A tavalyi szüreti felvonuláson volt a lánykérés, most pedig egybekeltek

Egy éve történt az előszállási szüreti felvonulás az egyik megállójában, hogy minden megjelentnek örömkönnyekkel telt meg a szeme: a népviseletbe öltözött Kádár Imre több száz lelkesen ünneplő ember társaságában, romantikus szertartás közepette, fényes nappal, az utcán kérte meg Kiss Angéla kezét! A közelmúltban pedig lakodalomra is sor került.

A különleges lánykérésről akkor tudósítottunk. Az ifjú pár pedig megtisztelt bennünket azzal, hogy a mostani szertartáson is vendégül látott bennünket! Az események főszereplőivel folytatott beszélgetésekből idézünk az alábbiakban.

Az új asszony

– Mától Kádárné Kiss Angélaként mutatkozhatok be, és nagyon boldog vagyok miatta! Az itt lepörgött ceremóniát a férjemmel közösen álmodtuk meg és kértük a vőfénytől, hogy azt így bonyolítsa le. Az álruhás menyasszony például az én titkos ötletem volt, de biztos voltam a dolgomban, nem izgultam miatta.

Egy éve történt az a híres leánykérés, amit meg is írtatok. Azóta sok minden történt, mégis talán pont ezért, egy pillanat alatt röppent el az idő. Vita és veszekedés nélkül telt el az esküvőre készülés szép időszaka. A következőben legelőször is egy gyermeket szeretnénk, és itt élnénk tovább Előszálláson.

Kádár Imre most már nős emberként nyilatkozott

– Látva az egy évvel ezelőtti, valamint a mai ceremóniát, azt képzelem, hogy te egy romantikus férfi vagy!

– Furcsa ezt így hallani, de azt hiszem, hogy valóban az vagyok, még ha ez ma már különleges dolognak is számít. Nem mindig sikerül, de a feleségem kedvéért szívesen viselkedek így. Hogy őszinte legyek a leány kikérés például jobban megviselt, mint gondoltam. Hullottak volna a könnyeim, de megpróbáltam keményen beleállni a szertartásba. Szinte belém fagytak a szavak a látványtól, de azzal együtt nagyon boldog voltam és vagyok. Nekem ez egy igazi ünnep.

A lakodalmi vendégsereg

– A legközelebbi családtagokat és barátokat hívtuk meg a lagziba. Nem akartunk egy több száz fős rendezvényt tartani, mert azt már fölöslegesnek tartottuk. Azokat az ismerősöket, távolabbi rokonokat is tisztelem, akikkel tíz-tizenöt éve nem találkoztam, de ha ennyi időt nélkülük töltöttem, akkor talán kár lett volna őket most ezzel az eseménnyel zavarni.

A jövőbeli tervekről szólva...

– Ahogy eddig, úgy most sem szeretnék évtizedes célokat kitűzni magunk elé. Az biztos, hogy a feleségemmel ebben a faluban szeretnénk maradni a jövőben is, és csak egy dolog számít igazán, hogy jó egészségben és boldogságban élhessünk egymás mellett, mint férj és feleség!

Miki „vőfény” Soltról

Szondi Miklós nyomatékosította bennem, hogy őt ne vőfélynek, hanem vőfénynek nevezzem. Így tettem, őrzöm a barátságát.

–  A legfontosabb dolgom, hogy betartom az ifjú pár kéréseit, és betartatom azokat a kedves vendégekkel is. Van egy forgatókönyv, amitől nem lenne szerencsés eltérni, és arra, mint egy alapra rá lehet fűzni az ő speciális kívánságaikat is. Fontos, hogy az ünnepeltek kedve szerint peregjenek az események.

A menyasszonyos háznál

– Hagyományosan az édesanyjától kértük el a menyasszonyt a vőlegény számára. Igent mondott, és egyből egy próbatétel elé állítottuk az Imit, hogy vajon fölismeri-e azt, ha egy idegen vagy a menyasszonya rakja a vállára a kezét. Bemutattunk neki egy nagyon csinos önkéntes hölgyet, de ő szigorúan ragaszkodott a választottjához.

Az esküvői ceremónia után

– Itt is ragaszkodtunk a hagyományokhoz, amikor az új asszony hátrafelé eldobta a virágcsokrát, hogy aztán a legszerencsésebb, még hajadon hölgy elkaphassa azt. Tudni való, hogy a hiedelmek szerint a társaságból ő lesz a következő menyasszony.

Speciális feladat várt a szerencsét próbáló férfiakra és az új emberre is. Az utóbbinak be kellett bújni felesége abroncsos menyasszonyi szoknyájai alá, ahonnét egy női bugyival a kezében tért vissza, és ő azt dobta el hátrafelé, a barátai számára. Elvileg a férfiak között ez is tuti tipp a következő frigyre.

A lakodalom helyszínén

– Felköszöntöm és bemutatom az új párt. Kommunikálok a zenekarral, az éttermi személyzettel. A soron következő ételekhez rigmusokat mondok, és az első tálakat magam szolgálom fel az ünnepelteknek. Ez az én feladatom ilyenkor. Nem föltétlenül kell a vőfénynek jól énekelni, de illik, a táncolás is elvárható tőle, én például néptáncos is vagyok. A hivatalom a menyecsketánc végéig tart.

Horváth Csaba ezúttal nem a Szamaras zenekarral hanem szólóban lépett föl. Elmondta nekünk:

– Számomra ez nagy kihívás, mivel az elmúlt hónapokban csak a zenekarral muzsikáltam. A hangzásunk úgy sokkal színesebb, és a fellépés közben megerősítjük egymást. Mi már egy pillantásból értjük egymás szándékát. Mondhatjuk azt is, hogy itt ma a magam ura vagyok, de ez nehezebbé is teszi a dolgomat.

Most azt játszd le, hogy…

– Nem írok magamnak játszási listát, hasznosabb, ha figyelek a közönségre és a kedvük szerint muzsikálok. Nyilván nagyon sokszor egy kívánság műsorra hasonlít egy ilyen rendezvény, és a legnépszerűbb dalokat a vendégek egy része akár fél óránként is újra hallgatná, de azért igyekezem ritkábban játszani mindegyiket. Ahogy járjuk a környékbeli településeket, már jól eligazodunk a helyi sajátos „slágerlistájukon” és szívesen fogjuk azt követni, hogy a kedvükbe járjunk.

Igyál velünk Csabikám!

– Ez nagyon jól hangzik, megtisztelő is, de még a buli elején ugyan egy jó hazait megkóstolunk, de aztán fölhagyunk vele. Egyrészt a fellépésünk rovására menne a dolog, másrészt mind a hárman kocsival érkezünk, és a vezetés kizárja az alkoholos italok fogyasztását. Mi nem mulatni járunk a rendezvényekre, hanem szórakoztatni a vendégeket. Így is élvezem ezt a munkát és, ha nem így lenne, akkor nem is csinálnám tovább.