Felgyulladtak Tatán az utcai acetilénlámpák

 Ha valaki ilyenkor akart eljutni valahova,  akkor ő világított többnyire gyertyával, vagy ha megtehette, akkor fogadott maga mellé egy lámpahordó férfit. Budán 1777-ben jelentek meg a gyenge fényű első utcai olajmécsesek, a pesti utcákon viszont csak 1790-től volt egyszerű közvilágítás. Ezeket a lámpákat minden áldott este meg kellett gyújtani,  ez volt a lámpagyújtó feladata. A 19. század második felétől már petróleumlámpák is világítottak az utcákon. Az első utcai gázlámpák  a Nemzeti Múzeum oldalán gyulladtak fel először  1831. július 1-én. Budapest belvárosát 1883-tól kezdték el kivilágítani, 1896-ban pedig már mintegy tízezer darab gázlámpa működött este a fővárosban. A gáz, az olaj, és a petróleum viszont drága volt, így kezdték el alkalmazni az angol Edmund Davy által 1836-ban kifejlesztett acetiléngázt, amely jóval gazdaságosabb volt, és az sem volt elhanyagolható szempont, hogy azonos fényerő mellett kevesebb hőt és égésterméket állított elő. Így már érthető, hogy milyen jelentőséggel bírt az a tény, hogy Tatán már 1897-ben ilyen közvilágítást alkalmaztak.

A tatai próba jól sikerült

Miután 1897. július 24-én, a világon először Tatán gyulladtak fel az utcai acetilénlámpák, hamarosan elkezdték a hálózat kiépítését. Az 500 lámpát kiszolgáló szerkezetet a budapesti Acetiléngáz Rt. készítette, a tervező Berdenich Győző volt, aki szabadalmát az acetilénfejlesztő készülékeken végzett újítások, az acetiléngáz tisztítására szolgáló készülékre és a gázláng visszacsapását felfogó szerkezetre is kiterjesztette. A legtöbb gondot a hálózat üzemeltetése, az öntöttvas csövek illesztése és tömítése okozta, de leküzdötték ezt az akadályt is. Az idő sürgetett, ugyanis az év szeptemberében Tatán rendeztek meg egy közös német és osztrák-magyar hadgyakorlatot, melyen részt vett II. Vilmos német és Ferenc József osztrák császár és magyar király is. A kivilágítás annyira jól sikerült, hogy a két uralkodó sátrát is ezzel a technológiával világították ki, de a piarista rendház, az Öregvár és Tata fontosabb utcái is ezekkel az acetilénlámpákkal lettek kivilágítva. Tata ma egy közel 24 ezres lakosú város Komárom-Esztergom vármegyében a Kisalföld keleti peremvidékét alkotó Győr–Tatai-teraszvidék területén, a Gerecse hegység nyugati előterében. A Tatai járás központja, valamint Tatabánya és Esztergom után a megye harmadik legnagyobb települése. Az 1867-es kiegyezés után megkezdődött Tata és Tóváros (Tata régi része) nagyarányú városiasodása, a várost 1884-ben kapcsolták rá a Komáromot Budapesttel összekötő vasútvonalra, sőt már akkor vasúti állomással is rendelkezett a település. Visszatérve az acetilénlámpákhoz, a korabeli újságok azt írták, hogy július 24-én az egész Tata ki volt világítva és a hullámzó tömeg még nagyon sokáig nézte a pazar látványosságot. Tatán végül 1912-ben tértek át a villanyvilágításra, de máig büszke az ottani lakosság erre az eseményre (a fiam Tatán református lelkész és ő mesélte).

Egy kis technikatörténet

Ma már el sem tudjuk képzelni az életünket közvilágítás nélkül, de a mai központilag vezérelt világításig hosszú utat kellett bejárni. A szén desztillálásánál, levegő nélküli hevítésnél keletkező világítógázt először 1781-ben Angliában használták világításra. 1814-ben Londonban állították fel az első utcai gázlámpákat, majd kísérlet jelleggel Pesten is bevezették a gázvilágítást. Temesvár volt az első magyar város, ahol utcai elektromos lámpákat állítottak fel. Budapesten a közvilágítás végett az első nagy kandelábereket 1909-től kezdték el felállítani. Az acetilént egyébként Edmund Davy ír kémikus állította elő 1836-ban. Az acetilén egy telítetlen szénhidrogén, amely igen bizonytalan és reakcióképes, a levegő-acetilén keverék nyomás vagy cseppfolyósítás hatására robban, ekkor széndioxid és víz keletkezik. Világításnál két típusa ismert, a kisebb méretű karbidlámpákat a bányászatban és a barlangászatban alkalmazzák, itt a gázfejlesztő tartályból egy rövid cső segítségével azonnal az égőfejhez vezetik a gázt, és ott meggyújtva használják. A közvilágítás célt szolgáló lámpáknál, pedig egy központi gázfejlesztő egységből hosszú csővezetéken vezették a lámpaoszlopokra az acetiléngázt.

Mint minden, azóta közvilágítás is rengeteget fejlődött, az 1956-os forradalom után megjelent egy új lámpafajta, a fénycsöves izzó. Az 1960-as évekig azután a gáztöltésű elektromos lámpák kiszorították a hagyományos és fénycsöves világítást, előbb a higanygőz, majd a sárga fényű nátriumgőz lámpák terjedtek el, ezeket használták egészen a XX. század végéig. Napjainkban már egy új, sokkal energiatakarékosabb világítás rendszer jelent meg, a LED világítás, amely már alkalmassá vált a közterületek sokkal egyenletesebb és erősebb fénybe borítására is.

Felhasznált irodalom:

 Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998.

https://hirado.hu/kultura-eletmod/eletmod/cikk/2018/07/24/es-lon-vilagossag-eloszor-a-vilagon-tatan-gyulladtak-ki-az-acetilen-lampak

https://tata.hu/