Kormánya nem lehetett sikeres – de vállalnia kellett e küldetést

TÖRTÉNELEM - Antall József tisztában volt azzal, hogy kormányzása nem lesz egy diadalmenet, nem véletlenül figyelmeztette már az első kormányülésen minisztereit: „Önök egy kamikázekormányban vesznek részt.” Arra azonban ő sem nem számíthatott, hogy az ország demokratikus pályára állításának nehézségei, a saját pártján (MDF) belüli lázongások, és kormánya folyamatos népszerűtlensége mellett betegségével is meg kell küzdenie. Amíg betegsége a végső stádiumba nem ért, s kórházba nem került, aktívan dolgozott mint az ország miniszterelnöke. 1990 és 1993 között volt Magyarország kormányfője, halála után utóda Boross Péter addigi belügyminiszter lett. 

Az apja példája nyomán 

Apja, id. Antall József az I. világháborúban eltöltött frontszolgálat és hadifogság után lépett minisztériumi szolgálatba. Teleki Pál miniszterelnök bízta meg kormánybiztosként a menekült­ügyek intézésével. E minőségben sok erdélyi, zsidó, lengyel menekültön segített, irányította a szökött hadifoglyok és árva gyermekek ellátását, támogatta a lengyel sereg katonáit, segítette a szövetségesek támaszpontjaira való szöktetésüket. 1944 áprilisában a Gestapo letartóztatta, de 1944 őszén szabadlábra helyezték. A II. világháború után először államtitkár, majd Nagy Ferenc miniszterelnöksége idején az újjáépítési miniszteri tárcát töltötte be, illetve 1946-ban egy rövid időre ellátta a pénzügyminiszteri teendőket. Szoros kapcsolatban állt a Vatikánnal. Később a templomok és egyházi intézmények újjáépítéséhez nyújtott támogatásával vívta ki a római katolikus egyház elismerését. 

Az egyházi nevelés jó alapot adott 

Antall József 1932. április 8-án született Budapesten. Az elemi iskolát Pestújhelyen végezte, ahol gyermekkorát is töltötte, majd 1942-től a budapesti Piarista Gimnáziumban tanult. 1948-ban a gimnáziumot államosították, így a helyette létrehozott Ady Endre Gimnázium diákja lett, s ott érettségizett 1950-ben. 

Az egyházi nevelés meghatározó volt későbbi életére, ami nemcsak a kereszténydemokráciához, hanem a szilárd nemzeti elkötelezettséghez is jó alapot adott. Politikai érdeklődése mellett a természettudomány, a mezőgazdaság, a szociológia és a történelem foglalkoztatta. 1950–1962 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója volt, majd magyar–történelem szakos középiskolai tanári, levéltáros, muzeológus és könyvtáros diplomát szerzett. 

Antall József már egészen fiatalon eldöntötte, hogy politikai pályára lép, de polgári származása végett akkor erre kicsi volt az esély. Már akkor elkötelezett híve lett a demokráciának és a keresztény erkölcsnek, mert szerinte ezek jellemzik az európai nemzeteket. Szakdolgozatát Eötvös József népiskolai politikájából, bölcsészdoktori disszertációját Eötvös József politikájáról, valamint az 1867-es kiegyezés előkészítéséről írta. 1954-ben helyezkedett el a Magyar Országos Levéltárban, ahol egy évig dolgozott, majd a Pedagógiai Tudományos Intézet kutatója lett. A levéltári kutatómunkát és a különböző kutatóintézetekkel megbízásos munkaviszonyát gimnáziumi tanárként is megtartotta. Az Eötvös József Gimnázium tanáraként már 1956 tavaszától részt vett diákjaival a politikai eseményekben, összehívta az első diákparlamentet, részt vett 1956. október 6-án a Batthyány-örökmécsesnél lezajlott tüntetésen, majd az október 23-i tüntetésen, illetve a forradalom valamennyi fontos helyszínén. 

Tanítás helyett orvostörténész 

Mint az ’56-os forradalom aktív résztvevőjét, a szovjet megszállás után a kommunista hatóságok letartóztatták. Később szabadlábra helyezését követően is folyamatosan kihallgatták és vizsgálatot folytattak ellene. 1959-ben politikai magatartása miatt eltiltották a tanítástól. Eltávolítása indokolásának rövid összegzésében megállapították, hogy „politikai magatartása miatt nem alkalmas pedagógusi pályára. A többpártrendszer híve, a szovjet csapatok kivonását és az ország függetlenségét követelte.” A következő évben viszont engedélyezték könyvtárosi állásba történő elhelyezkedését, majd az amnesztiarendelkezések után részt vehetett a felnőttoktatásban is. 1963-tól jelenhettek meg újra saját nevén tudományos dolgozatai és cikkei. 1968-ban a „prágai tavasz”, majd 1981-ben a lengyelországi rendkívüli állapot kihirdetése idején ismét szigorú megfigyelés alá helyezték. Az orvostörténeti szakterületen helyezkedett el, és mint történésznek nagy szerepe volt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv- és Levéltárának megszervezésében, amely nemsokára nemzetközi hírű lett. Tudományos főmunkatársként, igazgatóhelyettesként, főigazgató-helyettesként, 1984-től pedig főigazgatóként huszonöt évet töltött el az intézetben, egészen miniszterelnökké történt megválasztásáig. Intézetvezetői tevékenysége mellett a Magyar Orvostörténelmi Társaság főtitkárává, majd később elnökévé választották, valamint az Orvostörténeti Közlemények szerkesztője, majd főszerkesztője volt egészen 1990-ig. Több könyve, valamint több mint háromszáz dolgozata jelent meg, több nyelven is, itthon és külföldön egyaránt. 1974-ben kapott először útlevelet, amellyel a nyugati országokba is lehetett utazni, később több nyugat-európai egyetemen tartott előadásokat, ott ismerkedett meg számos nemzetközi hírű tudóssal, gazdasági és pénzügyi vezetőkkel és politikussal, akik széles körű támogatást nyújtottak neki a későbbi politikai tevékenységéhez. 

Az MDF elnökeként 

A Magyar Demokrata Fórum rendezvényein 1988 elejétől vett részt, az első lakiteleki találkozó idején nem tartózkodott itthon. A másodikon viszont már mint az MDF alapító tagja volt jelen, ahol elfogadták a Magyar Demokrata Fórum alapítólevelét és alapszabályát, továbbá kimondták a szervezett mozgalommá való átalakulást. 1989 júniusában csatlakozott az MDF megbízásából az Ellenzéki Kerek­asztal tárgyalásaihoz, ahol a konfliktusos légkörben konszenzusteremtő politikusként lépett fel, majd 1989. október 21. elsöprő többséggel az MDF elnökévé választották. Hasonlóan az 1956-ban vallott felfogásához a többpártrendszerben hitt, fontosnak tartotta a magyar pártok nemzetközi kapcsolatainak a kialakítását. Ezért már 1989 nyarán előzetes megállapodást kötött az Európai Demokratikus Unió (EDU) vezetőivel, hogy segítsék a magyarországi demokratikus átalakítást. 1991-ben Strasbourgban Robert Schuman-díjjal tüntették ki, az Európa egységéért folytatott tevékenységéért, valamint Magyarország európai kapcsolatainak kiszélesítéséért. 

Az 1990. évi országgyűlési választásokon pártja budapesti listáján szerzett mandátumot. 1990. május 2-től kormányra kerüléséig az MDF képviselőcsoportjának a vezetője volt. 1990. május 3-án Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnöktől, mint a választásokon győztes, legnagyobb parlamenti párt vezetője, kormányalakítási megbízást kapott. Kormányalakítási tárgyalásait áprilisban megelőzte az MDF–SZDSZ megegyezés, amely az ország kormányzati stabilitását biztosította. Megalakult a rendszerváltást követő első koalíciós kormány, amelynek tagjait az MDF, a FKGP és a KDNP adta. Antall József programját 1990. május 22-én én mutatta be az újonnan megválasztott parlamentnek. Másnap az Ország­gyűlés megválasztotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé, és elfogadta kormányprogramjának irányelveit. 

Miniszterelnöksége, betegsége és halála 

Dr. Antall József lett 1948 óta az első olyan magyar miniszterelnök, aki nem volt kommunista. Nagy szenzációnak számított akkori kijelentése, hogy ő lélekben a 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. 1991-ben Vác­lav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel elnökkel létrehozták a Visegrádi Együttműködést, Antall József nagy szerepet vállalt a Varsói Szerződés felbomlásában és a KGST megszüntetésében, valamint a megszálló szovjet csapatok 1991-es kivonásában. 

Megteremtette a piacgazdaság feltételit, ami számos külföldi befektetőt vonzott hazánkba, a reformok viszont társadalmi-gazdasági nehézségeket okoztak az ország számára. Dr. Antall József 1990 ősze óta volt rákos beteg, többször kényszerült kezelésre, majd 1993. december 12-én délután, nagy türelemmel viselt betegségében elhunyt. Országházi ravatalánál 250 ezren rótták le kegyeletüket. Temetése december 18-án a Kossuth Lajos téren kezdődött, ahonnan a menet gyalog haladt át a Kerepesi temetőbe.