Ennek kapcsán ismerkedtünk meg a Perkátai Régiséggyűjtőkkel, a most kiállító Rajcsányi Lászlóval és dr. Baráth Károllyal. Amikor pedig ezt a verklizést kitaláltam, és vágytam rá, ebben is támogatott, pedig komoly befektetést jelentett. Ha hosszabb időre megyünk zenélni, akkor a két hangszert egymás mellé állítjuk fel és duóban dolgozunk. Amíg az egyikünk szalagot cserél, addig a másik játszik.

Egyéb gyűjtőszenvedélye van, esetleg rátalált egy újabb izgalmas elfoglaltságra?

- Van egy huszonnyolc ezer darabos kártyanaptár gyűjteményünk, ami folyamatos elfoglaltságot jelent, miként a verkli-szalagkészítés is. Egyelőre nemigen van idő újabb hobbira.

Hová szól a következő meghívásuk?

- Zugligetben nyílik meg a Lóvasút rekonstruált végállomása, és az ünnepélyes megnyitón szerepelhetünk.

Bizonyára megszokta, hogy a bajszával sokat foglalkoznak, hiszen ez ezzel jár a mai „bajusztalan” korunkban. A történelmünk során fontos szerepe volt, de ezt ön jobban tudhatja nálam.

- Az első világháborúban még kötelező volt a bajusz viselete. Szóba sem álltak a lányok olyannal, akinek még nincs bajsza, mert az még nem férfi. Bár legyen olyan, mint a cirkuszkerítés, hogy itt-ott egy szál, de valami szőrnek lennie kell a szája felett. Az első világháborúban voltak olyan katonai szakaszok, amelyek dicsőséges tettük kifejezésére, megkülönböztetésül levághatták a bajszukat. A bajusznak a magyar történelemben nagyon fontos szerepe volt. Van egy társaság, a Magyar Bajusz Társaság, amelynek tagjai igyekeznek a bajusz viseletének újra becsületet adni. Ami pedig az enyémet illeti, az én bajuszom, amióta serken, leborotválva sosem volt. Először hosszú bajuszom a honvédségi, kötelező sorkatonai szolgálat idején lett. A tisztek sokat foglalkoztak a kiskatonák ábrázatával. Az alaki szabályzat előírása szerint a bajusz szájközépig érhetett, tehát, a szájszeglet alá nem lóghatott le. Az írnok kollégával, akivel egy irodában dolgoztunk, úgy döntöttünk, hogy már pedig, nekünk nagy bajuszunk lesz, ezért heccből, kicsit fölfele megkunkorítottuk. Minden nap azt hallgattuk, hogy „vágja le a bajuszát!”. Egyszer kivettem a zsebemből a fénymásolt alaki szabályzatot, és megmutattam felettesemnek az idevonatkozó részt. „Nem ér alá? Nem!” Az nem áll a szabályzatban, hogy fölfelé meddig érhet a bajusz. Amikor leszereltem, rá két évre úgy döntöttem, hogy igenis, nekem tisztességes bajuszom kell, hogy legyen. Közel harminc éve, hogy méretes bajuszt viselek.

Reménykedhetünk abban, hogy a jövőben ismét kackiás bajszos urak udvarolnak a hölgyeknek?

- Nagyon bízom benne!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában