A díjazottak a civil szolgálataikért kaphatták meg ezt az elismerést

A Katonai Mária Terézia-rend (a maga korában a világ legrangosabb katonai kitüntetésének számított), mellett ez lett a Habsburg Birodalom legjelentősebb kitüntetése. 
A díjazottaknak valamilyen mértékben kötődniük kellett a Magyar Királysághoz, ezért a rend nagymesteri tisztségét 1938-ban Horthy Miklós kormányzó vette át. 1946-ban viszont megszüntették, de 2011-ben újraalapították Magyar Szent István-rend néven. 

Az alapítás története 

Egyes történetírók szerint már felvetődött az 1741-es országgyűlésen is egy, Szent Istvánról elnevezett nemesi lovagrend létrehozása, de érdemi előrelépés ez ügyben csak közel 20 év múlva történt. 1760-ban gróf Esterházy Ferenc, akkori Moson megye főispánja, későbbi magyar kamarai főkancellár, a Habsburg Birodalmat súlyos helyzetbe hozó hétéves háború idején nyújtotta be Mária Teréziának az erre vonatkozó javaslatát. A hétéves háború a ­XVIII. század legnagyobb katonai konfliktusa volt, és Ausztrália kivételével szinte az összes kontinensen dúlt. Európában a Habsburgok és poroszok Szilézia megszerzéséért harcoltak egymással, az észak-amerikai gyarmatokon folyt a francia és indián háború, de komoly összecsapásokra került sor Indiában is. Esterházy gróf a rendet a Katonai Mária Terézia-rend mintájára képzelte el, de azt bizonyos konzervatív udvari körök nyomására több helyen módosítania kellett. Az uralkodó 1764. február 20-án fogadta el az előterjesztést, majd Esterházy Ferencet nevezte ki az alapítandó rend kancellárjává. Mária Terézia döntésével azt tervezte, hogy júniusra összehívott országgyűlésen megszavaztatja a képviselőkkel a hadiadó megemelését, de egyben ezzel a renddel szerette volna elnyerni a magyar rendek jóindulatát. A királynő helyzetét megkönnyítette az a tény, hogy mint Szent István király utódja, megkapta XIII. Kelemen pápától hivatalosan is az apostoli király címet. 

1764. május 5-én Mária Terézia ünnepélyes keretek között, mint a Magyar Királyság uralkodója megalapította a Szent István-rendet. A rend eredeti alapító okiratában foglaltak szerint a Szent István-rend nagymesteri tisztsége „mindenkor a magyar koronával van egybekötve”. 
Másnap, május 6-án már megtörténtek az első ünnepélyes adományozások és a rend magyar jellegének kimutatására nagy hangsúlyt helyeztek, ezért a királynő magyar viseletben jelent meg, kíséretét pedig kizárólag magyar nemesek alkották. Esterházy Ferenc gróf kijelentette, hogy ő csak a magyar nemesség szolgálatainak értékelésében tekinti magát illetékesnek, a külföldi tagokra Kaunitz államkancellár tehet majd javaslatot. 
Az alapító beszédben elhangzott, hogy Mária Terézia egy Szent István király korából származó lovagrendet újított fel, amit a rend szabályzata is tartalmaz, valamint az alapítás alkalmából kiadott emlékérem mindkét oldalán is olvasható. Igaz ez a történelmi tényekkel nem egyezett meg, ugyanis az első ismert lovagrendeket csak a XII. századtól, még a világi rendeket pedig a XV. századtól alapítottak, de ezzel akkor senki sem foglalkozott. 

Amit a rendről tudni kell 

A rend ünnepe augusztus 20., vagyis Szent István király emléknapja, nagymestere pedig a mindenkori uralkodó volt, latin nyelvű jelmondata így szólt: „publicum meritorum praemium”, azaz a köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma. Az alapszabályban megszabták a rend tagjainak a számát is, amely 100 fő, ezt három osztályba soroltak, mégpedig 20 nagykeresztes, 30 középkeresztes és 50 kiskeresztes, ebbe a számba az egyházi tagokat nem számították bele. A kitüntetést csak férfiak kaphatták, az egyetlen kivétel maga az alapító, Mária Terézia volt. Az első két osztályban a kitüntetés elnyeréséhez négy generációra visszamenőleg kellett nemesi származást igazolni, ettől nagyon kivételes esetben eltekintettek. A nagykereszt tulajdonosai belső titkos tanácsosi, a parancsnoki kereszttel grófi vagy bárói rang, a kiskereszttel bárói rangot lehetett kérelmezni. 

Kinézetük alapján eltérő nagyságúak voltak, aranyszegéllyel rendelkeztek, benne sötétzöld zománcos kereszttel, fölötte pedig a magyar királyi korona képe volt látható, a nagykereszthez csillag is járt. A kereszt középpajzsa kerek, vörös zománcos, benne a koronás zöld hármas halmon fehér kettős kereszt áll, jobbról M. T. (Maria Teresia kezdőbetűk arany színben). A középpajzsot arany szegélyű karikagyűrű fogja körbe, benne a rend jelmondata. A jelvényt az első osztályban jobb vállon átvetett vállszalagon, a második osztályban nyakon, a harmadikban gomblyukban viselték, fontos tudnivaló, hogy a tagság nem volt örökölhető, a jelvényt és a hozzá tartozó díszruhát a kitüntetett halála után vissza kellett szolgáltatni. A visszaszolgáltatott dekorációkat a szükséges javítás és tisztítás után újra kiosztották. A díjazottak a civil szolgálataikért részesültek ebben az elismerésben, az adományozottak között elsősorban állami tisztségviselők, magas hivatalnokok és a diplomáciai testület tagjai voltak, de később vezető beosztású jogi végzettséggel rendelkezőket is kitüntettek, a XIX. század második felétől pedig a művészet és a tudomány kiemelkedő egyéneit is jutalmazták, igaz őket elsősorban a kiskereszttel. Érdemes megemlíteni, hogy a mindenkori esztergomi érsek, mint az egyház és az állam közötti kapcsolatok fenntartásáért felelős személy, állandó rendtagként szerepelt és így viselhette a rend nagykeresztjét. A Habsburg Birodalom, de később az Osztrák–Magyar Monarchia is külpolitikai érdekeiből adódóan, a napóleoni háborúktól kezdve, külföldi személyiségeknek is adományozta ezt a kitüntetést, többek között Oroszország, Franciaország, Spanyolország és Olaszország uralkodóinak. 

A rend további története 

A rend tagjai gondosan ápolták a névadó szent király és az alapító királynő emlékét. A XIX. század közepéig augusztus 20-án megtartották a hagyományos Szent István-rend ünnepet, amelyet a kapucinusok (ferences rend egyik reform ága, tagjai szakállt és csuhájukon hegyes csuklyát, kapucnit hordtak, innen származik a kapucinus elnevezés) templomában tartottak meg. Ilyenkor a tagok felvették díszes rendi öltözetüket, az aranyláncra függesztett nagykereszttel. A kitüntetés középkeresztjét nyakba akasztható szalagon viselték, a kiskereszt pedig háromszögű szalagon függött. 

Az első világháború után, miután a Monarchia felbomlott, megszűnt annak a kitüntetési rendszere is. Az újonnan megalakult magyar állam fontosnak tartotta a rendi tradíciók ápolását, ezért ez ügyben tárgyalásokat kezdeményezett Bécsben, hogy a korábban visszaszolgáltatott kitüntetések melyik állam kormányát illetik meg. A vita elhúzódott, valójában érdemi eredmény nem is született e kérdésben, ennek ellenére a rendi tulajdont sikerült mégis Magyarországra átörökíteni. Miután 1938-ban Ausztriát a náci Német Birodalomhoz csatolták, így az önálló osztrák állam megszűnt, ezt a joghézagot használta ki Horthy Miklós, aki úgy rendelkezett, hogy a Szent István-rend alapszabályához 1938. november 4-i hatállyal csatolják hozzá a következő kiegészítést: 
„Mindaddig, amíg Magyarországon a királyi hatalomba foglalt jogokat a kormányzó gyakorolja, a rend nagymesteri teendőit Magyarországon a kormányzó látja el.” 

A rend ünnepe augusztus 20., vagyis Szent István király emléknapja

A rend hivatalos elnevezése így 1938-tól Magyar Királyi Szent István-rendre változott. Horthy kormányzó, mint a Szent István-rend nagymestere első alkalommal Teleki Pál miniszterelnöknek adományozta a rend nagykeresztjét 1940 szeptemberében. A német megszállás és a nyilas hatalomátvétel nyomán a rendi adományozások 1944-ben megszűntek, majd a Szent István-rendet a Magyar Országgyűlés 1946-ban, a köztársasági államforma kikiáltásával egyidejűleg megszüntette. Helyette még abban az évben létrehozták a Magyar Köztársaság Érdemrendet, de ezt a kitüntetést mindössze 3 éven keresztül adományozták, mert 1949-ben az Elnöki Tanács rendeletben kimondta, hogy a további adományozásra nincs lehetőség, ugyanis az ország államformája ezúttal Népköztársaság lett. Az igazság az volt, hogy a Rákosi kommunista diktatúrában nem volt szükség olyan kitüntetésekre, amelyek nevükben és formájukban kötődnek az 1946–1949 között fennálló demokratikus államberendezkedéshez. 
A Szent István-rendet 2011-ben megújították és ismét a legmagasabb magyar állami kitüntetésnek számító Magyar Szent István-rend a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb érdemek, kimagasló életművek, sport­eredmények, a nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. A kitüntetést 2013-tól augusztus 20-án adományozza oda a köztársasági elnök, és ma már nők is megkaphatják (2013-ban például Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszó, 2015-ben pedig Polgár Judit sakkozó). 
A Mária Terézia által alapított Szent István-rend állami kézben maradt példányai ma a Magyar Nemzeti Múzeumban és a budavári Hadtörténeti Múzeumban láthatók, de a bécsi Burg (Hofburg, a Heldenplatzon álló épületegyüttes, az egykori császári palota) kincstára is számos példányt őriz. 
 

Felhasznált irodalom:
– Felszeghy Ferenc és társai (szerk).: A rendjelek és kitüntetések történelmünkben, Társadalmi Könyv és Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1943. 
– Királyok könyve. Szerkesztő: Horváth Jenő. Budapest, Helikon, 2004. 
– Pandula Attila: Falerisztika, in: Kállay István (szerk.): A történelem segédtudományai, Budapest, 1986. 
– 2008. évi LXXI. törvény a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény, valamint a Kossuth-díjról és Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról. 
– https://mult-kor.hu/az-alapito-maria-terezia-volt-az-egyetlen-no-aki-viselhette-a-szent-istvan-rendet-20170505. 
– Marczali Henrik: Mária Terézia 1717–1780, Franklin-Társulat, Budapest, 1891. 
– Bolyki Tamás: A legnagyobb magyar királyok. Jövővilág Kiadó, Budapest 2004.