A reményről, az élni akarásról és a bosszúról

„Szerelem és fájdalom, kétségbeesés és remény, a jövő és a múlt. Igyekezett éjjel távol tartani magát ezektől a gondolatoktól, nehogy belebonyolódjon az álmaiba a földre terített poros párnákon fekve, mint egy macskabölcsőbe. Ám a gondolatok makacsak, mint a selyem. Thomas és otthon. Elaludt, hogy aztán felriadjon. Stanislaus. Ne veszítsd el a reményt, mondogatta magának.”

London, 1939. A tizennyolc esztendős csinos és ambiciózus Ada Vaughan varrónőként dolgozik a Dover Street-i nőiruha-szalonban. Divattervező pályáról álmodik, megvan hozzá a tehetsége és a tudása, de ehhez ki kellene törnie a lambethi sivár családi környezetből.

Reményekkel tele indul haza, hogy álmát megvalósítsa

Ada egy véletlen találkozás során megismerkedik a titokzatos Stanislaus von Liebennel, és ez a kapcsolat a szerelem és a csillogás világába repíti. Amikor a férfi felajánlja, hogy elviszi Párizsba, Ada úgy érzi, itt a nagy alkalom, és meg sem hallja a figyelmeztetést, hogy a közelgő háború miatt veszélyes a kontinensre utazni. A jóslat beteljesül, kitör a háború, ők pedig Franciaországban rekednek. A német megszállás után Stanislaus elhagyja a lányt. Ada fogságba kerül, Dachauba és annak köszönhetően éli túl a háborút, amihez ért: ruhákat varr. Jelenlegi megrendelői is előkelőségek, csak éppen német előkelőségek. Ada nem is sejti, mekkora bajt hozhat ez még a fejére.

A háború véget ért, az amerikai őrmester átadta Adának a dokumentumot, amelyben ez állt: „Ada Vaughan brit állampolgár, akit a háborús események során elhurcoltak, most jogosult hazatérni az Egyesült Királyság területére.”

Reményekkel tele indul haza, ahol végre úgy érzi, megvalósíthatja élete nagy álmát, a Vaughan-házat. Hazaérve Lambethbe nem azt találja amire számított, családja kitaszítja. Új nehézségeket kell legyőznie.

Egy történet a reményről, az élni akarásról és a bosszúról.