Egy kép a múltból (13.) – a Duna-part

A Duna-part ezerkilencszáznyolcvan késő őszén. Korai szmenás képeim egyike, amelyen a már aludni készülő természet látható. Ha van valami, ami igazán szép Dunaújvárosban, az számomra a Duna-part. Egy hely, ahova bármikor szívesen kimegy az ember, legyen az tél, tavasz, nyár vagy éppen ősz. 
Kisgyerekként is sokszor vittek le a szüleim közvetlenül a vízpartra, de a páratlan kilátást nyújtó felső Duna-partra is gyakran jártunk. Általános iskolás éveim egyik kedves emléke, amikor anyukámmal pecázni mentünk az öböl partjára. Volt ugyan engedélyem, mert akkor évi ötven-hatvan forintért ki lehetett váltani a gyerekeknek szólót, de a horgászáshoz nem volt elég türelmem. Legtöbb korai balatoni próbálkozásom azzal végződött, hogy összevissza kevertem a damilokat, és mire kibogoztam, már indultunk haza. Ennek ellenére egy próbát megért a Duna is. Egy fél napon át pecáztam, de még egy rendes kapásom sem volt. Amikor hazaindulás előtt utoljára kihúztuk horgunkat, kellemes meglepetésünkre egy méretes keszeg volt rajta. 
Szintén kellemes dunai élményeim közé tartozott a vízi úttörős időszakom, amikor nyaranta sokat eveztünk a Dunán. Mindegy volt, hogy őrsi csónak, vagy kenu, csak ússzon a vízen. Ma is hálával gondolok néhai Rózsa Gyula tanár úrra, aki évtizedeken keresztül vezette a vasváris vízi úttörőcsapatot. Tanév közben minden nap reggel hét és háromnegyed nyolc között uszodai, vagy tornatermi edzésünk volt, nyáron pedig vízitúrák a Dunán. Az egész vízi úttörős élet a cserkészetre emlékeztetett és szinte teljesen ideológiamentes volt. Sok fontos dolgot tanultunk meg a nyári túráink során, amelyeknek később is hasznát tudtuk venni. 

Évekkel később, már felnőtt fejjel sokat sétáltam a felső parton. Tiszta időben jól látszanak a Budai-hegység vonulatai. Hihetetlen szabadságérzetet ad, amikor az ember a Duna-parton sétál, és néz a messzeségbe. Bajor­országi éveim alatt olyan helyen éltem, ahol semmilyen természetes víz sem volt a lakóhelyemen. Tiszta időben ugyan látszottak a Bajor-Alpok havas csúcsai, de mi Duna-partunk látványát semmi sem pótolta. 

Az ember távol élve a szűkebb környezetéből tanul meg olyan dolgokat is értékelni, amelyeket korábban szinte észre sem vett. Így voltam én a mi szépséges Duna-partunkkal is.