Huszonegy év tartalmas lét után, megszűnt a Dunaújvárosi Borbarát Club

A kezdet: 2001-et írtunk, amikor már létezett egy baráti társaság, amely borestéket szervezett magának, törzshelyükön, a Corner Caféban. Mivel a Corner tulajdonosa, Grábics Gábor is a borkedvelők között volt, felajánlotta a kávézó különtermét arra, hogy az legyen a bázisuk. 

– Spontán szerveződésként indultunk, boresteket tartottunk. Azután rájöttünk, hogy igény van ezekre a találkozókra, és úgy döntöttünk, hivatalossá tesszük a működésünket, így jött létre a klub tizenöt évvel ezelőtt. Kis lépésekkel, de nagy utat tettünk meg ez idő alatt – nyilatkozta a tizenöt éves születésnapon a DH-nak Grábics Gábor, akkor már a klub elnökeként, hiszen az alakuló ülésen a tagság őt választotta meg a civil szervezet első emberének. 

A lényeg: 2001-ben harminc taggal megalakult a Dunaújvárosi Borbarát Club. 

Az első években elsősorban az ország leghíresebb borászait hívták meg az összejöveteleikre, volt, akit többször is, majd jöttek a környező országok magyar termelői, később nyitottak a kisebb borászatok, a kevésbé ismért, még pályájuk elején járó borászok irányába. 

Újabb ötlet: irány a történelmi Magyarország, Erdély, Felvidék, Délvidék. Az innen érkező vendégek olyan ősmagyar szőlőket, és természetesen az ebből készült borokat mutattak be, mint például a Magyarországon már nem nagyon ismert bakator, szerémi zöld, bánáti rizling, vadfekete, fehér kadarka, magyarka, fekete leányka és a jardovány. 

Emellett volt olyan év, amikor a pálinkákkal is megismerkedhetett a tagság, és olyan is, amikor a pezsgő volt az érdeklődés középpontjában. 

Nagyon sok kiváló (Bock József, Dúzsi Tamás, Gere Attila, Gere Tamás, Heimann Zoltán, Jásdi István, Kamocsay Ákos, Légli Ottó, Malatinszky Csaba, Maurer Oszkár, Szepsy István, Thummerer Vilmos, Tiffán Zsolt – néhányat „fejből” megemlítve) borász vendégeskedett a borklubban, emlékezetes előadásokat tartottak.  

A sok különleges előadás közül most egyet emelnénk ki: a kötcsei (a Balaton déli partjához közel – a szerk.) Buzás pincét, amelynek tulajdonosa Buzás János. Neki nyugdíjas koráig semmi köze nem volt a szőlészethez, a borászathoz, akkor találta ki, hogy keres magának egy hobbit, ez lett a borkészítés. 

A 2011-es borát így mutatta be: – Azért van ez a 2011-es borom, mert mérsékelt volt iránta az érdeklődés, de bízom benne, hogy emberi fogyasztásra alkalmas. Ez egy olyan cuvée, ami bort találtam a pincében, azt összeöntögettem. 

Gyakori vendég volt a klubban „Miklóscsabi” – ez a pincészet hivatalos megnevezése – móri borász, aki 2015-ben lett a Dunaújvárosi Borbarát Clubban az év borásza. Ugyanis a klub a tagság szavazatai alapján minden évben megválasztotta Az év borászát, azok közül, akik az adott esztendőben a klub vendégei voltak. Miklóscsabi a DH-nak is többször nyilatkozott, egyik alkalommal az alábbiakat: – Öröm eljönni egy ilyen programra Dunaújvárosba a Cornerbe. Szívesen látnak, segítenek a borok előkészítésével, vacsorával kínálnak. Az érkező, hozzáértő vendégek jó szóval köszöntenek, és már előre tudom, nagy létszámú, borszakértő társaságnak mutathatom be a kínálatomat. Külön öröm ez nekem, hiszen nem egy távoli borvidékről, például Tokajból érkezem, ami még izgalmasabbá tehetné a találkozásunkat, hanem a maximum egyórás autózás után elérhető Mórról. Mégis ennyi ember megmozdul, hogy megkóstolhassa a mi borainkat. 

Hagyományos volt a borbarátok életében a decemberi batyus buli. Ekkor mindenki a saját pálinkáját, borát hozhatta, és dicsekedhetett a tagtársaknak. Az ételek is batyuban érkeztek, voltak állandó „résztvevők”, Gulyás Győző töltött káposztája, vagy éppen e sorokat pötyögő borbarát tatárbifsztekje. A borok közül, aki ivott belőle, nem felejtheti, már csak a szerény elnevezése miatt sem, Móricz Zoltán Táborállási Gyémántját. 

Ezen a batyus összejövetelen szavazták meg a tagok a fent említett év borászát, és ekkor vezényelte le Prosek Zoltán az egész évben alig várt vakkóstolást. Ennek lényege az volt, hogy az év közben kóstolt borokat kellett vakon, vagyis minden segítség nélkül megismerni. Volt egy-két mulatságos történet ekkor, de ezúttal senkit se bántsunk meg azzal, hogy megemlítsük, például azt, amikor valaki kannás bort minősített a Tokaj-Hétszőlő pincészet egyik csúcsborának. 

Írásunk végén a klub első és egyetlen elnökét, Grábics Gábort – nyugodtan mondhatjuk, a klub szívét-lelkét – kérdeztük, hogyan vélekedik arról, hogy vége. 

– Tudomásul kell venni, hogy az elmúlt időszakban átalakult a minket körülvevő környezet. Egyre csökkent a fizető társaság. Öregszünk, fizikailag és szellemileg egyaránt. Havonta már nem tudtunk harmincan-negyvenen összejönni. Egyesületi formában nem lehetett tovább létezni. A klub megszűntével nem ér véget az életünk, visszatérünk a kezdetekhez, baráti társaságként működünk majd. Két-három havonta találkozunk, erre azt hiszem, lesz igény. Novemberben a Takler pincészet lesz a vendégünk. A megalakulásunkkor meglévő hit és lelkesedés továbbra is megvan, csak átalakult.