Fuerteventura kiváló hely arra, hogy kipihenhesse magát valaki

Kanári-szigetek - Először már felnőtt fejjel láttam tíz kilométer magasból a Kanári-szigeteket, amikor Dél-Amerikából hazafelé tartva egy Triplahetes ablakából tűntek fel a fényei. 

Müncheni éveimben több száz, turistákkal teli járatot indítottam Gran Canaria, Fuerteventura, Lanzarote, La Palma és Tenerife reptereire. (Érdekesség, hogy e repterek összforgalma a Covid előtti utolsó esztendőben körülbelül annyi volt, mint Ferihegyé.) 

A bajor fővárostól háromezer-kétszáz kilométerre lévő Kanári-szigetekre induló járatok szinte mindig telt házzal mentek. Volt olyan időszak, amikor egy nap öt légitársaság tíznél is több járata vitt pihenni vágyókat a kedvelt üdülőhelyre. A „kanári járatokkal” mindig szívesen dolgoztam, mert a többségükben német utasokkal nem volt gond. Pontosan érkeztek és betartották a szabályokat. A legnagyobb német charter légitársaság, a Condor pedig az egyik kedvencemmé vált az együtt dolgozott évek alatt. Mindig örömmel töltött el, amikor a számomra legszebb gépükkel, a Boeing 757-300-asaikkal dolgozhattam. 

A világ legnagyobb keskeny törzsű utas­szállítója ötvennégy és fél méter hosszú és kétszáznyolcvan férőhelyes. Ez az egyetlen gép, ami alatt kiegyenesedve át tudtam menni. 

Egyetlen nehézség adódott a kanári járatokkal, az pedig az idő. A hosszú út miatt mindig figyelni kellett arra, hogy fél órán belüli késéssel indulhasson el egy-egy járat, nehogy kifusson a személyzet a szolgálati idejéből. Egy reggel hét órai indulás esetén a személyzet tagjainak már öt órakor a reptéren kellett lenniük, a repülés négy és fél óra, az ott tartózkodás jó esetben egy, és a visszaút is négy és fél órát át tartott, ami összesen tizenkét órás szolgálatot jelentett. 

Amikor 2017 elején egy hétre mi is „leugrottunk” Fuerteventurára, úgy szerveztük meg az utazásunkat, hogy Condor 757-esével repülhessünk. Tíz utasból kilenc a légi utazása során a repülőjegy ára alapján választ légitársaságot, és csak egy figyel arra, hogy milyen típusú géppel szeretne repülni. Mi ehhez az egyhez tartoztunk, és nem bántuk meg. 

Különleges élmény volt egy olyan gép fedélzetére lépni utasként, amelyet korábban számtalan alkalommal szolgáltam ki. A személyzet, az utastér és az ellátás is mind-mind ismerős volt. A bajor fővárosból felszállva az Alpok felett percekig erős turbulenciában repültünk, s a hosszú gép – vagy, ahogy gyakran nevezik: ceruzagép – recsegett-ropogott, nem kis félelmet keltve több utasban. Az utazási magasságot elérve szerencsére megszűnt a döcögés, és valamivel kevesebb mint öt órával később a müncheni télből kellemes, húszfokos, napos időben érkeztünk meg a második legnagyobb Kanári-szigetre. 

A százhúszezer lakosú Fuerteventura 98 km hosszú és 28 km széles. Nincs túl sok nevezetessége, de a remek, selymes homokú tengerpartja, kopár hegyei, családias éttermei, tökéletesek ahhoz, hogy az ember kipihenhesse magát. A tengerpart melletti természetvédelmi területen élő mókusok a szabadon repkedő papagájok etetése a turisták kedvelt időtöltése. Ottlétünk alatt egy napra autót bérelve átmentünk a sziget nyugati oldalára, ami egy teljesen más világ, mint a mindig nyüzsgő délkeleti. Hatalmas, kopár hegyek, szüntelenül fújó erős nyugati szél, és csak itt-ott egy-egy épület. Némi túlzással holdbéli a táj. A nyugati parton láttunk egy olyan temetőt, amelyet a helyiek a XIX. században alapítottak, és alacsony kőfal határolja, a területére pedig elvileg egy fakapun keresztül lehet bejutni. Azért csak elvileg, mert a szél annyira befújta homokkal, hogy lehetetlen kinyitni. Érdekes világ, ami pihenésre tökéletes. Egyhetes fuerteventurai pihenésem alatt egyetlenegy gépet sem láttam/hallottam, s hogy őszinte legyek, nem is hiányzott. A napsütés, a tenger zúgása, a hosszú, mezítlábas séták a tengerparti selymes homokban, a hajók látványa mellett a tiszta, csendes, kék égbolt mindent megért. 

Az idő gyorsan eltelt, és utolsó délutánunkon már a fuerteventurai reptéren vártuk a visszautazást. Az egypályás, egyterminálos reptérnek évi több mint hat és fél millió utasa van. 

Indulás előtt egyszerre három (!) Condor B-757-300-as gép is állt a betonon. A Münchenből érkező lett volna a negyedik, de mire félórás késést követően leszállt, addig két másik már elindult németországi úti célja felé. 

A gép, a lajstrom (D-ABOC), és az ülések is ugyanazok voltak, mint az odaút során. A fedélzetre lépés után kiderült a késés oka is: a francia légi irányítók sztrájkja miatt a gép Franciaország megkerülésével jött a Kanári-szigetre, így tovább tartott az út. Természetesen mi is jókora kerülővel repültünk vissza a bajor fővárosba. 

A Marrakesh – Algír – Calgiari – Pisa – Verona – Innsbruck útvonalon jöttünk, s hála a felhőtlen égboltnak, gyönyörű utazásban volt részünk. Nem szeretek éjjel repülni, mert akkor sokkal kevesebb várost lehet látni, de az utazás éjszakája kivétel volt ez alól. Órákig gyönyörködtünk a napnyugtát követően a Földközi-tenger kivilágított városainak látványában. 

Algír után volt egy kis döcögés, de Szardíniától egészen Münchenig simán ment a gép. Pisa és az egész észak-olasz térség a Garda-tóval együtt fényárban úszott. A kerülő miatt közel ötórás repülés után a 26L pályán értünk földet. A derék francia légi irányítók nem is sejtették, hogy milyen jót tettek velünk…