Képgalériával

2022.10.04. 14:00

Leszel a feleségem? - Lánykérés az előszállási szüreti mulatságon - videó

Az előszállási szüreti felvonulás és bál megrendezésének legizgalmasabb kérdése a reggeli eső miatt az „elindulunk?” volt. A sok sóhajtozás elhajtotta az esőfelhőket és a létező legkellemesebb őszi időben vonult a díszes, nótázó sokaság az útja nagy részén. Most a főszereplőket vettük sorra.

Balogh Tamás

Kádár Imre az utóbbi idők legszebb leánykérő beszédével végleg elhódította Kiss Angéla kezét

Ki más is lehetett volna az esemény központi párosa, mint Kádár Imre, a bíró, és Kiss Angéla, a bíróné. 
– Reggel nyolcra érkeztünk, és elismerem, hogy akkorra nem sikerült az időjárást a megfelelő módon beállítani, de folyamatosan dolgoztam rajta. A készülődéshez a papa adott otthon egy kalapot, hogy kössek rá egy nemzeti színű szalagot, de nem fogom hordani, hiszen nem azért vágattam magamnak ezt a méregdrága frizurát, hogy azután eltakarjam vele! – tudtuk meg Kádár Imrétől. 

A bíróné sem rejtette a véka alá az eső miatti elégedetlenségét. Elmondta: 
– Nem ilyen időjárást rendeltem, hanem jó időt. Ez pedig nálam a napsütést és a szélcsendet jelenti. Nahát, ez egy kicsit döcögősen érkezett. A táncunkat nem állíthatta meg a rossz idő sem. Sajnáltam volna, ha a frizurám, ami nekem is nagyon tetszik, (az unokatestvérem készítette) és a kölcsönkapott szép ruhámmal együtt szétázik. 

Néhányan egy várhatóan szenzációs eseményről suttogtak, ami végül bekövetkezett. Kádár Imre mikrofont ragadott, és az utóbbi idők legszebb leánykérő beszédével végleg elhódította Kiss Angéla kezét, amire azonnal fölkerült a gyönyörű ékszer. Szem nem maradt szárazon, a lelkes tömeg üdvrivalgását sokáig fogjuk még emlegetni! 

Az esemény szervezéséből a település valamennyi civil szervezete kivette a részét. A többségük a háttérben maradt, csak a munka részét vállalta fel, Kanik Péter az Ifjúsági Egyesület elnöke viszont jól bírta a nyilvánosságot. Nem mellékesen minden helyszínen találkoztunk vele, az okosságokat tőle kaptuk, és tanultuk az alábbiakat: 

– A gyakorlati munkánkat az előző napon a vacsora helyszínének és a bál termének a berendezésével, a terítéssel és a díszítéssel már az előző napon megkezdtük. Kétszázötven fő érkezésére számítottunk. Természetesnek érzem, hogy végig a felvonulókkal tartunk, hátha ott is szükség lesz ránk. Az utcai táncolást felkérés nélkül is „bevállaljuk”. 

– Reggel a csapat elindítása előtt és este is bőven volt feladatunk, hiszen a vacsora felszolgálásánál is szerepet vállaltunk. Ez egy önként vállalt és örömmel teljesített feladat volt. Reggel arra tippeltem, hogy bármennyire is esik az eső, mi el fogunk indulni, mert az előszállásiak kemények, semmi sem állítja meg őket. Igazam lett – tette hozzá Kanik Péter. 

Az előszállási eseményen regnáló kisbírót, Mészáros Bálintot a térség sok településén látják szívesen hasonló szerepkörben, vagy lelkesen ünneplik a néptáncosi produkciói nyomán. Bálint a mikrofont nagyon utálja, ezért aztán akusztikusan ordítja végig a felvonulást… Mindenkit, a helyszínt, a lovasokat és persze a fölfoghatatlanul sok cifra nótát és az egyéb rigmusokat is tökéletesen ismeri. Képes a saroglyán állva akár nyolc órán át is zötykölődni végig az egész településen, miközben mindenkit szelíden, de határozottan irányít. Tudja, hogy melyik helyszínen milyen pálinkát kínálnak, és a mozgásban lévő lovas kocsin állva szemrebbenés nélkül képes egy tizenöt méterről utána küldött dobozos italt elkapni. Ja, és a legfontosabb információ Bálintról: a legszebb táncoslány ő mellette állt és mosolygott az egész úton. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában